Magyar jogász-újság, 1906 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1906 / 1. szám - A gyakorlatbavételi kényszer jogintézménye, szabadalmi törvényünk reviziója szempontjából

1. sz. Magyar Jogász-Ujság 11 vatásra való képesítését czélozták, határozott alakot öltöttek. Ami ezen kívánalmakat illeti, ezek közül különösen a férfiaknak lélektani kutatásokra való alkalmatlanságát illetőleg, azt hiszem e fölött bátran napirendre térhetünk. Nem, eszünkben sincs elvitatni a lélektannak a modern büntetőjog terén való fontosságát, de hogy ennélfogva a nő-ügyvéd szoeziális szükséget képezne, ez enyhén szólva túlzás. Hogy pedig valamely vádlott mindezideig ilyen után áhítozott volna, ezt talán még regényben sem olvastuk ; de még azt se hallottuk tárgyilagos oldalról, hogy a nőket a birói, vagy ügyvédi székben nélkülözték volna. A kívánalmak jogossága fölött nem vitatkozunk, de hogy ezen kívánalmak szoeziális szükségnek felelnének meg, azt határozottan tagadjuk. A tudományos pályákra való tódulás ma már oly nagy, hogy a hivatásos egyénekben szükségről bizony nem lehet szó. Ami azonban még semmiképpen sem jelenti azt, hogy ellene volnánk annak, hogy a nőknek is az életkereső pályák bármelyik ága megnyittassék. Szoeziális szükségről azonban szó ne legyen. Az ily frázisok csak az egyébként szimpatikus törekvések komolyságának ártanak. 4 Amig nálunk felsőbíróságaink, különösen legfelsőbb bíróságunk a tulhalmozott munkaanyag terhe alatt a szó szoros értelmében roskadozik és amig rendszerint egy évnyi idő az átlag tartama azon időköznek, amely után valamely polgári per felsőbíróságainknál elintézés alá kerül, addig a német felsőbíróságoknál a munkatulterhelés csökkentését czélzótörvény, munkacsökkentő hatását előnyösen érezteti. A felülvizsgálati értékhatár leszállításáról rendelkező német törvény alig néhány hónapja van hatályában és már azt olvassuk, hogy a felülvizsgálatok számának jelentékeny csökkenése konstatálható. Korai volna ugyan még — tekintve az uj törvény hatályának rövid időtartamát — végleges Ítéletet alkotni az uj törvény ez irányú hatásáról, de annyi kétségtelen már most is, hogy hatása abban az irányban mégis volt, amely irányban hatni czéloztatott. tudniillik a birodalmi törvényszék munkaanyagát csökkenteni. Kérdés ma már csak az lehet, hogy ezen csökkenés számbeli aránya mekkora. Ez pedig csak másodrangú kérdés lehet, mert a czél: a munkacsökkenés, az tényleg eléretett. A különböző népek és országok mindinkább bensőbbé váló érintkezése és az ennek folytán mindinkább elterjedtebb jogi vonatkozások állandóan erősbitik azon meggyőződést, a melynek idővel köztudattá kell válnia, hogy az ügyvédség saját nemzeti zárkózottságában hivatásbeli feladatainak kielégítő módon meg nem felelhet. Számtalan, bonyolultabbnál bonyolultabb jogkérdésen kivül élénk példával demonstrálja az előadottak helyességét Koburg Fülöp és neje között a gothai törvényszék előtt most folyó válási pör. Ugy a felperes, mint alperes ugyanis külföldi ügyvédek által képviselteti érdekeit. A férjet Bachrach bécsi ügyvéd, a fele ségét Visontai budapesti ügyvéd képviseli. Gyakorlativá vált ez alkalomból azon kérdés — mely alig néhány hét előtt a lüttichi nemzetközi ügyvédi kongresszust foglalkoztatta, — hogy joga legyen-e az ügy védnek saját hazáján kivül is ezen minőségében szerepelni ? Nem-e kell állást foglalni, az ügyvédségnek az összes kulturállamokban való szabad müködhetése mellett, legalább is ami a jogvédelmet illeti ? Az emiitett kongresszus túlnyomó többsége oda nyilatkozott, hogy akülföldi ügyvéd önmagától értetődőleg csak valamely hazai ügyvéd segédkezése mellett szerepelhet ügyvédi minőségében külföldön és csak akkor, ha a bíróság ügyvitelének nyelvét érti. Ennek feltételezése mellett a bíróságok tételes jogszabályok hiányában már az udvariassági tekintetek folytán is a barátságban élő szomszédországok ügyvédeit a fél jogi képviselőjeként bizonyára elismernék. Ezen felfogásnak megfelelően határozott a gothai törvényszék is : a feleknek ugy osztrák, mint magyar jogi képviselője tárgyalásra bocsáttatott. * Az aktív magyar birói karnak nemcsak elfoglalt állására és korára, de szellemére és tudására nézve is nesztora, a m. kir. Curia kiváló érdemű elnöke az igazságügy szolgálatában eltöltött 60 évi buzgó munkásság után, távozott az aktiv tevékenysége teréről az elmúlt napokban. 1841-ben, mint ügyvéd kezdte meg Szabó Miklós az igazságügy szolgálatának szentelt közhasznú pályáját. Már 1870-ben, mint a budapesti kir. Ítélőtábla elnöke jutott azon helyzetbe, hogy képességeit a magyar igazságügynek szentelhette. Ezt megelőzőleg, mint Horváth Boldizsár segítő társa, az igazságszolgáltatásnak a közigazgatástól való elválasztása, a bíró hatalom gyakorlásának szabályozása és a bíróságok szervezeti kérdésének rendezése körül tett az országnak megbecsülhetetlen szolgálatokat. Mint igazságügyminiszteri államtitkár az akkori élénk kodifikáczionális munkálatok buzgó részese, majd mint kir. ítélőtáblai elnök, illetve a kir. Curiának másod elnöke, hosszú éveken keresztül az adminisztráczionális szervezés terén szerzett kiváló érdemeket. Két évtizedig állott Szabó Miklós a kir. Curiának élén, amely idő alatt legfelsőbb bíróságunk az ö vezetése mellett a szabadelvű jogfejlődés terén oly hatalmasat haladt, hogy bármely modern állam joggyakorlatával vetekedhetik. És midőn őt kiérdemelt nyugalomba térése alkalmából, hosszú éveken át a köznek szentelt munkája révén a magyar jogászságnak méltán kiérdemelt tiszteletéről, hálájáról biztosítjuk, távozása fölötti sajnálatunkat enyhíti a