Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 18. szám - A föltételes elitélésről

170 Magyar Jogász-Ujság VII. évf. jószivü, humánus, előzékeny ember volt, méltó mindenek szeretetére és becsülésére. Ez magyarázza meg azt is, hogy halálának hirét mindenütt részvéttel és megdöbbenéssel fogadták. JOGÉLET. föltételes elitélésről. Az immáron a magyar törvénykezésben is meghonosított föltételes elitélés története, intézménye és vitája épp a most emiitett körülménynél fogva figyelmet érdemelvén, bizonyára nem lesz hálátlan feladat, ha az alábbiakban az azokra vonatkozó részletekre kiterjeszkedünk. A föltételes elitélés alapeszméje abban a természetes emberi érzésből fakadó meggyőződésben rejlik, hogy az olyan büntetlen előéletű egyén, aki első izben követ el valamely enyhébb sulyu bűncselekményt, a büntetés föltéleles elengedése által sokkal biztosabban visszavezethető a javulás útjára, mintha a különben is enyhébb büntetésnek a kiállására lenne lötelezve. Kétségtelen tehát, hogy a föltételes elitélés alapeszméje a javítás eszméjével függ össze. Csakhogy a javítás szót nem a régi büntetőiskolák által inaugurált, hanem kriminálpolitikai értelemben kell vennünk. Ebből a szempontból vizsgálva a dolgot, az intézmény alapeszméjét a visszaesés elleni kriminálpolitikai küzdelemre is visszavpzethetjük. Egyrészről tehát a javítást, másrészről pedig a visszaesés meggátlását kell tekintenünk az intézmény czélja gyanánt. E két szempontból tekintve, helyesnek kell tarlanunk az intézményt nemcsak kriminálpolitikai, hanem erkölcsi és emberies szempontból is. A kriminálpolitikai szempontot eléggé megindokolja magának a két alapeszmének az egyszerű fölemlitése is. Az erkölcsi szempont pedig ott domborodik ki, hogy az állam az elitélt egyén megjavulására a bizalmát előlegezi. Végül az emberies szempont sugalta az eszmét, hogy az e'ső izben bűnöző egyén csekélyebb jelentőségű botlását föltételesen elnézze az állam. A föltételes elitélés legrégibb példáját — persze nem a mai modern alakjában — a Kr. előtti IV. században találjuk. E korszukból ugyanis Claudius Helianus bizonyos Racoces nevű perzsát emlit, aki rakonczátlan természetű fiát a birák elé vezette, akik azonban rendkívül meg voltak illetődve (miért?!) s nem akarták elitélni a fiút, hanem azt atyjával együtt Artaxerceshez vezették. A király meghallgatta a vádat s az if/ut büntetlenül bocsátotta el, de keményen megfenyegette, hogy ha még egyszer rosszat tesz, halállal fog lakolni. A római jogban is találunk hasonló példákat. így tudjuk, hogy a praefectus vigilum a gondatlanságból okozott tűzvész előidézőit vagy megbotozlalta, vagy pedig a botozást szigorú fenyegetéssel helyettesitette. Ezt az elvet — t. i. az első izben való megfenyegetést — Paidus is helyeselte. Sokkal határozottabban kialakult az intézmény a kánonjog monitio canonicajában, amely szerint a vétkest a három első izben csak mfg kellett inteni, még pedig két izben magánúton, harmadízben pedig nyilvánosan. Ezt a gyakorlatot III. Sándor pápa 1159-ben a kevésbbé súlyosabb bűncselekményekre nézve is kiterjesztette.J) Az olasz praktikusok közül Bartolus is említi, hogy „az egyházi bíráknál szokásban van, miszerint bizonyos egyezséget kötnek a bocsánatért könyörgő vádlottakkal. Elengedik nekik a rájuk kiszabott időleges vagy lelki büntetéseket oly föltétellel, hogy többé nem követnek el vétket. Ha pedig ennek daczára mégis ujabb bűncselekményt követnek el, az előzőleg kimondott büntetést is el kell szenvedniük." Bartolus helyeselte is ezt az eljárást s ő csak azt kívánta, hogy ily esetben a második bűncselekmény az elsőre való tekintettel súlyosabban büntettessék. (Comm. 1. 11. non solum, D. de injur) 47, 10). A föltételes elitélés határozott nyomait találjuk a XVII. században Andreas Gryphius de Silesia egyik munkájában, valamint régibb hazai jogunkban is. A XVII. század vége felé elalszik az intézmény szelleme s csak a XIX. század utolsó éveiben éledt föl újra, hogy diadalmas utat járjoa a világ müveit államaiban. Ami mindenekelőtt is az intézmény elnevezését illeti, erre nézve nem találunk egyöntetűséget a külföldi irodalomban. így a németek „Bedingte Verurtheilung", „Bedingter Aufschub der Strafvollstreckung" (Liszt), „Urtheil mit bedingter Strafe" (Aschrott), „Verurtheilung mit bedingter Strafvollzug', „Die Büssentzug der Strafvollstreckung" (Rosenfeld), „Bedingter Siraferlass* (Nach), a francziák „condamnation conditionnelle*, „exécution conditionnelle" (Gautier) és „condamnation rachetable", az olaszok pedig „sospensione della pena" (Alimena), „espiazione condizionale" és „remissione condizionale deli' esecuzione della pena" (Molinari-Tosatti, kifejezéseket használnak. Mint modern jogintézmény a föltételes elitélés Amerikából származik. Reed a következőképpen írja le a keletkezését:2) A mult (XIX.) század negyvenes éveinek az elején néhány emberbarát állandóan látogatta a massachusetsi büntetőbíróságok tárgyalásait s ott arról győződött meg, hogy az elitélt vádlottak között akárhány van olyan, akit minden veszély nélkül szabadon lehetne bocsátani, természetesen azonban megfelelő fölügyelet alatt tartva őket. Ez az eljárás összeegyeztethető lenne egyfelől az elitélt egyén és családja, másfelől pedig az a köz érdekével, amelynek igy kevesebbet kellene költenie az ily egyénekre. Az emberbarátok egyszerre csak a bírósághoz fordultak3) s kieszközölték, hogy azok több izben fölfüggesztették az Ítélet végrehajtását s a vádlottakat az emberbarátok vagy más, önként vállalkozó egyének gondjaira bizták, akik értük kezességet vállaltak. A kísérlet jól sikerült s az intézmény ,próbarendszer* (probation system) név alatt a törvénytárban is szentesítést nyert. Csakhamar számos „Reformation" és „Industrial School" keletkezett, amelyek az első izben bűnöző gyermekeket elvonták a börtöntől, mikor a biró ') L. Lhffler czikkét a „Bulletin de l'Vnion Iniirnatianale de Droif Pénal' 1893. évf. 6fi. 1. 2) .Macmillan's Magaziné', New-York, XXXIV. köt. 8. füzet. a) Csak a vén Európában próbálta volna megtenni valaki ezt a kezdeményező lépést 1 A nagyképűség vele is megismertette volna vagy a börtönt, vagy az elmegyógyintézetet.