Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 1. szám

1. sz. Magyar Jogász-Ujság 3 csorbái tónak része van a róla felvett kép keletkeztetésében ? Avagy több-e az én szerepem az arezkép felvételénél ? Nyilvánvaló, hogy a szerzőség nem oszlik meg a fényképész és a megrendelő között; sőt a törvény sem osztja meg, mert a megrendelő jogát szembehelyezi a szerző jogával, mely amazét a maga korában egyenesen megszünteti. De a kételyek sora a felvetett problémákkal még csak kezdődik. A törvény— ezt még joggyakorlatunk is felfedezte1) — a fényképészeti arezkép megrendelőjének ugyanoly tartalmú jogot ad, mint a szerzőjének. Mi a tartalma ennek a jognak ? Tartalma kettős. A szerző javára akarjuk biztosítani először is a mű szerzőjének immateriális előnyeit: azt, hogy csak ő ismertessék el nyilvánosan szerzőül, hogy produktumát már a sajátjaként fel ne tüntethesse, hogy azt csak változatlan alakban reprodukálhassa még az is, akinek ahhoz joga van, stb.; másodszor pedig a szerző javára akarjuk biztosítani műve gazdasági kiaknázását : a társadalom a maga haladásának úttörőit abban a jutalomban részesiti, hogy a produktumnak lorgalombahozatalára kiváltságot ad a szerzőnek, s ezzel annak oly mérvű ritkasági értéket ad, a mely a szerzőt gazdagítja. A szerzői jog eme kettős természete lényegesen különböző jogi elbánást igényel; s a mai szerzői jog alapvető hibája az, hogy annak kettős irányú nyilvánulásait az elmélet kedvéért erőszakosan egységes jogi köntösbe szorítja. Azonban visszatérve a fénykép megrendelőjére : őt éppen ez a tartalma a szerzői jognak nem elégíti ki. De meg a megrendelő és az, akit a kép ábrázol, nem feltétlenül ugyanaz a személy; s vájjon a puszta megrendelőnek van-e egyáltalán köze a képhez ? Ö munkavállalási szerződést kötött a fényképészszel, s köztük minden jogi viszonynak vége, ha amaz a képet készen átadta és ő az árát kifizette. Nem a puszta megrendelés, hanem az hozza létre a kötelmi viszonyon túlmenő kapcsolatot, hogy a kép valakit ábrázol; ez a kapcsolat azonban csak az ábrázolt egyén (és hozzátartozói), de nem a megrendelő részéről forog fenn. Ha jó barátom arczképét megcsináltatom, őt és nem engem bánt az utánképzés, az ő és nem az én beleegyezésem a döntő. De nézzük már most az ő viszonyát a fényképészhez. Neki is mindegy, kit tekintenek az arezkép szerzőjéül, változtatnak-e azon a képen valamit — csak az ő személyének becse ne szenvedjen a változtatás folytán, — felhasználj a-e a képet a szerzőn kivül más a maga szerzői hírnevének növelésére ; neki mindegy, gazdagodik-e valaki a mű kiaknázása utján vagy nem, mert ö nem azért vétette le magát, hogy arczképét áruba bocsássa. Sőt ellenkezőleg : ö elsősorban az ellen tiltakoznék, ha ez megtörténnék, s magát sértve érezné, ha valami gyufaskatulyán, levélpapirdobozon, parfümös üvegen felfedezné képmását; s a perek, amelyeket a törvény 72. §-a alapján indítottak, a feltevést egyhangúlag igazolják. Neki nem kell az a haszon, melyet ez az eljárás eredményezett : neki az kell, hogy az ö személyiségét ne profanizálja senki, engedelem nélkül. A fényképészeti arezkép megrendelőjének joga nem szerzői jog, hanem ezzel szembenálló tilalmi jog, mely a személyiség védelmében bírja alapját; ez a jog nem a szerzői jog oltalmát keresi, hanem azt, hogy a szerzői joggal az ö személyisége rovására ne lehessen visszaélni. Innen tekintve a dolgot, könnyű megérteni, miért nem képes a 72. §. a gyakorlatban kellő alkalmazáshoz jutni, s miért sül az el majdnem mindig visszafelé, amikor hébe-korba valaki hozzá nyul. íme a legutolsó időből egy eset. Felperes lefényképeztette magát az alperes által; alperes utóbb egy harmadik személy megrendelésére, aki az arczképnek egyik példányát felmuíatta, a felvételről uj fényképeket készített és azokat ezen megrendelőnek kiadta. A perken kitűnt, hogy ez a harmadik egy negyedik ur megbízásából járt el, akinek a fényképek a végből kellettek, hogy a felesége ellen folytatott válóperben, melyben azt vitatta, hogy feleségének felperessel szerelmi viszonya volt, a tanuknak a személyazonosság végett felmutathassa. A bíróságok2) egybehangzóan megállapították a szerzői jog bitorlását; nem is tehettek másként, mert a tényállás a törvény alá vonandó. Ha ez a döntés azonban igazságos, akkor tessék szerzői jog bitorlása miatt elitélni a czivilizált világ összes rendőrkapitányait, akik a deliquensek arczképeit — bármiként is jutnak azok birtokukba — amazok élénk ellenzése közben sokszorosítják és terjesztik! Az érdek mindkét esetben ugyanaz: az arczképét a bíróság előtti eljárásban a bizonyítás eszközéül felhasználni. A törvény nem distingvál. Pedig ha helyesen distingválna és a megrendelő jogi helyzetét helyesen fogná fel, ugy az adott esetben a bíróság is azt mondaná, hogy a megrendelőnek nem forgott fenn olyan jogosult személyiségi érdeke, amelynél fogva tiltakozhatott volna az ellen, hogy a képmását a negyedik ur a válóperben a bizonyítás megkönnyítésére felhasználhassa; mert ha szabad a válóperben állítani és bizonyítani, hogy az asszonynak a fénykép megrendelőjével szerelmi viszonya volt, akkor miért legyen tiltva ezt éppen fényképpel bizonyítani, s miért veszítse el ezt a pert az a fél éppen csak azért, mert véletlenül nincs a birtokában egy festett vagy rajzolt képmás, hanem csupán az a fénykép, melylyel a személyazonosságot kétségen felül helyezhetné? Nyilvánvaló azonban mindenesetre az, hogy itt, ha igazságosan akarjuk a telek helyzetét rendezni, nem a szeri) C. 1897. okt. 12. 1787. sz.; 1901. ápr. 16. 1840 sz. 2) G. 1907. nov. 19. 6831/906. sz.