Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 3. szám

34 Magyar Jogasz-Ujsag VII. évf. ható változtatásokat és módosításokat eszközölt. A bizottságnak kezdeményezésére történt ugyanis az, hogy a törvényjavaslat, illetve a törvény magyarázata körül minden félreértés elkerülése czéljából kifejezés adatott annak, hogy azon ingóságok, amelyek a peres eljárásban a végrehajtás alól mentesek, adóvégrehajtás esetén se legyenek lefoglalhatók, hogy tehát az adóvégrehajtásoknál ugyanazok az elvek jutnak érvényre, amelyek a végrehajtási törvényben vannak kifejezve. Sajnálattal nélkülözzük azonban a törvényjavaslatban, de a bizottsági tárgyalások során is azon kérdés tisztázását, hogy az ingóságból álló létminimumnak végrehajtás alóli mentessége abszolút, vagy d i s z p o z itiv törvényes rendelkezést képez-e, más szóval, hogy a végrehajtást szenvedettnek beleegyezésével ezen ingóságok mégis végrehajtás alá vonhatók-e, vagy sem ? Ha ugyanis e törvényes rendelkezésnek diszpozitiv hatályt tulajdonítanánk, ugy a törvény által biztosított ezen szocziális irányú kedvezmény igen könnyen illuzóriussá válhatik. Mert bizonyára csakhamar akadnak oly élelmes hitelezők, akik hitelüket ezen törvényes kedvezményről való lemondáshoz fogják kötni. A tervezett kodifikáczió egész szocziális értéke válhatik kétségessé a felvetett kérdés mikénti eldöntése szerint. Nem kevésbbé fontos az igazságügyi bizottság azon módosítása, amelyet maga az igazságügyi kormány tett, amely szerint a járandóságok lefoglalása tekintetében magán- és közhivatalnokok közt különbség ne tétessék. Az ingatlanok elárverezése körüli visszaélések meggátlása körül is, többféle hasznos módosítást tett a bizottság, amelytől az eddigiek nyomán még sok hasznosat várhatunk. Joggyakorlati szemle. * Már tárgyaltunk egy izben1) a csődön kívüli megtámadás kérdésének állását jelen jogunkban. Ehhez a jogi rendezéshez kiegészítőként egy másik jogszabálycsoport járul, a megajándékozott felelősségére vonatkozó szabályok csoportja. Nyilvánvaló, hogy itt a jog azonos czél elérésére kettős eszközt bocsát a hitelező rendelkezésére: mindkét intézménynek az a feladata, hogy megakadályozza a végrehajtási alapnak a hitelező elől való elvonását; mégis a két intézménynek egészen mások az előfeltételei, más a struktúrája, más a joghatása; s nem csoda, ha a gyakorlatban a czélzat egységessége okából ezeket a különbségeket állandóan figyelmen kívül hagyják. Minden bíró tanúságot tehet arról, mily gyakran akad kezébe ilyenféle kereset: „adósom az ingatlanát alperesnek ajándékozta; minthogy adósom és alperes ezt az ügyletet egymással összejátszva abból a czélból kötötték, !) E lapok 1907. okt. 1-i számában. hogy előlem a kielégítési alapot elvonják, kérem őt arra kötelezni, hogy magamat az ingatlanból követelésem erejéig kielégítsem." S zokon veszi a felperes, ha a biró a tárgyaláson nem akar belebocsátkozni az összejátszás bizonyításába. Pedig ahhoz, hogy a megajándékozott az ajándékozó hitelezőjének az ajándék tárgyával felelős legyen, semmiféle összejátszás nem szükséges és nem elegendő; ez az összejátszás ahhoz szükséges, hogy azt az ügyletet a hitelezővel szemben hatálytalannak mondja ki a bíróság, aminek persze az az egyik következménye, hogy a jogutód tűrni kénytelen, hogy az átruházott vagyonból a hitelező magát kielégítse. De ez a „csődön kívüli megtámadás" egyáltalán nincs pusztán az ajándékozási ügyletre szorítva, sőt még az ingyenes ügyletek körére sem; igaz, hogy viszont nincs is kizárva ajándékozás esetén. Ebben az esetben tehát szabadon konkurrál a két jogeszköz s a hitelező tetszésétől függ, melyiket vegye alkalmazásba; sőt némileg az eredmény is összevág: ha' ugyanis az ajándék tárgya még megvan a megajándékozottnál és ha a petitum arra irányul, hogy a megajándékozott köteles legyen tűrni, hogy a hitelező magát az ajándék tárgyából követelése erejéig kielégítse. Ilyenkor állithatja a hitelező azt, hogy az ajándékozás a végrehajtási alap elvonása czéljából történt, s ez alapon megtámadhatja az ügyletet, amikor is a fentirt eredmény, mint e megtámadás jogi hatása fog jelentkezni; s állithatja csupán azt is, hogy az ajándékozó vagyona az ő követelését nem fedezi, miértis joga van kielégítését az ajándék tárgyából keresni: mindkét esetben győzni fog, ha állítását bebizonyitja, s győzelmének gyümölcse ugyanaz lesz: az elajándékozott vagyon az ő követelésének fedezésére fog szolgálni. A megajándékozott felelősségének elve jogunkba az osztrák polg. tkv. nyomán került. Annak 953. § a jogot ad az ajándékozáskor már létező hitelezőnek arra, hogy az ajándékot visszakövetelje, ha ez az ajándékozás az ő megrövidítésére szolgál; az a hitelező, kinek követelése későbbi, mint az ajándékozás, e joggal csak akkor bir, ha „a megajándékozottra álnok egyetértés bizonyittathatik". Az optk. e §-a Ausztriában már rég nincs hatályban: annak helyébe lépett az 1884. márczius 16-i „Anfechtungsgesetz" (RGB1. 36. sz.), mely az in fraudem creditorutn kötött jogügyletek megtámadását a csődmegtámadással párhuzamosan szabályozta csődön kivül is. Nálunk azonban az optk. e 953. §-ának fattyuhajtása támadt abban a szabályban, amely szerint a megajándékozott az ajándékozó hitelezőjének felelős; s míg birói gyakorlatunk — jórészt az osztrák Anfechtungsgesetz hatása alatt — kidolgozta az actio Pauliana majd minden szabályát, addig e munka mellett külön életet élt a megajándékozott felelőssége is, s fennáll mint párhuzamos jogeszköz nap-