Magyar jogász-újság, 1907 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1907 / 1. szám

2 Magyar Jogasz-Ujság VI. évf. kinevezése is kikényszurilhelő-e. Mert csak igy volna tökéletes szankcziója a birói függetlenség megvédését czélzó garancziális olasz alaptörvénynek ! * Az orosz japán háború befejezése, tehát cirka 1 év óta a gyilkosságok száma Japánban óriási mértékben megnövekedett. A gyilkosságok közelebbi körülményei mutatják, hogy a japán minő szenvedélyes természetű; hogy a külsőleg nyugodtnak látszó természete csak látszólagos és izzó szenvedélyeket és izgalomraképes idegrendszert takar. Az előző évek átlagszámát véve alapul, a gyilkosságok száma Japánban az utolsó évek statisztikája szerint 15% al emelkedett. A japán-khinai háború után e szám csak 5%-os emelkedésnek felelt meg. A háború borzalmai tehát nem szorítkoznak egyedül a háború tartamára, folytatódnak a béke idején is az erkölcsöknek a háború alatti eldurvulása és elvadulása folytán. Az utóbbi körülmény különösen a munkakerülésben és a fokozott alkoholfogyasztásban jut kifejezésre. Ez egyébként minden háború utáni korszaknak jellegző vonása. Hogy ily viszonyok között a társadalmi és családi élet mennyit szenved, az beláthatatlan. Azt olvassuk, hogy egy járásbirósági albiró egyik perbeli tanúnak megesketését azért mellőzte, mert az eskü kivétele előtt a tanúnak bizonyos gesztusát észlelte, mely az eskü kötelező erejét lerontani lett volna hivatva. A hir megczáfolva nem lett s igy nagyjában egészében — ha talán részleteiben nem is, — igaznak kell tartani. Hozzászólni ép azért kell! A sommás eljárás 91. §-a szerint a tanú megesketése mellőzendő, ha az hitelt „az esküvel való megerősités esetében sem érdemelne". Ha az eljárt bírónak a szóban levő mozdulat vagy gesztus czélja felől kételye nem lehetett, ugy a hivatkozott törvényhely értelmében annál inkább helyeslendő az eljárása, mert a hamis eskük megelőzése már az eskü intézményének érdekében is a polgári bíróságok eminens feladata. Hogy azonban valójában egy ily gesztus a szóban levő czélt szolgálta-e vagy talán egészen mekanikus és önkénytelen volt-e, ennek megállapítása és ellenőrzése sokkal nehezebb s sokkal több kételyre enged alkalmat, semhogy az ily kérdést habozás nélkül bizonyossággal eldönteni lehetne. Nézetem szerint a bíróságnak ily esetben czélirányos és helyes magatartása az volna, ha figyelmeztetné a tanút, hogy esküjének kötelező erejét semmiféle titkos makinaczióval vagy utógondolattal le nem ronthatja s ismételve figyelmeztetné az eskü szentségére s a hamis eskünek büntetőjogi következményeire,módot adva igy annak arra, hogy vagy vallomását helyreigazítsa vagy az eskü letételét megtagadja. Az eskünek hasonló esetekben való ki nem vétele a szóban levő és ahhoz hasonló előítéleteknek s babonáknak csak terjedését eredményezi, ami bizonyára nem válik az eskü intézményének hasznára. A német birodalmi törvényszék (Reichsgericht) egy legutóbbi határozatában kimondotta, hogy a semmiségi panasz, illetve felülvizsgálati kérelem távbeszélő utján nem jelenthető be. A német bűnvádi perrendtartás ugyanis az ily jogorvoslatoknak jegyzőkönyvbe való bemondását, illetve írásban való benyújtását rendeli el. Aktuálissá tette ugyanis a kérdést az, hogy egy berlini kereskedő, aki okirathamisitás miatt szabadságvesztésre ítéltetett, a jogorvoslati határidő utolsó napján távbeszélő utján jelentette be jogorvoslatát. Annak természetesen helyt nem adtak, amiként ilyennek helyt adni de lege ferenda nem is volna ajánlatos. Joggyakorlati szemle. I. Magánjog. A Kúria 79. sz. polgári teljesülési döntvénye, mely a „Budapesti Közlöny" mult évi deczember 21-iki számában tétetett közzé, mindenekelőtt ama kiválóan gondos szerkesztés és szövegezés által tűnik ki, mely a legutóbb megjelent döntvényeket általában jellemzi s mely oly dicséretes ellentétben áll a régebbi t. ü. határozatok apodiktikus és gyakran túlságosan általánosító előadás módjával. Azonban a jelen teljesülési határozat még más jelességekkel is ékeskedik, amelyek megérdemlik, hogy örömmel mutassunk reájuk. Az első a szoros kapcsolat régi jogunkkal, melynek fentartására és erősbitésére igyekszik, s mely kapcsolatot nemzetünk politikai története épugy, mint mai jogásznemzedékünk külföldieskedő iskolázottsága az egész vonalon inkább lazít, mint ápol és fejleszt. A kérdés, melyet a döntvény tárgyal, igaz, fölötte alkalmas a jogfolytonossági kapcsolat hangoztatására: a törvénytelen gyermeknek a törvényesek mellett való öröklési joga az anya hagyatékában, a családi élet bensöségével szorosan összefüggő probléma, s mint ilyen az állami élet alapjait érintvén, nem oldható meg megnyugvást keltő módon ősi intézményeinkre való visszanyúlás nélkül. De a mélyebben tekintő szem előtt alig van magánjogi kérdés, melynek miként való megoldása a társadalmi és gazdasági élet kereteit, erőviszonyait ne érintené]; s ezért nem lehet elegendő sürgősséggel ajánlani a legfelsőbb bíróságunk figyelmét e a kérdések eldöntésénél egyrészt ezeknek a társadalmi ütközőpontoknak minél gondosabb felkutatását és mérlegelését, másrészt pedig annak megfontolását, hogy az ezen ütköző pontok viszonyában előidézett változásnak a nyugodt organikus fejlődés határait meghaladnia nem szabad, ha nagy rázkódtatásoknak a társadalmat kitenni