Magyar jogász-újság, 1906 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1906 / 4. szám - A tanúkihallgatásra vonatkozó reformjavaslatok a pszikhologusok szempontjából. [1. r.]

68 Magyar Jogász-Ujság V. évf. képességeitől, akikkel a kisérlelek végeztettek, — mindamellett valamennyi kísérlet végeredménye arról tesz bizonyságot, hogy az a vallomás, melyet a tanú szabad előadás formájában lesz, jóval inkább közelíti meg a tárgyilagos igazságot, szóval meglizhatóbb, mint a tanúból kihallgatás utján, hozzá intézett kérdésekkel kivett feleletekből megkonstruált tényállás. És ez az eredmény nem is mondható meglepőnek, mert a szabad előadás lélektani szempontból tekintve egészen más valami, mint a kérdésekre adott felelet. Világos, hogy ha a kérdések föltevése, amint az rendesen meg szokott történni, nyomban követi a szabad előadást, ez utóbbi már jóformán felölelte mindazt, ami az öntudatban még világosan él. Azokban az esetekben is, a midőn a kérdések föltevése teljesen függetlenül történt a szabad előadástól, a feleletek a kérdésben rejlő kényszer folytán sokkal kevésbbé öntudatos és jóval határozatlanabb képzeteket reprodukáltak. Stern által ennek okai a következők: 1. a kérdésben rejlő képzet mechanice egy vele társult képzetet, valószínűleg tehát azt a képzetet reprodukálja, a mely leggyakrabban volt kapcsolatban a kérdésben fogla't képzettel ; vagy 2. a kérdés a kérdezettben azt az érzelmet kelti, hogy emlékezete hézagos; ennek következtében ezt a hézagot kitölteni igyekszik, még pedig vagy különféle lehetőségek beillesztése vagy logikai következtetések által; vagy 3. a felelet nem is fejezi ki többé az igaz meggyőződést, hanem csak félelemnek vagy szuggeszcziónak a produktuma; vagy 4. a felelet valóságos hazugság. E szerint tehát a kisérlelek eredménye a kihallgatás tekintetében inkább túlságosan előnyösnek tekinthető, vagy legalább is előnyösebb, mint a minőt az elmélet remélni enged, aminek a magyarázatát csak abban a föltevésben találhatjuk, hogy a helyes feleletek jelentékeny része merő véletlen. Hogy a jogászok is elismerik annak a tételnek a helyességét, hogy a tanúkihallgatásnál a kérdések föltevése lehetőleg mellőzendő, mi sem bizonyítja jobban, mint a bűnvádi perrendtartás 211. §-a, mely szerint „az általános kénlések után a tanúnak alkalom adandó arra, hogy mindazt, amit az ügyről tud, összefüggőleg elmondhassa. A további kérdésekkel arra kell törekedni, hogy a mutatkozó hézagok pótolva és a bizonyítás tárgyat tevő körülmények és különösen a tanú tudomásának alapja felderítve legyenek. Olyan körülmény felemlítése, melyet még csak a tanú feleletével kellene megállapítani, lehetőleg kerülendő". Minden gyakorlati jogász azonban tisztában van azzal, hogy ezen paragrafus rendelkezéseihez szigorúan alkalmazkodni nem lehet. Csakhogy az a kérdés tolul elénk, vájjon oly kevéssé köti e a törvény a bírót, hogy ezen rendelkezés a bírák jelentékeny részére nézve csak irott malaszt ? És éppen a bűnvádi perrendtartás ezen szakaszát nem tekintik elég fontos ujjmutatásnak arra vonatkozólag, hogy a tanúkihallgatásoknál jelentékeny szerepet kell juttatni a pszikholog ai momentumoknak. Ezen a bajon segíteni kell. E czélból tartjuk szükségesnek, hogy a bíróság kérdései is jegyzőkönyvbe foglaltassanak, vagyis, hogy a jegyzőkönyv a kihallgatás hü képe legyen. E czélból esetleg gyorsirók lennének alkalmazandók a bíróságoknál. Ilyen rendelkezés egyúttal korlátozná némely bírónak azt a lélektanilag semmivel sem indokolható szokását, hogy a tanút túlságos terjengősséggel hallgatja ki. Ha a biró tudja, hogy a tanuhallgatás egész terjedelmében belekerül a jegyzőkönyvbe és a felsőbb fórum kifogásolhatja a tanuhallgatásnál követett eljárását, mindenesetre iparkodni fog, hogy a tanúhoz fölösleges, vagy rosszul fogalmazott kérdéseket ne intézzen. A fenti szempontból kiindulva, helyes volna az az intézkedés is, hogy a főtárgyaláson a keresztkérdések mellőztessenek és az érdekeltek a tanúhoz csak a tárgyalási elnök utján intézhessenek kérdéseket. 2. Szuggesztív kérdések teljesen mellőzendők. Ha, mint fentebb előadtuk, minden kérdésnek már magában véve is megvan a tendencziája, hogy a vallomás hűségét csökkentse, ez a veszély még sokkal fokozottabb, ha a bíró nem elégszik meg a közönséges kérdések kel, hanem formálisan szuggesztív kérdéseket intéz a tanúhoz. Binet gyermekekhez 6 olyan tárgyra vonatkozó kérdéseket intézett, amelyeket nekik közvetlenül a kérdések föltevése előtt 12 másodperczig mutatott. A kapott feleleteknek átlag 27%-a hamis volt. Pedig ezek a kérdések nem voltak szuggesztív kérdések, hanem csak olyképpen intéztettek a gyermekekhez, hogy azok valamely határozott választ legyenek kénytelenek adni. Binet további kísérletei során a kérdések szuggesztív hatásának három fokozatát különbözteti meg: 1. Ha a kérdés folytán a helyes felelet époly közelfekvő volt, mint a helytelen, — a kapott feleletek 27%-a volt hamis; 2. ha a kérdés olyképpen volt formulázva, hogy a helytelen felelet közelebb feküdt, mint a helyes, — a nyert felelet 38°/o-a nem felelt meg a valóságnak ; 3. ha a kérdés egyenesen hamis volt, ugy, hogy ' arra tulajdonképen határozott feleletet nem is lett volna szabad adni, a helytelen feleletek száma 62% ot tett ki. Stern 6 ilyen fokozatot állapit meg : 1. a kérdés interrogativ pronomennel alig gyakorol szuggesztív hatást; 2. valamivel nagyobb a szuggesztív hatású a diszjunktiv kérdésnek (latinban a „ne" szócskával) ; 3. jóval szuggesztivebbül hat a teljes diszjunkeziós kérdés (aut-aut); 4. még fokozottabb a gyakorlatban oly gyakran alkalmazott expektativ kérdésnek a szuggesztív hatása (nonne, 7agy num); 5. igen nagy mérvben szuggesztív hatású a föltételező kérdés, amely valamely tényállást föltételez és ezen alapszik; 6. a legfokozottabb szuggesztív hatást gyakorolja a következtető kérdés, amely a kérdezettet arra indítja, hogy valamely hamis adatból a további következményeket vonja le. Stern képek felmutatásával is kísérletezett — valamivel korosabb médiumokkal, mint Binet — és azt tapasztalta, hogy a 4. fokozatba sorozott szuggesztív kérdésekre adott feleletek között nem volt nagyobb a hamis feleletek száma, mint a többi kérdésekre adott feleleteké,