Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 6. szám

80 Magyar Jogász-Ujság VII. évf. mentő itélet arra alapíttatott, hogy vádlottnak volt „egyéb" lefoglalható vagyona, de elmulasztotta a bíróság annak megállapítását, hogy mik ezek az ingók s mire alapítja ezeknek a létezését? !) Ámde sok esetben a panaszban telhozott semmiségi ok jelenléte ép a ténymegállapítás nem szabatos voltánál fogva konstatálhatatlan. A Curia ilyenkor is a 437- §• 5. bekezdésére hivatkozik, kapcsolatban azzal a §. és ponttal, a melyre a panaszszal élő fél a perorvoslatot alapítja. így tör.ént a Bp. 385. §. 1. a) pontja alapján a megsemmisítés, mikor a panasz arra alapíttatott, hogy az alsófok egyátalában nem állapította meg a jogos védelemre hivatkozó vádlott védekezésének sem alaposságát, sem alaptalanságát,2) pedig ezt a védekezést a vádlott ugy az első- mint a másodfokon előterjesztette. S a Bp. 385. §. 1. a) pontjára való utalás mellett semmisített meg a Curia hatóság előtt való rágalmazás esetén, mikor elmulasztatott annak a földerítése, váljon a vádlott a följelentésnek megtétele körül gondatlanul járt e el.3) Ugyancsak a Bp. 385 §. 1. a) pontjára való utalással semmisittetett meg a lopás vádja felett hozott az az ítélet,4) melyben ama tények, honnét az elvételi cselekmény jogtalansága tudatának fenforgása eldönthető, elmulasztatott. * ** Sértett erdőőr a nyomozás során való kihallgatásakor kifejezetten kérte, hogy vádlott, azért, mert őt földredobással testi sértés okozása nélkül bántalmazta, megbüntettessék. Az elsőbíróság vádlót at hatóság elleni erőszak bűntettében mondotta ki bűnösnek s a főtárgyalás jegyzőkönyvében foglaltatik a sértettnek az a kijelentése, hogy ő a vádlottnak megbüntetését a bíróságra bízza. A kir. ítélőtábla a vádbeli cselekményt csupán becsületsértésnek minősítette, mely itélet ellen a vádlott azon czimen élt semmisségi panaszszal, hogy a bűnösség tör vényes vád nélkül és büntethetőséget kizáró ok daczára állapíttatott meg, mert magánvád nem volt előterjesztve s mert a magáninditvány is hiányzott. A Curia ezt a panaszt alaptalannak nyilvánította.5) Indokolásában kifejti a Curia, hogy a kir. ügyész, mint a vád képviseletére jogosított hatóság a vádlottnak tette miatt panaszt emelt, miután a bíróság pedig a Bp. 325. §-a értelmében a tett minősítése tekintetében nincs a vádló indítványához kötve, a vádlott jogszerűen volt bűnösnek kimondható inkriminált tetteért magáninditványra üldözendő cselekmény czimén is. Ami pedig a magánditvány !) 1907, évi jun. 13-án, 5734. sz. 2j 1906. évi decz. 13-án, 11036. sz. 3) 1907. évi jan. 22-én, 689. sz.; 1907. évi febr. 19 én, 1646. sz. 4) 1901. évi ápr. 17-én, 3790. sz. :>) 1907. évi nov. 14-én. 8811. sz. fenforgását illeti, sértett a nyomozás során előterjesztett s a Btk. 110 §-ában meghatározott indítványnak megfelelő kívánságát az itélet meghozatala előtt vissza nem vonván, a magáninditvány joghatályosan fönnállónak volt tekintendő. Azt is előadta a vádlott semmisségi panaszában, hogy ő tárgyaláson kivül kiegyezett a sértettel; erre a Curia azt jegyzi meg, hogy a bíróságon kivül létrejött egyezség, ha a sértett a bíróság előtt megfelelő nyilatkozatot nem tesz, joghatálylyal nem bír. Ehez a döntéshez szó fér. Az bizonyos, hogy a magáninditvány vissza nem vonatolt s igy a Btk. 116. §-ának esete fenn nem forog. Lehet-e azonban ilt legális vádról beszélni? A cselekmény, melyért a vádlottat a kir. tábla elitélte, nemcsak magánditványos, de egyszersmind magánvádnak is tárgya. Ebből a jellegből pedig az következik, hogy a sértettnek aktor szerepében kell jelentkezni, vádló cselekményeket kell teljesíteni, aminek az a minimuma, hogy a főtárgyaláson a vádlott megbüntetése tárgyában igenlőleg nyilatkozik. Az ily magánvádas cselekmény tárgyában közvád csak kifejezetten a Bp. 41. §-ában foglalt abban a formában érvényesülhet, hogy a kir. ügyész közérdekből átveszi a magánvád képviseletét. Erről azonban itt nincs szó. A mi esetünkben az a tényállás, hogy a bíróság egy princzipális magánvádra üldözendő bűncselekményt a közvádlónak vádjára bírált el, anélkül, hogy a magánvádra jogosult sértettnek a vádvitelre — olykép, hogy e hivatás jellegét ezzel megérttette s ennek jelentőségére őt figyelmeztette volna — befolyást nem engedett. Ha az vétetik vádlói nyilatkozatnak, mely szerint a sértett a bíróságra bízza a vádlottnak megbüntetését, ugy vádról épen nem lehet szó; ezt a kijelentést büntetési igény érvényesítéseként tekinteni, azaz vád gyanánt mérlegelni ki van zárva. De a Curia a vád létének vagy hiányának kérdését tulajdonképen nem is fejtegeti. A hangsúly az ő okfejtésében a nem hiányzó magáninditványon nyugszik. De az, amit erre nézve kijelent, sem áll abszolút tételként. Nem áll jelesül, hogy csak bíróság előtt lehetne a magáninditványt visszavonni. A törvény, igaz, hogy nem mondja meg, hol tehető ily visszavonó nyilatkozat, de ha az indítvány előterjeszthető nemcsak bíróságnál, hanem a kir. ügyészségnél, a főügyészségnél, a rendőrhatóságnál és a rendőri közegeknél is, nem lehet más szabályt felállítani az indítványnak visszavonása tekintetében sem. Járásbirósági ügyben csupán a büntetés kiszabása tekintetében nincs helye felebbezésnek a vádlott terhére általában, kivéve, ha a járásbíróság a Btk. 92. §-át vagy a Kbtk. 21. §-át alkalmazta. (Bp. 547. §.) Ez a rendelkezés lényegesen más, mint ami a semmisségi okokat körülíró 385. §. 3. pontjában foglaltatik, hogy