Magyar jogász-újság, 1907 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1907 / 1. szám

1. sz. Magyar Jogász-Ujság 3 nem akarjuk, s hogy ebből folyólag a jogfejlesztést organikusan hozzá kell kapcsolni az eddig fennálló jogállapothoz. S éppen az a tudatosság, melylyel e részben döntvényünk a jogfejlesztés kényes feladatát ebben a konkrét esetben megoldotta, érdemli meg legfőképpen elismerésünket. Nem titkolja a döntvény, hogy kijelentésével változtat az eddigi jogon, hogy tehát nem jogalkalmazó, hanem jogalkotó funkcziót teljesít. Hangsúlyozza, hogy az országbírói értekezlet félre nem érthető módon megtagadta a törvénytelen gyermek örökösödési jogát, s hogy most az eddigi joggal ellentétes álláspontra helyezkedik. E változtatás megokolásául helyesen utal arra, hogy a hazánkban századok óta követett jogalkotás utján halad, elfogadva Ítélkezésének zsinórmértékéül a fejlődés nyomán alakult azt az emberségesebb és engesztelékenyebb irányú közfelfogást, mely a törvénytelen gyermekeket jogi tekintetben a törvényesekkel egyenlő elbánásban kívánja részesíteni. Öntudatosan vindikálja tehát a birói gyakorlat számára a jogalkotó szerepét, amikor a jogszokásnak jogalakító és jogfejlesztő képességét elismeri. Igaz, hogy a logikai deductió lánczolatában egy szemet hallgatással mellőz a Kúria, azt a lánczszemet éppen, amely körül az elméleti küzdelmek jelenleg főként csoportosulnak. Ez a lánczszem az a tétel, hogy a jogszokás alkotó orgánuma a bíróság, hogy tehát a jogszokás jogfejlesztő szerepe nem más, mint a bíróság jogalkotó képesséqének folyománya. A jogszabályt valakinek meg kell csinálnia, az nem fakad öntudatlan természeti erőkből, annak létrehozására valakinek spontán akaratelhatározása szükséges. Ez a tételes jog minden nemére nézve egyformán áll, tehát a szokásjogi jogtételre is. Ez utóbbinak már most kicsoda a szerzője? A „nép", amelyre a régi theoria hivatkozik s melyet a döntvény is emlit? De vájjon ki az a nép ? A közönség, ha a fennálló joggal ellentétes jogelveket vall, nem alkot jogot; a közönség egyszerűen téved, ha azt hiszi, hogy más a jog, mint amit rá a bíróságok alkalmaznak. A közönség körében évtizedek óta él a hit, hogy gyermektartás végett nem perelhető meg az, aki a házasságon kivüli nemi közösülés alkalmával a nőnek ezért valami pénzösszeget ad. Joggá vált ez a meggyőződés? A publikum náluiik azt hiszi, hogy a szerződés csak akkor perfekt, ha kézfogással és foglalóval megerősíttetett; jog azért ez ? A közvélemény szerint a foglaló elvesztése árán az ügylettől el lehet állni, mégis jogszabály, hogy a foglaló nem bánatpénz A nép meggyőződése nem alkot jogot. A biróé azonban igen. És pedig már az első jogerős ítélet is, amely az eddig fennálló joggal ellentétes. Mert ha nem az első volna, ki mondja meg, vájjon a második vagy tizedik vagy kétszázhuszonhetedik hasonló itélet-e az, amely megalkotta a szokásjogot? Nem hiába mondják, hogy a jogerős birói ítélet lex individuális : az adott esetre nézve törvény. A második, harmadik ítélet tehát a két, három hasonló esetre nézve törvény. A szerint, amint az esetek hasonlóságában kidomborodik az általános tipikus tényállás, a szerint domborodik ki a hasonló jogi döntésekben az általános tipikus jogszabály. Amennyire általános a hasonló Ítéletek ténybeli alapja, annyira általánosan kötelező erejű az ítéletekben kifejezésre jutó jogelv. A jogszokás szerzője tehát a bíróság ; ennyiben a birói tevékenység jogalkotás. S ennek még nem kellő tisztasággal való felismerése magyarázza meg a döntvénynek egy másik általános szempontból kifogás alá eső okfejtését is. Azt mondja a döntvény, hogy annál inkább van feljogosítva a jogfejlesztés funkcziójára a jelen esetben, mert erre magának az országgyűlés két házának ama határozataiban talált útmutatást, melyek szerint „az országbírói értekezlet munkálata mind a bírónak, mind a feleknek, mint ideiglenes kisegítő és eligazító módszerül szolgálható," lett ajánlva. (Képviselőház 1861. június 12 én, főrendiház 1861. július l én hozott határozata.) Ha tehát — mondja tovább — annak egyes rendelkezései sem a társadalom jogérzetével sem a természet rendjén nyugvó szabályozás követelményeivel többé összhangban nem állanak, azoknak a korszellem által követelt *) módosítása elől a jogszolgáltatás szervei el nem zárkózhatnak. Noha az országbírói értekezlet a maga törvénykezési szabályait nem is szánta többnek, mint „ideiglenes kisegítő és eligazító módszerül", azoknak mégis sokkal fontosabb szerepet juttatott — a birói gyakorlat, másként: szokásjog, írott törvényként fogadta el — noha a szükséghez képest kiegészítve a régi jog elveivel — s kötelező szabályként hivatkozott rájuk, s ezt oly kifejezetten s oly* nyomatékkal, hogy kialakult az a szokásjogi tétel, hogy az ideiglenes törvénykezési szabályok tételes jog jellegével birnak. A Kúria ebből folyólag ma csak ugy hivatkozhatik arra, hogy eredetileg a jelzett szabályokat csupán tájékoztatóul kívánták tekinteni, ha meg akarja dönteni azt a szokásjogi szabályt, hogy az id. törv. szab. kötelező jogforrás. Nem hisszük azonban sem azt, hogy a Kúriát ez a szándék vezetné, sem azt, hogy ez ma egykönnyen keresztülvihető volna. S nem is volna kívánatos az országbírói értekezlet jogforrási tekintélyének ilyetén gyengítése. Az a kevés fix pont, amelybe gyakorlati magánjogunk a vitakérdések eldöntésénél kapaszkodhatik, az országbírói értekezlet munkálatán nyugszik, mint eléggé szilárd s mégis eléggé rugalmas alapzaton. Határozott veszteség volna e kötelékek *) És nem „követett", a mint ezt a hivatalos szöveg sajtóhibával közli,