Magyar jogász-újság, 1906 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1906 / 1. szám - A gyakorlatbavételi kényszer jogintézménye, szabadalmi törvényünk reviziója szempontjából

1. BZ. Magyar Jogász-Ujság 9 kártérítése tehát itt elmerül az ismert és mindennap tapasztalt semmiségbe. Én a magam részéről csak egy remediumot ismerek. Ha a késedelem nem menthető és ha az nem vezethető -vissza szubjektiv képtelenségre, ugy fel kell jogosítani a birót a törvényes mértéken tul való emelésére. A hitelező szubjektiv helyzetét és az adós konokságát mérlegelve, a bíróság képes lesz a.kamatemelés kellő mértékét megállapítani. A törvény a késedelmi kamatok maximumát is megállapíthatná. És meg vagyok győződve, hogy bármely komoly latitude erősebben vissza fogja szorítani a hitelező szorultságát kiaknázó adós késedelmét, mint a korlátlan, de veszélytelen kártérítési igénynyel való fenyegetődzés. Dr. Kcínig Vilmos, budapesti ügyvéd. A gyakorlatbavételi kényszer jogintézménye, szabadalmi törvényünk reviziója szempontjából. A jelenleg érvényben levő szabadalmi törvény, 20. §-ában intézkedik a szabadalmazott találmányok kényszer-gyakorlatba vétele iránt, még pedig olyképpen, hogy a szabadalmat egészben vagy részben megvonhatónak mondja ki az esetre, ha a szabadalom tulajdonosa a belföldi gyakorlatbavételt elmulasztotta vagy igazolatlanul félbeszakította (20. §. 1. pont); vagy ha a szabadalom tulajdonosa által foganatosított gyakorlatbavétel a belföldi szükségletet ki nem elégíti és a szabadalom tulajdonosa vonakodik a találmányára vonatkozó használati engedélyt harmadik személynek kárpótlás mellett megadni (20. §. 2. pont). Az idézett szakasz értelmében a megvonás rendszerint nem mondható ki előbb, mint a szabadalom megadásának kihirdetésétől számítandó három év elmultával. Amennyiben azonban valahol külföldön már gyakorlatba vett, olyan szabadalmazott találmányról van szó, amelynek belföldi gyakorlatba vétele közérdekből kívánatos, ez esetben a megvonás az említett három évi határidő eltelte előtt is kimondható. Ezen kivül a 20. §. indirekt kényszerliczenczia iránt is intézkedik, amennyiben a szabadalom tulajdonosát megfenyegeti a szabadalom megvonásával az esetre, ha vonakodik a találmányára vonatkozó használati engedélyt záros határidőn belül mások részére megadni. Tekintve már most a kényszer-gyakorlatba vételi elv alapgondolatát, a belföldi ipar fejlesztésének az előmozdítását, kétségtelen, hogy a gyakorlatba vételi kényszernek a prakszisban való megoldásának olyannak kellene lennie, mely biztosítja gyors és olcsó eljárás előnyeit. A jelenleg érvényben levő szabadalmi törvényünk azonban ennek daczára, a 20. §-ban statuált megvonás, illetve kényszerliczenczia iránti kérelmükkel a feleket, az aránylag hosszadalmas és mindenkép költséges megvonási perre utalja. Sajnos, hogy a jelenlegi szabadalmi törvényünkben még a legtágabb értelemben vett kiterjesztő törvénymagyarázat utján sem fedezhető fel olyan rendelkezés, amely a kényszerliczencziaügyeket, mint önállókérvényügyeket első fokon a szabadalmi hivatal bejelentési osztályának a hatáskörébe utalná. Ehhez képest a kényszerliczenczia iránti kérvények nem tárgyalhatók külön eljárás keretében, hanem csakis a megvonási per során, daczára annak, hogy a 20. §. alapján eljáró félnek a közérdekkel kongruáló érdeke majdnem kizárólag minden egyes esetben nem a szabadalom megvonását, hanem e lenkezőleg annak érvényben tartását és a szabadalomra vonatkozó kényszerliczenczia megadását követeli. Azon körülmény, hogy szabadalmi törvényünk a gyakorlatba vételi kényszer jogintézményével kapcsolatos kényszerliczencziát az indirekt kényszer elvére alapítja, önként a legszorosabb jogi relácziót létesiti a liczenczia-kényszer iránti kérelem és a szabadalom tulajdonosának vonakodása esetére a megvonási ítéletben quasi büntető szankczióképen kimondandó szabadalommegvonás közt. Ilyformán egy egyáltalán vagy kellően, belföldön gyakorlatba nem vett szabadalmazotttalálmány használatára vonatkozó kényszerliczenczia iránti kérelem ajelenlegi szabadalmi törvény rendelkezéseihez képest csakis az ezen törvény 38. §-a értelmében megindított megvonási per keretében, a megvonási petitum kapcsán alternative terjeszthető elő. Ezen per során igazolnia kell felperesnek a megvonás feltételeinek fenforgását és azon körülményt, hogy a használati engedélyért járó kárpótlás és biztositék nyújtása iránt a szabadalom tulajdonosának ajánlatot tett és hogy az ajánlat tárgyában folytatott alkudozások meddőknek bizonyultak. Kétségtelen, hogy nem igen akad megbízható belföldi válalkozó, aki közérdekből kitenné magát a bizonyítási eljárás bonyolult, hosszadalmas és költséges voltánál fogva fölötte koczkázatos megvonási per esélyeinek. A szabadalmi hivatal közel 10 éves fennállása alatt egyetlen egy megvonási kereset érkezett be és ez sem intéztetett el ítélettel, amennyiben felperes a per • folyama alatt keresetét visszavonta. Ez a száraz tény minden fejtegetésnél világosabban mutatja, hogy a gyakorlatba vételi kényszer kérdésének, a jelenleg érvényben álló törvényben megállapított rendezése tarthatatlan. A szabadalmi törvény reviziója alkalmával eszközlendő gyökeres orvoslás módozatainak bővebb fejtegetése túlhaladná jelen közleményünk kereteit és így ezúttal csak röviden azon