Magyar jogász-újság, 1906 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1906 / 1. szám - A modern kriminálpolitika feladatai. [1. r.]

1. 8Z. Magyar Jogász-Ujság 3 érverés, kóros emésztés, kóros érzés, az nem egészséges: a pathologikus állapot az ok, a betegség az okozat. Pathologikus valamely szervnek vagy működésének elváltozása, beteg az ember és átvitt értelemben azután a szerv is. Vegyük például — a fogalom reánk nézve fontos — a fertőzést. Valakinek a keze sérülés folytán inficziálódik. Amig semminemű kóros elváltozás nem mutatkozik, az illető nem be teg; a fertőzés talán már nagy mérvben veszélyezteti az egészségét, de azért éppen oly kevéssé beteg, mint például a halálra itélt. De ha az inficziált embernél nyirkmirigy daganat áll be, pathologikus tünetek lépnek föl, az érverés kórosan gyorsabb a rendesnél, a hőmérséklet kóros magasságú, fájdalmak lépnek föl stb. — és most már beteg az illető. Minden pathologikus elváltozás betegséget idéz elő (a betegség foka objektiv vagy szubjektív megállapíthatósága mellékes) és minden betegségnek valamely pathologikus elváltozás felel meg. Ha tehát azt mondjuk, hogy a bűntett pathologikus jelenség, minden bűntettesnél valamely pathologikus, azaz kóros elváltozást és ennek okozataként valamely betegséget kellene föltételeznünk vagyis minden bűntettest beteg embernek kellene tartani. Ez azonban fogalombeli ellentmondás volna mert a fentebbiek szerint a „pathologikus" alatt mindig az okok és okozatok komplexumát és sohasem egyes tüneteket kell értenünk. A legtöbb bűntettnél azonban csak ez utóbbiak vannak jelen ; csak a cselekményt látjuk, de sem olyan tüneteket, sem olyan okokat nem tudunk felfedezni, amelyek pathologikusoknak volnának mondhatók. De ezenkívül bizonyára nem jut eszünkbe pathologikus tünetekről beszélni az egészséges ősember cselekményeinél, az olyan bűntetteknél, amelyek végszükségből, érthető, normális felindulásban követtetnek el, sem pedig az értelmüktől megfosztott emberek bűncselekményeinél, mert hiszen akkor különös ellenhatásokat kellene elfogadnunk, például a részegségét a bűntett általános betegségével szemben és a részegség pathologikus volta ellensúlyozná a bűncselekmény pathologikus voltát. Ha azonban számos bűntettnek az alapja nem pathologikus, semmi ok sincs arra, hogy más bűntetteknél pathologikus alapot tételezzünk fel és ebből is kitűnik, hogy helytelen dolog a bűntettben pathologikus tünetet látni. Ez termé szetesen nem jelenti azt, hogy nincsenek bizonyos határvonalak, hogy a bűntettes nem lehet beteg is és hogy éppen betegsége folytán is nem követhetne el büntettet; csakhogy az ilyen esetekben bűntett egyáltalában nem forog fenn. Helytelen dolog azt mondani : „ha valaki őrültségében embert ölt, büntettet követett ugyan el, de őrültsége miatt nem büntettetik meg" — a felelősség a bűntett fogalmában foglaltatik benn, a felelősség nélkül való cselekmény nem bűntett, soha sem is volt az, az őrült ember megölhet valakit, de büntettet nem követhet el. Az elmebetegnél nem beszélhetünk az ölés szándékáról: lehet, hogy cselekményének czélja, tendencziája az ölés volt, de a büntetőjogi értelemben vett szándék az őrültnél ki van zárva. Ha tehát a „pathologikus" kifejezést nem fogadjuk el, azt kell mondanunk: ami nem pathologikus, az éllettani, fiziologikus, amenynyiben testi jelenségekről van és lélektani pszikhologikus, amennyiben lelki folyamatokra vonatkozik; igy tehát a büntettet lényegileg lélektani momentumnak kell tekintenünk. Konstruáljuk meg a szokásos módon. Ha valaki bűntett elkövetése előtt áll, az elkövetés mellett és az elkövetés ellen szóló okok hatnak reá — az előre elhatározott bűncselekményeknél hosszabb, a felindulásban elkövetett bűncselekményeknél rövidebb, sőt néha nagyon rövid ideig. Az inditó okok egyik csoportja túlsúlyt nyer és az erő parallelogramm törvénye szerint hat. Az erösebb hatalom ezen behatásának abban a szervben, amelyre a behatás történt és amelyet léleknek nevezünk, benyomást, mondjuk hangulatot kell előidéznie; ezt a hangulatot akaratnak nevezték; azt fogjuk I tehát mondani : az akarat az erösebb ingereknek be'ső hatása. Az indeterministák és az energetikus determinizmus hivei között tehát az a különbség, hogy amazok az akaratot oknak, emezek pedig okozatnak tekintik. Amazok szerint a sorrend: megfontolás, akarat, elhatározás, tett; ezek szerint pedig: az okok behatása, a legerősebb okok túlsúlya, az előidézett hangulat, mint „akarat", tett. A tett tehát az erösebb ingereknek külső hatása. A cselekmény, mint külső jelenség, itt nem érdekel bennünket, csak a belső folyamat, az ingerek belső hatása fontos reánk nézve és minthogy ez a folyamat azon a helyen történik, amelyet „lélek"-nek nevezünk, azt kell egyelőre mondanunk, hogy a bűntett nem pathologikus, nem szocziálpathologikus, hanem szocziálpszikhologikus momentum. Egyelőre a „momentum" szót használom, mert a „jelenség" kifejezést is kifogásolom. Jelenségnek nevezzük azt, amit érzékeinkkel észlelünk, nem pedig azt, ami tényleg létezik. De ez a „phainomenon", aminek a dolog mutatkozik, reánk nézve közömbös, bennünket csak a .noumenon" vagyis az érdekel, ami a dolog tényleg. Tehát: a nap keleten kél, a föld körül forog és nyugaton leszáll. — ez a phainomenon ; a valóságban a föld forog a nap körül, ez a noumenon; — és csakis ez a fontos. Gyilkosságnak látszik e valamely cselekmény, az reánk nézve közömbös ; azt akarjuk tudni, valóban gyilkosság-e. Ennélfogva azt fogjuk mondani: a bűntett szocziálpszikhologikus tény. Ez természetesen nem akar a bűntett de-