Magyar jogász-újság, 1907 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1907 / 1. szám

6 Magyar Jogász-Ujság VI. évf. tartozékai, hanem éppen megfordítva az ingatlan, amelyen a gyár stb. épült, tartozéka a vállalatnak mint önálló végrehajtási tárgynak és kerül ez alapon amazzal egyenlő jogi elbánás alá. És ennek a jogi elbánásnak a mienk felett számos előnye van. Mindenekelőtt a hitelezők számára egy uj és értékes végrehajtási alapot teremt a vállalat alakjában, melynek akár eladás, akár kezelés utján való értékesítése kiváló gazdasági előnyöket nyújt. Amellett nem szakítja szét a vállalat által képviselt eszmei egységet s igy elkerüli azokat a tetemes károkat, melyek a mi jogunk szerint az egyesre és a közre hárulnak abból, hogy a végrehajtás a vállalatot megszünteti, tönkreteszi. Mindenkép kívánatos, hogy ez a tisztultabb gazdasági felfogás uj végrehajtási jogunkban minél teljesebben jusson kifejezésre. Igaz persze, hogy polgári törvénykönyvünk tervezete a jelen jognál nem kevésbbé materialisztikus irányú. Szerinte is az épület a telek alkotó része (492. §.) és a vállalat önállóságát kizárja az, hogy a gyár vagy bizonyos ipar üzésére állandóan berendezett épület tartó zékaivá teszi az illető ipar gyakorlására rendelt gépeket, szerszámokat és szerelvényeket (498. §. 2. bekezdés). A gazdasági felfogás mindezekben csak a vállalatnak mint egységnek tartozékait látja és ezzel az organikus felfogással sokkal inkább képes a fent érintett inkonveni ncziákat kikerülni. Az idők folyamán a birói gyakorlatban állandóvá vált az az álláspont, hogy az árverési vevő a tulajdonjogot az árverés jogerőre emelkedésének teltétele mint bontó feltétel mellett, a nevére történt leütéskor szerzi meg és a végrehajtást szenvedő a tulajdonjogot akkor vesziti el.1) Ebből az álláspontból folyik, hogy. ha ez a bontó feltétel beáll, a tulajdonátmenet be nem következettnek tekintendő s igy ha az árverési vevő az ingatlant mivelés alá vette, a termést nem igényelheti, hanem tartozik azt költségeinek megtérítése mellett a tulajdonosnak átengedni.2) Viszont ha a bontó feltétel be nem áll, az árverési vevő viseli a veszélyt s jelesül a tüzeset által beállt kárt is s nem léphet vissza a vételtől azért, mert az ingatlan értéke az árverés után csökkent.3) Ugyancsak ez elvből következik az, hogy a leütéskor még lábon álló termés az árverési vevőt illeti, hacsak az árverési feltételek ellenkező kikötést nem tartalmaznak. A kérdés részletei tekintetében v. ö. Schwarcz Gusztáv: Magánjogi fejtegetések IV. sz. II. Büntető jog. Az uzsora vétségének fogalommeghatározása tekintetében a Kúria ujabban a „ zorult1) C. 1887. évi 5482. sz.; Győri T. 1891. nov. 17. 1575. sz.; C. 1906. nov. 7. 3238/905. sz. 2) C. 5482/1887. sz. idézett határozat. 3) Győri T. 1891. nov. 17. 1575. sz. id. határozat. ság" ismérveit szabadabban és helyesebben mérlegeli az eddiginél. Eddig a Kúria abból indult ki, hogy „csak az mondatik szorultságban levőnek, aki elkerülhetlen vagy fenyegető szükség nyomása alatt szenved".2) Ebből a felfogásból az következnék, hogy a szűkes viszonyok között élés még nem egyértelmű a szorultsággal. Helyesen áll a Kúria később az ellenkező álláspontra s lát uzsorát abban, ha a vádlott szegény földmivesektől uzsoráskamatot szed,3) valamint abban is, ha vádlott a szegényebb osztályhoz tartozó sértettektől, akik kisebb kölcsönöket voltak kénytelenek vádlottól nagyobb kamatra felvenni, követelt uzsoraszerü kamatot. A lényeg mindig az, hogy a magas kamat fizetésére a sértettet szorultság, könnyelműség vagy tapasztalatlanság motiválta légyen, mely motívumokat a vádlott a maga előnyére kihasználjon. Helytelen a szorultság fogalmát bürokratikus módon körülbástyázni; irányadó csak az, hogy az adott esetben a sértett szük vagyoni helyzete szolgáltatott-e számára motívumot a káros kölcsön felvételére. Gyakorlatilag jelentős a Kúriának az a kijelentése, hogy abban az esetben, ha a bérlőnek a lakást felmondják, ez a felmondást el nem fogadta, a bérbeadó a felmondást bíróilag nem érvényesiti s mindezek után a házmester a bérlőt kilakoltatja: ez magánlaksértést követ el.4) A hűtlen kezelés tényálladéka is egyike azoknak, amelyek határai a legnagyobb mértékben elmosódottak s a melyek megvonása a gyakorlatban végtelenül nehéz. S ez annál nagyobb baj, mert, ha jogtudó birák a ténymegállapítás és subsumtio nehézségeivel küzdenek, mennyivel inkább kell azzal küzdenie annak, aki a tett elkövetése előtt áll s akinek ekkor nem szokott kezénél lenni a büntetőtörvénykönyv és a reá vonatkozó joggyakorlat. A morális köztudatba ütköző cselekményektől visszatartja az erkölcsileg intakt embert az erkölcsi érzék; de éppen a hűtlen kezelés tényálladékának gyakran semmi köze a morálhoz, ugy, hogy itt egyszerűen azt követeli a jog a közönségtől, hogy jogtudós legyen, vagy pedig koczkáztassa, hogy becsukják. Előttünk fekszik egy jogeset,5) ahol a vádlott a tulajdonjog fentartásával egy benzin-motort vásárolt; a motort nála lefoglalták s ö sem ez ellen nem tiltakozott abból az okból, hogy a motor nem az övé, sem pedig az eladót a lefoglalásról nem értesítette. A motort aztán elárverezték, amiből az eladónak tetemes kára származott. Az alsóbiróságok ugy találták, hogy a vádlott sértett2) K. 1902. jun. 30. 6352. sz. Grill Dt. IX. k. 296. sz. 3) K. 1902. jul. 2. 6978. sz. i. h. 297. sz., K. 1906. nov. 15. 10113. sz. 4) K. 1906. nov. 20. 10264. sz. 5) K. 1906. okt. 17. 9224. sz.