Magyar jogász-újság, 1907 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1907 / 1. szám - Az üzletszerű tolvajokról

1. sz. Magyar Jogász-Ujság 9 hosszú időn át állandóan az ellenkező felfogást vallotta. Nagy a zavar 1893. évi XVIII. t.-czikk 17. §-ának alkalmazásában is. A bíróságok nagy része az 1867. évi LIV. t.-czikk 51. § ának második bekezdésére támaszkodva, azt tartja, hogy a bíróság illetéktelensége miatt csak akkor lehet a keresetet hivatalból visszautasítani, amikor a rendes illetékességtől eltérésnek nincsen helye. A javaslat (140. §) szerint már az idézés kibocsátásakor megkell vizsgálni, nincs-e olyan akadály, amely a per létrejöttét meggátolná ; ha ilyen akadály fenforgása nyilvánvaló, a per létrejöttét már eleve meg kell akadályozni és a keresetet hatáskör vagy illetékesség bármely nyilvánvaló hiánya esetében vissza kell utasítani. Ezt a helyes rendszert követi a kir. Kúria, midőn kimondja, hogy egy idézés kibocsátása előtt az illetékesség hiányát minden korlátozás nélkül hivatalból figyelembe kell venni. (905. jan. 24. I. K. 2.) A sommás eljárás gyakorlatának egyéb ujabb irányaiban is ráismerhetünk a perrendtartási javaslat befolyására. Vajha mielőbb törvénynyé válna, a törvény erejénél fogva érvényesülhetnének az eljárást egyöntetűvé, alapossá és gyorssá tevő szabályai. Dr. Térfi Gyula igazságügyminiszteri osztálytanácsos. Az üzletszerű tolvajokról. Szegény büntetőjogi Novella, csak nehezen tud megszületni. 18 éve készítik már az útját az irodalom, a gyakorlat, a szakkörök, az igazságügyi kormány. Megjelent már 1892-ben egy miniszteri javaslat (Szilágyi Dezső megbízásából készítette Schédius Lajos), azóta — miután Erdély Sándor azt visszavonta — hallottunk 5—6 Tervezetről, ankéntokról. A II. javaslatig azonban még nem jutottunk el. Most talán végre elérünk ehez is. Az uj igazságügyminiszter, ki Szilágyi Dezső nyomain kiván haladni, ebben is csak nagy elődjének bátor álláspontját fogja követni, ha elkészítteti a II. Novella javaslatot, amely talán, a jelenlegi politikai szélcsend alatt, megérheti, hogy törvényerőre emelkedjék. E jó reménységgel bátorkodom ismét szóvátenni a lopás büntetésének kérdését, amelynek reformja a Novellában — akárminő terjedelmű lesz az — bizonyára el nem maradhat. Késztet erre az a körülmény, hogy a különböző szaklapokban felmerült hírekben, (melyek legutóbb sajnos mindig csak ku Novelláról beszélnek), állandóan csak a lopás büntetésének enyhítéséről hallok. A hat havi börtönös minimum, amit a boldogult Fayer László annyit ostorozott, ma is mindennap állandó ostrom tárgyát képezi, de a másik oldalról, a nagyszabású tolvajok, az üzletszerű letörök büntetésének felemeléséről, helyesebben megfelelő (igazságos és szükséges) büntetéséről egyáltalán nem hallok egy szót sem, Pedig, hogy ily .nagy* tolvajaink is vannak s hogy ezeket a mai B. T. K. alapján nem lehet kellő szigorral büntetni, ez sem szorul nézetem szerint bizonyításra. Ez állitásom igazolására mégis legyen szabad a mult hetekben elfogott hírhedt betörő : Szarvas Pestik Mihály esetét elmondanom, aki éppen az én lakóhelyem környékén garázdálkodván, (jelenleg a sátoraljaújhelyi törvényszéki fogházban van letartóztatva), eléggé közvetlenül ismerem az ügy körülményeit. Pestik, egy zemplénmegyei (szilvásujfalusi) szegény napszámos fia, már gyermekkorában elkezdte az apró lopásokat. 17 éves korában követte el az első nagyobb lopást, amelyért a sátoraljaújhelyi törvényszék 1875-ben 8 havi börtönre ítélte. Nemozkára (1878.) ismét lopás büntette miatt áll a bíróság előtt, mely ekkor 1 évi börtönt mér rá. A rövid büntetések nem nagyon hatottak rá, mert alig töltötte ki a másodikat, újból számos betöréses lopást és rablást, sőt egy gyilkossági kísérletet követett el, amikért aztán a sátoraljaújhelyi törvényszék által 12 évi fegyházra ítéltetett (1880), mit Illaván töltött ki. Alig hogy letöltötte hosszú büntetését, újból elkezdte a lopásokat, rablásokat s bámulatos ügyességgel jó ideig ki tudván kerülni az elfogatási, valódi réme lett Zemplénmegyének. Elvégre újból hurokra került s most (1894-ben) 10 évi fegyházat kapott. Ezt is kitöltvén, rögtön újból kezdte a garázdálkodást, de most már elég hamar elfogatott s a kassai törvényszék (1903-ban) lopás büntette miatt 2 évi fegyházat (a rendes minimumot) mért rá. így elérte, hogy 48 évi életéből 25 évet és 8 hónapot fegyházban töltött. 1905 szeptemberben szabadult ki legutóbb Lipótvárról s hála a gondos rendőri felügyeletnek, azonnal munkához látott, t. i. a régi megszokott betöréshez s egész Zemplénmegye alsó részét újból végig sarczolta. (Sárospatakon is e nyáron és őszszel egy <>somó betörést követett el) s úgyszólván kaczérkodott a rendörséggel és csendörséggel, sokszor meg is tréfálta őket (egyizben az üldözésére kiküldött négy lovascsendőrt maga vezette át más faluba.) Ez év (1906.) novemberében végre, amikorra már a megrémült község maga nyújtott segítséget a csendőrségnek, (tényleg egy parasztember fogta el Erdőhorváti községben), sikerült beszállítani a sátoraljaűjhelyi törvényszéki fogházba.1) A csend!) Angyal Pál kartársamnak a .Babona a büntetőjogban" cz. nagybecsű tanulmányához a Pestik-ügy is szolgáltat ujabb bizonyságokat. Ugyanis Pestik elfogatásakor és megmotozásakor rajta is akasztott ember kötelét találták, derekán átkötve, továbbá zsebkendőbe kötve egy bőregeret is fedeztek fel nála, melyről azt mondta, hogy az láthatatlanná teszi s a csendőrpuska és szurony nem fogja. S állítólag nagyon csodálkozott is, hogy ezen talizmányai, daczára elfogták, ez szerinte csak „véletlenségből" történhetett meg.