Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 13-14. szám

146 Magyar Jogász-Ujság vn. évf. esetre szóló rendelkezések érvényére vizsgálta. Ugyanezt teszi más szempontból ama határo­zat (Curia 1908. május 19-én 5622/1907. sz.), mely szerint érvénytelen az írásbeli végrende­let, ha a tanuk a végrendelkezőt előzetesen nem ismerték. A Curia felette meggyőzően azt hozza fel, hogy a tanuk az id. t.-czikk 3. § ában megkívánt képességgel nem birnak, ha a vég­rendelkező személyazonosságáról, melyről csakis ők tanúskodhatnak, tudomásuk nem volt. A telekkönyvi és a való jogállapot közötti különbségből a Curia (1908. május 6-án 1894. sz. a.) azt olvasta ki, hogy a kisajátított ingat­lanrészt helyettesitő kártalanítási összeg nem illeti meg eo ipso azt, kinek telekkönyvi tulaj­dona a kisajátítási jog feljegyzése és az ingat­lannak a kisajátító által történt birtokbavétele után szereztetett meg. Ez alapon a Curia a tulaj­donossal azelőtt jogközösségben élő, volt tulaj­donostársainak a kártalanítási összeg megfelelő részét ítélte oda azzal, hogy az osztozkodáskor ezen összegről megegyezés nem történvén, az a volt tulajdonostársak között egyenlő arány­ban oszlik meg. A Curia hivatkozik egyik régebbi (1899. G. 356. sz.) határozatára. A kérdés maga egyike azoknak, melyek ellenkező eldöntése is nagyon elfogadható érvekkel támogatható. Ha ugyanis a kártalanítási összeg dologi szempontból is helyettesíti a kisajátított ingatlanrészt, akkor a tulajdonközösség megosztása iránti szerződés is akként értelmezhető, hogy a kisajátított rész átengedésével felek döntöttek annak egyenér­téke telől is, hiszen a közösség tárgya változott csupán : az ingatlan helyébe lépett a kártérí­tés iránti követelés, a közösségben élők ren­delkezéseinek hatálya fenmaradt, hiszen világos, hogy az átengedett értékről rendelkezni akartak. Turpis causa czimén a Curia szerint (1908. május 20-án 3699. sz.) nem tagadható meg azon áruk visszaadása, melyeket alperes azzal vett át felperestől, hogy felperest többi hitele­zőivel kiegyezteti és saját követelésének kielé­gítése után a többi árut visszaszolgáltatja. Hogy az eset előzményeit teljesen elmondjuk, a fen­tebbieken télül alperes felperest a hitelezői megkárosítására is csábította volt, amiért azután felperes büntető uton el lett ítélve. Az alsóbiró­ságok bilaterális turpitudot láttak feníorogni és a keresetet elutasították, a Curia ennek helyt adott, mert — ugymod — habár a felperes azokra az árukra, melyeknek értékét követeli, az alperes tanácsára csalás utján szerzett hitelt, ez nem zárja ki azt, hogy felperes ezen árukra a tulajdonjogot megszerezhette. Kizárva ez persze nincs, de csakis akkor nem, ha a felperes hite­lezői is belenyugodtak. E nélkül a vindikáczió, melylyel a Curia tovább érvel, felperes hitele­zőit illeti — ez a csalás folytán érvénytelení­tett hitelezési ügylet feltétlen következménye — és igy elesik legfőbb biróságunk amaz aggálya, hogy felperes a hitelezőinek kártéritési keresete érdekében sem üthető el a visszaadási Ígéretre alapított követelésétől és pedig annál is inkább, mert a hitelezők alperest részessége alapján is felelősségre vonhatták volna polgári uton is. Természetesen helyesnek kell elfogadnunk mégis a Curia döntését, ha alperesnek azon előzetes ígérete, hogy felperest hitelezőivel ki fogja egyeztetni, az ügyletet az erkölcstelenség hibájától csakugyan megfosztja. Nagyon valószínűnek látszik azonban, hegy ez csak csalétek volt az áru biztos megkapa­rintására, hogy tehát e kikötés az erkölcstelen­ség legpregnánsabb kifejezője, nem pedig annak ellentéte. Dolus civilis folytáni kártérilésre Ítéltetett (Curia 1908. évi május 19-én 8093/1907. sz. a.) azon eladó, ki a lóheremag arankamentességé­ért szavatosságot vállalt, midőn ez hat hó el­telte után arankásan kelt ki. Törvényes szavatosságánál fogva felelős­nek tartotta a Curia (1908. május 12-én 902. V./1907. sz.) az eladót mindazon kárért, mely abból származott, hogy az eladott áru egész­ségi szempontból ártalmas. Alperes ugyanis kőrisbogárméreggel inficiált korpát szállított, melytől felperes sertései elhullottak. Nem tar­totta a Curia a keresetet elutasithatónak annak daczára is, hogy felperes a korpa megvizsgálá­sát elmulasztotta; mert a kőrisbogárméreg csak górcsövi vizsgálat után volt megállapítható, egy­szerű megszemlélés arra nem volt elegendő. Győri Tábla (1908. február 10. G. II. 7. sz.) elutasította felperes kártéritési keresetét, melyet arra épített, hogy alperes lelkész bucsu alkal­mával felperes korcsmájából a vendégeket val­lásos érzelmükre való hivatkozás mellett szép szóval eltávolította, mert „a nép erkölcsi jólé­tének megóvása első sorban a lelkész feladata s igy az ennek érdekében kifejtett tevékenység, ha a korcsmárosra anyagi hátránynyal jár is, kártérítésre nem kötelez". Akkor sem, ha e bizonyára igen fontos érdeket a lelkész a korcs­máros jogkörének önkényes túllépése utján védi meg ? Nem kell e a lelkésznek arra szorítkozni, hogy a vallásos érzelmeket megengedett módon keltse és táplálja a szószéken és nem szab-e ezen magasztos tevékenységnek is gátat a ma­gánjogi noli me tangere ? A Táblának gondo­latmenete súlyos anyagi érdekek veszélyeztetése felett siklik el nagyon is könnyedén. Az üzemi baleset alkalmával bekövetkezett szépséghiba után a Curia (1908. márczius 19-én 447/1907. sz. a.) kártérítést nem itélt meg. A Curia szerint a kérdéses szépséghiba — a sérült jobb kezének a baleset következtében beállt eltorzulása — azért nem ad alapot a kártérítésre, mert a vagyoni hátrány kellő biz­tossággal meg sem állapitható. Döntő befolyású lehetett még ezen felül azon részletesebben ki nem fejtett indok is, hogy az üzemi kárnál

Next

/
Thumbnails
Contents