Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 9. szám

VII. évfolyam. Budapest, 1908. május 1. 9. szám. MAGYAR JOGÁSZ-UJSÁG A JOG- É3 ÁLLAMTUDOMÁNYOK MINDEN ÁGÁT FELÖLELŐ FÉLHAVI FOLYÓIRAT Joggyakorlati szemle. (A.) Bíróságaink a magánjogi Tervezet varázsa alól nem igen tudnak szabadulni. Tételeire majd nyíltan hivatkoznak, majd szó nélkül átplántálják azokat az életbe, anélkül, hogy belső értéküket is mindig megvizsgálnák. így C. (1908. jan. 28-án 1770. sz. a) a Tervezet 916 szakaszának hires, sőt talán azt is mondhatjuk, hírhedt orvosi felfedezését: az akaratelhatározást Hzáró és az ezt csupán korlátozó elmebajokat ma is fennálló jognak veszi, azt mondván, hogy a „gyengeelméjűség •— ellentétben az elmebetegséggel — nem zárja ki az akaratelhatározást s így nem teszi feltétlenül cselekvésképtelenné az elmegyengeségben szenvedőt, hanem a gyengeelméjü csak abban az esetben válik korlátolt cselekvőképessé, ha az 1877. évi XX. t-cz. 28. b) pontja alapján gondnokság alá van helyezve." Az elmebetegség és gyengeelméjűség közötti fogalmi különbség a jogászoktól és nem a modern orvosoktól ered. Hogy pedig e két fokozatot egyaástól akkép tagoljuk széjjel, hogy az elmebetegségnél a gondnokrendelést deklaratív jellegűnek nyilvánítsuk, az elmegyengeségnél pedig konstitutívnak, az de lege ferenda is oly ingatag szabályozás, hogy a Tervezet joggal mellőzte. Törvényeinkbe ezt belemagyarázni azonban, ugy tetszik, semmikép sem lehet. Egy az, hogy C. érvelése — ugy látszik — nem kifogástalan. Tegyük fel ugyanis, hogy a gyengeelméjűség az akaratelhatározás korlátolásával egyértelmű, az alaptörvényhely, a Gyt. 28. § b) pontja mindenesetre megkívánja, hogy e korlátolás odáig terjedjen, hogy a gondnokolt vagyona kezelésére képtelen legyen, mi a Gyt. kezdetleges nyelvén azt jelenti, hogy a gondnokolt a vagyonjogi ügyletek forgalmi értékelésére nem alkalmas. Ha azonban ezen fogyatkozás a cselekvőképesség alakszerű korlátozása előtt megvolt, akkor annak hatását az elmebetegségével azonosnak kell vennünk mindaddig, mig a törvény ezzel ellentétest nem rendel, hiszen az elmebetegségnél is ugyanazon akadálylyal van dolgunk, csak valamivel erősebb mértékben. Más az, hogy a Gyt. 33. §-a a cselekvőképesség e két korlátolását egy elbánásban részesiti, a gyámi novella szintén mélyen hallgat arról, hogy a Gyt. 28. §. a) pontjára a gondnokság alá helyezési idő előtti ügyleteinél is lehet hivatkozni, a gyengeelméjűségre pedig nem, miből ismét csak azt olvashatjuk ki, hogy elmebetegség és elmegyengeség —• persze kellő fokú elmegyengeség — a cselekvőképesség formális korlátozása előtt is egyformán hat, hogy közöttük csupán bizonyítási különbségek vannak, melyek az anyagi jogon kivül esnek. A Gyt. 28. §. a) és b) pontjainak fenforgását a gondnokság elrendelése után nem kell és annak ellenkezőjét nem is lehet bizonyítani, az előbbi állapotra a bizonyítás kérdését a gyámi törvények nyitva hagyták. Nem hozható fel érvelésünk ellen sem a tékozlás miatti gondnokság, sem a gyámi novella 8. §-a. A tékozlás tisztán jogi kategória, melyet az Ítélet minden izében létesít, az elmebetegség és elmegyengeség, a többé-kevésbbé felismerhető agybetegség bírói regisztrálása, a Gyt. 28. §. a)—b) és c) esetei tehát egymástól lényegesen eltérnek. A gyámi novella 8. §-a pedig csak azt mondja, hogy az elmebeteg előbbi ügyletei az anyagi jogszabályok szerint itélendők meg, de mit sem említ arról, hogy e megítélést másnak képzeli az elmegyengeségnél, mint az elmebetegségnél C. döntését ezért nem tartom teljesen megfelelőnek. Nincs támpontja a törvényekben és ellenkezik a cselekvőképesség általános tételeivel. Az absztrakt szerződés tanának egy homályos zugába igyekszik bevilágítani a marosvásárhelyi Tábla (1908. febr. 5. G. 4 sz.), midőn az osztrák jog területén amaz összeszámozkodást, mely nem kifejezett elszámolási szerződés és az Optk. 1380., valamint következő szakaszainak meg nem felel, csupán a perenkivüli beismerésnek értékeli. A döntés alapjául egy az elszámolásba becsúszott számítási hiba utólagos érvényesítése szolgált. Annak helyességéhez szó nem fér, csak az ellen van súlyos aggályom, hogy a T. az absztrakt elismerésből a tévedés utólagos érvényesítését egyáltalán kirekeszti. Be nem látható, miért? Az elismerés éi a hozzá hasonló absztrakt jogügyletek az ügyleti folyamat történetét megrövidítik, a felek azon akaratkijelentését tartalmazzák, hogy a közöttük fennálló jogviszony pusztán utolsó megegyezésükig képezze birói kutatás tárgyát. Ha azonban ezen utolsó megállapodásba oly tényálláshiba csúszott be, mely az irányadó jogtételek — a jelen esetben az Optk. 869. és következő szakaszainak — rendelkezései szerint az akaratnyilvánítást megdönti, akkor a hatástagadó jog-