Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1908 / 13-14. szám
VII. évfolyam. Budapest, 1908. július 1. 13/14. szám. MAGYAR JOGÁSZ-ÚJSÁG A JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYOK MINDEN ÁGÁT FELÖLELŐ FÉLHAVI FOLYÓIRAT Joggyakorlati szemle. (M.) Kártérítési jogunk fejlődésében fájlalnunk kell az öntudatos, egységes irány nélkülözését. Bíróságaink ítélkezéséből teljes lehetetlen kiolvasni valamelyes princzipiumot, amelyet a sokfelé ágazó és sokfélekép eldönthető kérdésekben irányadóul venne. Az egyes eset eldöntésénél azt az álláspontot és azt az elvet veszik elő, amelylyel legkényelmesebben lehet megindokolni a konkrét döntést; s min alapul az a konkrét döntés ? homályos és ellen nem őrizhető „igazságérzet"-en, „méltányosságion, a mi az önkény fogalmának kereteitől csak hajszálnyira és uszó határokkal válik külön. Ezek az „érzef-ek a leggyakrabban csalnak, s ott lépnek előtérbe, ahol a jogászi megindokoltság a végét éri; s azért veszedelmesnek tartjuk, a mikor oly alapvető fontosságú kérdésekben, minők a kártérítés problémái, ők viszik a vezető szerepet. Tisztába kell jönni a közszájon forgó szólamok jogászi értékével; meg kell rostálni a szokásos jogi közmondásokat, s egyeseket egészen elvetni, másokat az ujabb kutatások eredményeihez képest alaposan megnyesni; végül pedig — last not least — következetesen ragaszkodni kell az ily módon megállapított elvekhez, s eltérést csak ott engedni meg, ahol az nem csak az érzetekkel, hanem objektív jogi érveléssel is megokolható. A Curia egyik ítéletében1) az osztrák polg. tkv. „kéjbecsár"-át eleveníti fel. Az eset az, hogy felperes egy régi óraszerkezetet adott át alperesnek javitás végett; az óraszerkezet alperesnél elkallódott, mire felperes kártérítésként nem csupán annak forgalmi értékét követeli, hanem mivel az neki pótolhatatlan százados családi ereklyéje, annak kéjbecsárát (pretium affectionis) veszi keresetbe. A Curia — ellentétben az alsóbiróságokkal, melyek 10 K. kártérítési összeget állapítottak meg — alperest 500 K. megfizetésére kötelezi, mert az óra alperesnek üzleto körében tanúsított „vétkes hanyagsága" miatt veszett el, s mert ebből folyólag alperes az elveszett tárgynak nem csupán forgalmi értéke, hanem kéjbecsárának megtérítésére köteles. Az indokolás mindenekelőtt jogásziatlan, mert szerződéses kötelezettség nem teljesítése jogilag nem a szerződés tárgyát képező dolog értékének megtérítésére kötelez, hanem az okozott kár megtérítésére, mely az adott i) C. 1908. máj. 12. 4788. sz. esetben egyenlő lehet ugyan valamely dolog értékével, de éppen ugy állhat pl. valamely más jogviszonyból folyó fizetési kötelezettség keletkezésében stb. A kár fogalmilag sohasem azonos valamely dolog értékével; mert a kár egy különbözet, saldo, számítás eredménye, amely előáll a károkozás előtti és a károkozás utáni vagyonállapot egybevetéséből. A kár mindig vagyonbeli kár, amelynek megállapítása végett a két vagyonállapotot közös nevezőre kell hoznunk, vulgo: pénzbe átszámítanunk. Csupán a számítás egyszerűsítésére szolgál, ha a változatlanul maradt vagyonrészeket mindkét oldalon kihagyjuk a számításból, mint olyanokat, amelyek a számítást ugy sem befolyásolják ; de a jogászi megítélésnél nem szabad megfelejtkeznünk arról, hogy az eredeti szemléletmódot ismét visszaállítsuk. Ha a kár a fentiekből folyóan mindig az a pénzösszeg, amely a két vagyon pénzértékének egybevetésénél különbözetül mutatkozik, akkor ez az összeg nem lehet nagyobb vagy kisebb a szerint, amint a kárositó vétkességének foka súlyosabb vagy enyhébb. A károsult vagyona ma ennyivel kevesebbet ér, mint tegnap; ez egy objektív tény, a melyen semmit sem változtat az, hogy bünösebb-e vagy kevésbbé bűnös az, aki azt a vagyoncsökkenést okozta. Amikor valamely törvénykönyv előírja, hogy nagyobb vétkesség esetén a lucrum cessans is megtérítendő, kisebb vétkesség esetén pedig csak a damnum emergens: ez csak azt jelentheti, hogy vagy az első esetben kell a kárttevőnek többet megtéríteni, mint a valóságos kárt, vagy az utóbbi esetben kevesebbet. S ugyanígy, mikor azt mondjuk, hogy nagyobb vétkesség esetén a pretium affectionis térítendő meg, kisebb vétkesség esetén pedig csupán a dolog forgalmi értéke: vagy az első esetben marasztalunk olyas valaminek a fizetésére is, ami már nem kártérítés, vagy az utóbbiban mentünk fel olyasminek a fizetése alól, ami kártérítés. Az őszinte jog tehát kénytelen mindenekelőtt tisztába jönni azzal, hogy a vagyon állapotok összemérésénél mely kulcs szerint számítja ki a közös nevezőt, a pénzértéket; s az után tisztába jönni azzal, vájjon akar-e a vétkesség foka szerint különbséget tenni, s ha igen, az enyhébb esetekben kiván e a kár egyrészének megtérítésétől eltekinteni, avagy a súlyosabb esetekben kivánja-e a kár megtérítésének kötelességét még valamelyes fizetési kötelezettséggel megtoldani?
