Magyar jogász-újság, 1907 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1907 / 1. szám - Az üzletszerű tolvajokról

10 Magyar Jogász-Ujsag VI. évf. őri kihallgatás alkalmával mindjárt körülbelül 50 betöréses lopást ismert be, amiknek tetteseit a csendőrség eddig hiába nyomozta. Összesen több mint 80 bűntett miatt folyik ellene a vizsgálat. íme egy typikus és eleven példája az üzletszerű betörőnek, a „nagyszabású" tolvajnak. Kérdem, megfelelő, igazságos és elegendő büntetés-e az ilyen valóban „közveszélyes" tolvajra az 5 évi, illetőleg bűnhalmazat felvételével is a 10 évi fegyház, mint végső maximum ? Nem felesleges aggságoskodás-e az ily megátalkodott bűntettessel szemben a bűnhalmazat és a visszaesés jogi szabályainak alkalmazása? Pedig én azt hiszem, hogy a Pestikhez hasonló nagy tolvajokban sem szűkölködünk. A főváros s általában a nagyobb városok betörőihez képest Pestik, a vidéki paraszt bűntettes, még nem is igazi „nagyszabású" tolvaj. A zsebmetszők, a nemzetközi betörők a nagyvárosi bűntettesek hányszor adnak kemény munkát a mi vidéki mizerábilis rendőrségünk felett hatalmasan kimagasló államrendörségnek is. A modern büntetőjogtudományban mondhatni communis opinio már, hogy az üzletszerű büntetések képezik a bűnelkövetők legsúlyosabb és legveszedelmesebb osztályát, akikkel szemben a mai büntetési rendszernek nem enyhítésére, de szigorítására van szükség. Ugy, hogy vita ma nem is a körül forog, hogy mi az üzletszerű és szokásszerü cselekmény közötti különbség, mint a collectiv delictum ismérvei, hanem a kérdés csupán az, kik az üzletszerű bűntettesek s miképen kell ezeket bűntetteik számához és alanyi bűnösségük, valamint társadalmi veszélyességük nagyságához mérten ugy büntetni, hogy eleget tegyünk egyfelől az igazságosság követelményeinek, másfelől a társadalmat az ily közveszélyes, antiszocziális alakoktól hatályosan megvédhessük, anélkül, hogy az emberiesség elvén csorbát ejtenénk. A Lombroso tanainak — ha túlzott és igazolatlan végkövetkeztetései ma már visszautasitottnak tekinthetők is — megvan az az eredmények, hogy a mai büntető jogtudomány a tettessel, a bűnt elkövető emberrel is foglalkozik. A modern klasszikus is tisztában van ma már azzal, hogy a büntetendő cselekmény mellett a büntetés másik alapja a büntelkövető egyénisége vagyis az alanyi bűnösség mellett annak társadalmi veszélyessége is. A született, vagy az ösztönszerű bűntettes helyett, amelyet a mai anthropológia tudománya is elfogadhatatlannak nyilvánít1), így jut a klaszikus és a kriminálszocziológiai iskola egyértelemmel az üzletszerű bűntettesek osztályához, mint a legsúlyosabb bűntettes osztályhoz, mely legjellemzőbben a !) L. Török Aurél nagyértékü előadását az anthropologikus büntetőjogról. Nagyon találó a Török A. hasonlata, bogy Lombroso ugy járt, mint az alcbymisták, kik a felfedezni óhajtott aranycsinálás helyett a porczel„megátalkodott" bűntettesek osztályának nevezhető. Nem feladatom s egy rövidke czikk keretében nem is lehetséges az üzletszerű bűntettesek jellemzését s az azok büntetési rendszere feletti vitát bemutatnom, csak annak a megemlítésére szorítkozom, hogy az üzletszerű bűntetteseknek egyik legtipikusabb és legnépesebb alosztályát képezik az üzletszerű tolvajok, kik a lopást életpályának tekintik, akiknek rendszerint gyermekkoruktól (persze a hiányos, vagy ferde nevelés, a rossz könyvek miatt) szinte vérükbe ment át, természetükké vált a lopás s az ezzel hasonlatos vagyon elleni cselekmények elkövetése. A fegyház, a rendszeres munkára szorítás, az erkölcsi javítási kísérletek ezekkel szemben hiábavalók, mert már későn jöttek. A gyermekvédelem és a javítóintézetek hiánya vagy elhanyagolása teremti meg azt az osztályt, illetőleg segiti elő szaporodását. A vásott, iskolakerülő munkásgyerek, az iskolát sem látott koldusfiu, ha egy-két gyerek-csinyje, élelmiczikk lopása sikerül, lassacskán — kivált ha éppen családja vagy környezete is növeli benne a rossz hajlamot — előbb mellék, majd főfoglalkozás, végül kereseti- és megélhetési mód gyanánt fogja űzni a lopásokat. Majd megismerkedik a fogház vagy egyenest a fegyház levegőjével s azok lakóival s az összezárás mai rendszere mellett, mire kiszabadul, egy-két mester kitanitása mellett mint elszánt hivatásos tolvaj kezdi el működését. A betöréses lopások után jön a rablás, ha szükséges, testi sértéssel, ölési kísérlettel, esetleg emberöléssel is párosulva. Gyakorlat teszi a mestert, a vakmerő tolvaj is felbuzdulva egy két nagyobb sikerén, most már szenvedély lyel, kedvteléssel üzi a lopást, a vidéki tolvaj gyakrabban a rablást is, valódi virtuozitással kezeli a betörő szerszámokat, a legnagyobb ügyességgel siklik ki az üldöző rendőrség kezei közül, szinte utazik rá, hogy a rendőrséget becsaphassa, csutfá tehesse. Ami a nagyszabású tolvajok büntetését illeti, erre nézve is elég csak annyit megemlítenem, hogy a nagy véleményeltérések daczára, melyek e tekintetben különösen a radikálisabb kriminálpolitikusok közt fenforognak (deportació utólagos dologház, határozatlan időre elzárás), abban az egyben körülbelül egyetértés uralkodik, hogy az üzletszerű bűntettesekkel, mint a visszaesők legveszedelmesebb csoportjával szemben különös intézkedésekre van szükség. S e részben legegyszerűbb és legalkalmasabb mód a B. T. K. általános részében állapítani meg az üzletszerű bűntettesek büntetési szabályait. Miként a visszaesésről általában az általános lángyártást találták fel. Tényleg Lombroso a „született" bűnöst akarta felfedezni s ehelyett oda terelte a büntetőjogi irodalmat, hogy megállapította az „üzletszerű" bűntettesek osztályát. V. ö. még Aschaffenberg : Das Verbrecher und seine Bekampfung. 1S03. 66. s köv. 1.