Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 5. szám

G4 Magyar Jogász-Ujsag VII. évi. bizonyos feltételek mellett nem követelhet. (Guria 1884. május 21. 1449. sz.; 1901. márczius 2. I. G. 25.) Ennek a joggyakorlatnak azonban semmi törvényes alapja nincs; mert ahol a törvény nem különböztet, a bírónak sem szabad különböztetni. A Curia mégis különböztetett és ebbeli álláspontját elfogadhatóan nem is indokolta; mert az az indokolás, hogy az okirat kiállítása az előleges egyezkedés érvényességének csak akkor előfeltétele, ha az ügyvéd munkadíjának mennyiségét köti ki előre, de nem akkor, ha munkadijáról előzetesen teljesen vagy részben lemond, semmit sem mond. Ugyanis a törvény nem az ügyvédi munkadíj mennyiségé nek előzetes megállapításához kivan okiratot, hanem a törvény azt mondja, hogy a jutalomdíj és az idővesztés kárpótlása, ügyvédi munkadíj, szabad egyezkedés utján határozható meg, de az előleges egyezkedés érvényességéhez annak okiratba foglalása kívántatik meg. Vagyis, ha a megbízó fél előzetesen bármily irányban kíván is ügyvédjével az ügyvédi munkadíj felől egyezkedni, ez az egyezkedés csak okiratba foglalva érvényes. Mert hiszen ha az ügyvéd munkadijáról felével szemben akár feltétlenül, akár feltételesen lemond, akkor is csak az ügyvédi munkadíjról egyezkedik ; ily esetben pedig a törvény az előleges egyezkedés érvényességét okirat kiállításához köti. A Curiának joggyakorlatát tehát a törvény nem támogatja. Lehet, hogy a Curiát az a felfogás vezette, hogy a gyengébb fél az erösebbel szemben államhatalmi oltalomban részeütendő. S mivel a jogtudó ügyvéd a törvényekben járatlan féllel szemben nyilvánvalóan az erősebb, ennélfogva oly esetben, amikor az ügyvéd a jobb tudomása ellenére nem foglalja okiratba a felével kötött megállapodást, mely szerint ennek a munkadijat feltétlenül vagy feltételesen elengedi, a gyengébbet illető oltalomból eredőleg oly magyarázatot adott az ügyvédi rendtartás 54. § ának, mely magyarázat mellett az ügyvédnek irásba nem foglalt előzetes dijelengedése érvényes jogügyletnek volt kimondható. Nem mondjuk, hogy ez a felfogás vezérelte a Curiát, de lehetségesnek tartjuk Ámde ez a felfogás alapjában téves, mert a gyengébbet az erősebbel szemben megillető államhatalmi oltalom megadására nem a bírói, hanem a törvényhozói hatalom van hivatva. Ha tehát ez az utóbbi hatalom tételes törvényt alkotott, ennek a törvénynek ellenére a birói hatalom jogalkotó tényezőként nem léphet fel. De ha meg is illetné a bíróságot ily hatalom, akkor sem indokolt a megbízó fél védelmére kelni. Ugyanis az oly fajta megállapodásokat, hogy az ügyvéd a követelés be nem hajtása esetében munkadiját ügyfelétől nem követeiheti, hanem csak a készkiadását, vagy hogy az ügyvéd a félnek perenkivüli ügyeit díjmentesen látja el annak fejében, hogy a féltől peres ügyeket is kap, a konkurrenczia idézi elő. Nem a fél a gyengébb, hanem az ügyvéd. Nincs ok tehát a felet egyoldalúan védeni s pedig annál kevésbé, mert ezt a jogban rejlő ethika sem engedi meg. Amikor általános jogszabály az, hogy a szolgálatot teljesítő munkájának diját külön kikötés nélkül is követelheti, hacsak különös körülmények az ingyenesség mellett nem szólnak s pedig azért, mert nem tartozik senki másnak ingyen munkálkodni, akkor, ha az ügyvédi ingyen munka elvállalását a törvény Írásbeli formához köti, nem épen épületes dolog, mikor a bíróság nem alkalmazza az ügyvéd javára ezt a jogszabályt. A legújabb időben azonban örvendetes fordulat látszik bekövetkezni a Guria gyakorlatában, hacsak nem a véletlen esélye szülte az 1907. október 15 én 7675/1906. sz. a. hozott határozatot. Ebben a Curia az általunk helyeselt álláspontra helyezkedett, mondván: „az 1874 : XXXIV. t.-cz. 54. § ának utolsó bekezdése értelmében az ügyvéd és a fél között az ügyvéd járandóságai tárgyában előleges egyezkedés érvényességéhez okirat szükséges. A törI vény most idézett rendelkezése kivételt nem tesz és igy az abban az esetben is alkalmazandó, ha az előleges egyezkedés nem az ügyvéd, hanem a fél érdekében történik." Kívánatos, hogy ez a felfogás állandó és általános joggyakorlattá váljék, egyrészt, mert ez a gyakorlat felel meg a törvéaynek, másrészt, mert példa lészen arra, hogy ahol a törvény nem különböztet, a biró ne különböztessen. * Abban a kérdésben, hogy a büntető bíróság jogerős ítélete köti-e a polgári bíróságot, joggyakorlatunk idáig két ellentétes álláspontot ! foglalt el. A győri tábla (1898. január 20. II. G. 85/1897. sz a.) és a temesvári tábla (1900. április 20. G. 22. sz. a.) arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a bünperben jogerősen megállapított tényállás a polgári bíróra nem kötelező és azért a polgári biró önállóan és a büntető biró által megállapított tényektől függetlenül van jogosítva vizsgálni azt a kérdést, hogy a bekövetkezett kár körül kit és mennyiben terhel mulasztás. Ezzel ellentétben a budapesti tábla (1903. október 22. I. G. 133. sz. a.), a marosvásárhelyi tábla (1900. október 20. 12 sz. polgári határozatban) és a nagyváradi tábla (1899. május 25. G. 26. sz. a.) jogszabálynak fogadták el azt a tételt, hogy a büntető bíróság ítéletében megállapított tények a polgári bíróságot annyiban kötik, hogy a büntető bíróságnak elitélő ítéletével szemben a polgári bíróság nem teheti kérdésessé, hogy az elitélt az illető cselekményt elkövette. Ebben a kérdésben ujabban a Curia is állást foglalt több határozatában (1907. márczius 27. 4217/1906 , 1907. ápril 9. 446/1906 és 1907. június 11. 5725/1906. sz. a.) és kimondta, hogy a büntető bírónak a bűnösséget megállapító ítélete köti a