Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 9. szám - A maffia Olaszországban

112 Magyar Jogász-Ujság VII. évi gyobb összegre rúgott. Ha a lopás bemászás vagy betörés által, avagy fegyverrel s első- vagy másodízben követtetett el, előre megfontolt és veszélyes lopás esete forgott fenn s a tettest, ha férfi volt, fölakasztották, ha pedig nő volt, vizbe fojtották vagy pedig kézlevágással büntették. Az útonállási kerékbe töréssel büntették. Az öt aranyértéken alóli lopást is halállal büntették, ha valaki egy szegény mesterembernek a szerszámait lopta el, aki emiatt sem dolgozni, sem létét föntartani nem tudta. Aki másodízben követett el lopást, azt pellengérre állították, megkorbácsolták és száműzték. A harmadízben elkövetett lopásnak a tettesét, ha az férfi volt, fölakasztották, ha pedig nő volt, vizbe fojtották. A Carolina 163. szakasza szerint, a 14. élétévét még be nem töltött tolvajt, különösebb ok nélkül, nem volt szabad halálra Ítélni; hanem az ily egyéneket csupán testi fenyítékkel büntették. Ha azonban a tettes már közel volt a mondott életévhez s ha a lopást különösen súlyos körülmények közölt követte el, akkor „javaiban, testében vagy életével bűnhődött." A fiatalkorú tolvajokat azonban rendszerint csak fogházzal, száműzetéssel vagy botbüntetéssel büntette a törvény. Aki a maga, neje vagy gyermekei „valódi" éhségének a csillapítása czéljából lopott élelmiszereket, azt a bíróság fölmenthette. A gyümölcstolvajokat halállal, az erdei lopást gályarabsággal, botbüntetéssel és száműzetéssel, a szent dolgok s a profán dolgoknak szentelt helyekről való ellopását halállal (akasztás, elevenen elégetés), vagy kézlevágással büntette a törvény, Francziaországban a Lex Salica bírság fizetésre, vagy a károsulttal való egyezkedésre kötelezte a tolvajt. A Lex Burgundionum szerint azon nő, akinek valamely lopás elkövetéséről tudomása volt s aki azt a férje előtt eltitkolta, rabszolganő lett. Ugyancsak rabszolga lett azon fiu is, aki valamely lopást atyjá előtt eltitkolt. Childebert rendelete halállal büntette a lopást. Nagy Károly 789. évi rendelete pedig, az első izben elkövetett lopást, a szem kitolásával, a másodízben clkövetettet az orr levágásával, a harmadízben elkövetettet pedig halállal büntette. A régi időben különbséget tettek vol és larcin között. Az előbbi alatt az országúton elkövetett lopást értették, az utóbbi alatt pedig a lopás egyéb nemeit. A büntetés — az egyes uralkodók és korszakok szerint — különböző volt. így IX. (Szent) Lajos testcsonkitással és örökségvesztéssel büntette a lopást: utódai azonban csak a testcsonkitást tartották fönn. — I. Ferencz 1534. évi rendelete kéz- és láblevágással és kerékbe töréssel büntette a lopást. Az 1539. évben kiadott s 1692-ben megújított rendelet halállal büntette az álöllözetben elkövetett lopást. XIII. és XIV. Lajos ismét életbeléptette a testcsonkitó büntetéseket. XV. Lajos az enyhébb lopáso kat kalodábatétellel, a súlyosabbakat gályarabsággal, az orgazdaságot pedig ezer font pénzbüntetéssel büntette. Egy 1727. évi királyi rendelet pedig az egyházban elkövetett lopást életfogytiglani, vagy időleges gályarabsággal, illetve (a nőknél) megbélyegzéssel és életfogytiglani vagy időleges kényszermunkával büntette. A kelyhek és egyéb szent edények tolvajait kézlevágással és pénzbüntetéssel büntették. Angliában a régi időkben testcsonkitással büntet, ték a legenyhébb sulyu lopást is. II. Ghyörgy rendelete szerint a tolvajokat és az orgazdákat négy évi száműzetéssel büntették. VIII. Henrik egyik statútuma megengedte a tolvaj megölését. Ugyanezen statútum szerint a házi lopás felony-t (súlyos bűncselekményt) képezett s mint ilyen halállal büntettetett, kivéve, ha azt valamely 18 évnél fiatalabb egyén követte el. Ugyanígy büntették a hűtlen kezelést is. Erzsébet és II. Károly törvényei a fa- és gyümölcslopást bot- és pénzbüntetéssel s fogházzal büntették. Ugyanezen bűncselekményt III. György első- és másodízben pénzbüntetéssel, harmadízben pedig hét évi száműzetéssel büntette. IV. Henrik a rablást (robbery) ugyanúgy büntette. Oroszországban Nagy Péter előtt halállal, kancsukával és pénzbüntetéssel büntették a lopást. Nagy Pétertől kezdve megszűnt a halálbüntetés lopás esetén s e helyett a szabadságvesztés-büntetést alkalmazták. ^^/% A maffia Olaszországban. A szicziliai kriminalitásnak egyik világhírű jellegzetes alakja: a maffia, vagyis egy hatalmas, szinte megszámlálhatatlan s minden rendű és rangú egyénből álló bűnszövetség, amely az állami, társadalmi és a családi élet ezer és ezer nyilvánulásait tartja a kezében. A maffiának — amint azt Alongi „La Maffia" czimü, rendkívül érdekes munkájában kifejti — történeti, gazdasági, politikai, közigazgatási és anthropologiai okai vannak, amelyeket a következőkben ismertetünk. A történeti okok szorosan összefüggenek a sziget történetével. Sziczilia 1200-tól 1860-ig folytonosan ujabb és ujabb s rosszabbnál rosszabb hóditóknak a prédája volt, akik a lakosságot szinte válogatott módon sanyargatták. Legjobban jellemezte e hosszú korszakot az egyik Bourbon, aki azzal dicsekedhetett, hogy három /:fel (feste, farine, forche: ünnepekkel, liszttel és akasztófával) megtalálta a kormányzás titkát! Ezt a kormányzási módot a szicziliai nép — arra való tekintettel, hogy a Bourbon programmjából a liszt rendesen hiányzott — Isten és az erkölcsiség tagadása korszakának nevezte, amelyben az előkelők és a nép osztálya folyton eltávolodott egymástól. Főleg ez utóbbi tömörült azután szorosabban, különféle nyilvános és titkos társulatokban. Később azután közeledés történt a két osztály között; a főnemesség, jutalmak és büntetlenség Ígéretével, udvarába gyűjtötte a titkos társulatok gonosztevő elemeit, akikkel azután véd- és daczszövetséget kötöttek. E kétes elemek védelmezték uraik kastélyait ; viszont emezek is megvédték őket a hatóságokkal szemben. Ezeknek a „védenczeknek* az utódai megtartották egymás között a szövetséget, előbb nyíltan, utóbb titkosan s miután kalandokba többé — idők multával — nem bocsátkozhattak, a saját érdekükben működő bűnszövetséggé alakultak át. A gazdasági tényezők közül a latifundiumokat kell első helyen említenünk. A szicziliai latifundiumok — Sonnino szerint — fölötte siralmas állapotban vannak. Rendesen 1000—6000 hektár területüek s augusztustól márcziusig kopárak. A tulajdonos vagy a bérlő rendesen valami ósdi, kopott kastélyban lakik s gazdaságá nak még a legszükségesebb felszerelései (ólak, istállók) sincsenek meg, munkásai pedig nyomorult viskókban, összezsúfolva laknak. E munkások naponként kétszo