Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 18. szám - A föltételes elitélésről

172 Magyar Jogász-Újság VII. évf. E törvény szerint a bíróságok oly esetekben, amidőn valamely egyént egy vagy több büntetésre Ítélnek, ha a kiszabott fogházbüntetés akár fő- és mellékbüntetések halmazata folytán hat hónapi tartamot meg nem halad és ha az elitélt egyén bűntett vagy vétség miatt előzőleg büntetve még nem volt, indokolt határozattal elrendelhetik a büntetés végrehajtásának legfeljebb öt évre való fölfüggesztését. Luxembourgban az 1892. május 10-ik'i törvény, a mely szabadelvüség tekintetében (ha ugyan igy nevezhetjük) a legvégső határig ment el, a föltételes elitélést mindenfajta s legfeljebb öt évig terjedő szabadságvesztésbüntetéssel büntetett bűncselekményre s korhatár nélkül minden vádlottra megengedte. Bajorországban egy az 1896. márczius 24-én kelt igazságügyminiszteri rendelet megengedte a három hónál rövidebb tartamú szabadságvesztésbüntetések fölfüggesztését, de csak a 18. évnél fiatalabb, büntetlen előéletű egyénekre nézve. Norvégiában 1304. január 1-én lépett életbe a föltételes elitélésről szóló törvény. Ennek a főbb rendelkezései a következők : Midőn a biró pénzbüntetést vagy hat hónapig terjedő fogház- avagy három hónapig terjedő börtönbüntetést állapit meg, az ítéletben elrendelheti, hogy a büntetés végrehajtása fölfüggesztessék. A bírónak a bűntett vagy a vétség nagyságán és körülményein kivül figyelembe kell vennie a bűnösnek az életkorát, magaviseletét, továbbá a bűncselekmény elkövetése óta eltelt időt, valamint azt is, hogy a vádlott teljes és őszinte vallomást tett-e s hogy megtéritette-e a sértettnek a kárt, vagy pedig, hogy nyilatkozott-e arra, miszerint a kárt tehetségéhez képest megtéríti. Ez utóbbi esetben az ítéletbe az a föltétel is bevehető, hogy bizonyos idő alatt bizonyos kárösszeg meg legyen térítve. Ha az ily módon kedvezményben részesült egyén ujabb büntettet vagy vétséget követ el s ha az első Ítélettől számított három éven belül az ujabb bűnvádi eljárás börtönre történt elitéltetéssel fejeződik be, akkor a fölfüggesztett büntetés végrehajtandó. Ha az ujabban elkövetett bűncselekmény nem szándékos, vagy ha a vádlott nem börtön-, hanem más büntetésre Ítéltetett, akkor a második ítéletben határozat hozandó abban az irányban, hogy a fölfüggesztett büntetés végrehajtandó-e vagy sem. Ha a kártérítés az ítélet föltél ele gyanánt szerepelt s ha azt az elitélt a kitűzött határidő alatt nem fizette meg, a büntetés foganatosítandó lesz, kivéve, ha a nem fizetés az elitéltnek be nem számitható okokból maradt el. Ez utóbbi esetben a biró ujabb határidőt tűzhet ki, vagy pedig a kártérítést, mint föltételt mellőzheti. Portugáliában 1893. július 6-ika óta van meg az intézmény, amely jobbára a franczia törvény alapján valósult meg. A rendes bíróságoknak — mondja a törvény — ha akár egyetlen, akár főbüntetésként javító börtönre szóló Ítéletet hoznak, jogukban áll, hogy a bűntett elkövetési körülményeire és az elitélt egyén erkölcsi magaviseletére való tekintettel kimondhassák az Ítélet végrehajtásának a fölfüggesztését, ha az elitélt egyén előzőleg még nem volt bűntett miatt büntetve. A fölfüggesztés tartama két évtől öt évig terjedhet. Olaszország az 1904. június 26-án léptette életbe a föltételes elitélést. Hat hónapi tartamot meg nem haladó börtönre, fogházra, kényszertartózkodásra vagy elzárásra, avagy akár fő-, akár mellékbüntetésként legfeljebb hat hónapi tartamra átváltoztatott pénzbüntetésre történt elitélés esetén, ha az elitélt előzőleg börtönre ítélve még nem volt, a bíró elrendelheti, hogy az illető bűncselekmény elévülési tartamánál nem rövidebb s legfeljebb öt évi tartamra a büntetés végrehajtása fölfüggesztessék. Itt azután egy specziális kivételt tesz a törvény. Ugyanis kimondja, hogy nőkre, 18. életévüket be nem töltött kiskorúakra és 60. életévüket betöltött egyénekre nézve a büntetési maximum nem hat hó, hanem egy év. Vagyis a most emiitett egyénekre nézve akkor is föltételes elitélésnek van helye, ha egy évi börtönre, fogházra, stb. ítéltettek. Ez intézkedésnek az indoka — amint azt a javaslat indokolása kiemelte — a nők és a kiskorúak könnyebb javulásának a reményében s az aggkor respektálásában rejlett. A föltételes elitélés kihirdetése után a biróság elnöke, vagy a prétor nyilvános ülésben komoly intelmet intéz az elitélthez. Fontos intézkedést tartalmaz a törvény 7. szakasza. Ennek a rendelkezése szerint ugyanis 14. életévét még be nem töltött s előzőleg bűntett miatt még el nem itélt kiskorú ellen elfogató parancs nem adható ki, hanem csupán az rendelhető el, hogy az ily egyén az eljárás tartamára javítóintézetben helyeztessék el. Az intézmény ismertetése után lássuk még röviden az ellenzők és helyeslők táborát. Az első nevezetesebb vita az 1890. évi sz.-pétervári börtönügyi kongresszuson folyt le, ahol Petit, Makaroff, Pols és Illing a társadalmi boszu nevében éretlen, alkalmatlan s a jog elveivel ellenkező intézménynek bélyegezték a föltételes elitélést, amely — szerintük — nem büntetés, hanem csak színlelése a büntetésnek; philanthropikus illúzió, amely csak mutatja a jog és az erkölcs színezetét. Buri szerint áll a következő dilemma : vagy megérdemelt a büntetés s akkor azt foganatosítani kell, vagy pedig meg nem érdemelt s akkor nem kell azt kiszabni. Gillischewszki a sértett elégtételének a szempontjából támadta az intézményt s abszurdumnak mondotta, hogy valamely büntetésnek az elszenvedését magának az elitéltnek a jó- vagy rosszakaratától tegyük függővé. Vierhaus és Appdius pedig a megtorló igazságosság elvével összeegyezhc tétlennek nyilvánították az intézményt. Bilding szerint pedig a reform exotikus és esztelen, amely nevetségessé teszi a büntetőjogot azáltal, hogy büntetlenül hagyja a bűnöst, hogy igy törvényesen izgassa a sértettet. Ezzel szemben az intézmény hívei (Wirth, Liszt, Aschrott, Kippel, Prins, Kleinfeller, Foiniczky, Leveiller, Medeiros) az intézménynek a kriminálpolitikai fontosságát vitatják. Részünkről csak két megszorítással tartjuk elfogadhatónak az intézményt. Az egyik megszorítás az, hogy a kedvezmény csak azoknak adassék meg, akik őszinte