Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 6. szám

6. sz. Magyar Jogasz-Ujság 79 tozott volna tenni. De mert ezt nem tette, a bíróságnak nem lehet semmi támasztéka, aminthogy a felsőbb bírósági határozatokban nem is találunk ebben az irányban indokokat, mellőzni az általános érvényű jogszabályt. S ép azért a törvényes zálogjoggal biró bérbe- vagy haszonbérbeadót a szerződéses zálogbirtokostól csak az elsőbbségi rangsorozat különböztetheti meg, de a követelés biztosításának szempontjából a zálogjog terjedelme mindkettőjüknél azonos. Gyakran felhangzik a panasz s sokszor jogosan, hogy bíróságaink, kivált a Curia az érdemleges ügyvédi munkát nagyon silányan értékeli. Annál kevésbé lehet panasza a szakértőknek. E;eknek diját a bíróságok busásan állapítják meg, ez a megállapítás igen sokszor semmiféle arányban sincs a teljesített munkával, de különösen nincs arányban a pertárgy értékével. Pedig az ügyvédi munka dijának alacsony összegben való megállapítását rendszerint azzal indokolják a bíróságok, hogy a pertárgy értéke nem engedi az ügyvédi munka magasabb díjazását. Nem akarunk itt dogmatikus fejtegetésekbe bocsájtkozni, hogy a perben alkalmazott szakértő rendszerint oly életpályán mozog, mely neki biztos megélhetést nyújt s hogy szakértői tevékenységének kifejtésére szabad idejét használja s így az azért jutó díjazás esetleges mellékjövedelme; ellenben az ügyvéd élethivatása és egyszersmind kizárólagos jövedelmi forrása a felek jogi érdekeinek képviselete. Nem akarunk arról sem hosszasabban szólani, hogy az állandó szakértők alkalmazásának az volna a helyes czélja, hogy a szakértői díj megállapításánál a bíróságot az irányítsa, hogy az állandóan kinevezett szakértő épen állandóságánál fogva folytonosan kap a bíróságoktól megbízást véleményadásra, s igy ebből biztos jövedelmi forrásra tesz szert, tehát szakértői dijainak megállapításánál ne csupán a különleges szakmunka, hanem a pertárgy értéke is zsinórmértékül szolgáljon. Mindezt csak jelezzük és ezzel szembe helyezzük azt a tényt, hogy különösen mérnök és építész szakértőink a per tárgyával arányban nem álló, gyakran a per tárgyának értékét meghaladó díjjegyzéket mutatnak be s hivatkoznak a magyar mérnök- és épitész-egylet díjszabályzatára, melyet szerintük az igazságügyminiszterium is elfogadott irányadónak. S bíróságaink, bár a túlságos felszámításokat mérséklik, túlságosan megbecsülik a szakértő munkáját s azért mérséklésük nagyon csekély. S igy történhetik azután, hogy mig az ügyvéd rendes perben (három perirat, tanúkihallgatás, észrevételezés, pertári megjelenések) a per viteleért kap 500 — 6C0 koronát, addig a három napon át a bíróságnál 4—5 órára megjelent szakértőnek 280 korona dij jár. A joggyakorlatnak ilyen fejlődése ellen állást kell foglalni. A magyar mérnök- és épitészegylet dijszabályzatál az igazságügyminiszterium még csak nem is ajánlta a bíróságoknak irányadóul, hanem 1893. évi 45 879. sz. rendeletében csupán azt mondotta, hogy „felmerülő vitás esetekben, amennyiben külön szerződés fenn nem áll, a szabályzatokban megállapított díjtételek tájékoztató útmutatásul szolgálhatnak, de ezen szabályzatok a bíróságokra nem kötelezők." Aminthogy az igazságügyminiszterium, mint felügyeleti hatóság nem is tehet valamely díjszabályzatot a bi óságra nézve kötelezővé. S mégis csak az ujabb időben tapasztaljuk, hogy a budapesti tábla a szakértői dijak elbírálásánál kifejezetten állást foglal a mérnöki díjszabályzat ellen. A budapesti tábla 1907. decz. 17. 10764. és 1908. jan. 16. 11477/1907. sz. határozataiban egyenesen kimondja, hogy a magyar mérnök- és épitész-egyletnek, mint magánegyletnek saját tagjai érdekében alkotott díjszabályzata a bíróságot nem köti semmi irányban és a bíróság a szakértői dij megállapításánál egyedül a kifejtett tevékenységet, párosulva a megkívántató szakképzettséggel és a szakértői becsű vagy a pertárgy értékét veheti irányadóul. Helyeseljük a díjszabályzatnak ilyen kifejezett mellőzését. Nyerjen díjazást a munka, de érdeme s nem tarifa szerint. Hiszen azon az alapon, ahogy a magyar mérnök- és épitészegyesület létesített díjszabályzatot, alkothatna ilyent a magánegyesületként működő budapesti ügyvédi kör is, s kivánhatná, hogy a bíróságok az ügyvédi dij megállapításánál ezt a díjszabályzatot fogadják el irányadónak. * Tévesek azok a curiai határozatok, melyek a Bp. 437. § ának 5-ik bekezdését mint önálló semmiségi okot fogják fel, s egyszerűen e törvényhelyre hivatkozással semmisitik meg az alsófoku ítéletet és eljárást. A törvény ugyanis azt feltételezi a kasszáláshoz, hogy anyagi semmiségi ok esete forogjon fenn s a törvény megfelelő alkalmazása épen a tökéletlen tényállás alapján lehetetlen. Helyesen tehát a Bp. 385. §. 1. a) pontjára utalással lett volna megsemmisítendő1) az ítélet és eljárás, mikor testi sértés vádja esetében nem derittetett föl az a lényeges körülmény, vájjon a vádlottak közül melyik lépett föl támadólag s illetőleg hogy a vádlott volt-e oly veszélyes és közvetlen megtámadásnak kitéve, hogy annak elhárítása végett a sértettnek késsel való bántalmazását szükségesnek tartotta, vagy mikor zsarolás vádja esetében nem állapított meg az alsófok oly tényeket, melyekből következtethető, hogy a vádlottnak jogtalan vagyoni haszonszerzés volt-e a czélja?2) avagy mikor a Btk 386. § ában meghatározott bűntett esetében a fel1) 1906. évi okt. 10-én, 9030. sz. 2) 1907. évi máj. 15-én, 4753. sz.