Magyar jogász-újság, 1906 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1906 / 8. szám - Az utóházasság által való törvényesítés anyakönyvi feljegyzése a régi felekezeti s a mostani állami anyakönyvekben

8. sz. Magyar Jogász-Ujság 129 tóság a kultuszminiszteri rendelkezés és záradékolás daczára is megtagadja a törvényesitésnek anyakönyvbe való feljegyzését azon egyszerű kijelentéssel, hogy „a kultuszminiszter nem törvényesíthet0. És abból, hogy a törvényesités ténye az eredeti anyakönyvbe, — tehát ép olt, ahol az a dolog rendje és módja szerint tulajdonkép keresztül vezetendő volna, bejegyezve nincs, — ma még talán ki sem számitható kcmplikácziók származhatnak. Végül még azon utolsó eshetőséget kell megemlítenem, hogy az olyan törvényesitési eseteknél, ahol a születési eset a felekezeti anyakönyvekben annak idején anyakönyvezetlen maradt : előbb az anyakönyvezetlen születési esetnek az állami anyakönyvbe való utólagos anyakönyvezése lesz foganatosítandó s ennek megtörténtével a törvényesités az állami anyakönyvbe lesz bejegyzendő. Miután a fentiekben nagy vonásokban is mertettem az utóházasság által való törvényesitésnek a régi felekezeti anyakönyvbe való feljegyzését,, ugy a régi gyakorlat, mint az 1894 évi XXXI. t.-cz. által teremtett ujabb helyzet szempontjából, most rátérek annak a kérdésnek vizsgálatára, ha vájjon az állami születési anyakönyvbe az utóházasság által való törvényesités ténye feljegyezhető e ? Mindenekelőtt azon kell kezdenem, hogy sem a házasságjogról szóló 1894. évi XXXI., sem az állami anyakönyvezésre vonatkozó 1894. évi XXXIII t.-cz. az anyakönyvi, illetve a házasságjogi intézmény anyagi jogszabályait nem változtatták meg. Mindenben maradtak a régi tételek, csak alkalmazásuk módosult annyiban, hogy most már az 1895. évi október hó 1-je után kötött házasságok ér. ényességét s ebből folyó törvényesítő erejét az 1894. évi XXXI. t.-cz. szerint kell megítélni. Ami az anyakönyvi pótbejegyzést s annak miként való eszközlését illeti, erre vonatkozólag az 1894. évi XXXIII. t.-cz. 41. és 43. §-a intézkedik. A törvény nen. beszél az utóházasság által való tórvényesitésne'c anyakönyvi bejegyzéséről, hanem csupán két idevonatkozó ténynek, nevezetesen a természetes atya által való elismerés, valamint a bekövetkezett utóházasság tényének anyakönyvi bejegyzését engedi meg és pedig akként, hogy az elismerés ténye a természetes atyának az anyakönyvelés előtt tett személyes szóbeli kijelentése, — vagy közokiratba foglalt elismerő nyilatkozata — alapján az anyakönyvbe bejegyzendő; a közokirattal igazolt utóházasság pedig akkor jegyeztessék be, ha az elismerés ténye az anyakönyvbe már előzőleg be lett vezetve, vagy az az utóházasság feljegyzésével egyidejűleg bejegyezhető. A törvény ezen imperativ rendelkezéséhez képest ezek szerint ugy az elimerés, mint az utóházasság ténye — a régi felekezeti anyakönyvi bejegyzéseknél ismertetett — minden előzetes vizsgálat nélkül az anyakönyves által az anyakönyvbe még azon esetben is bejegyzendő, ha a gyermek házasságtörésből származik is s ha e ténykörülményről az anyakönyves esetleg közvetlen tudomással is bírna: ezért kérdés, ha váljon az elismerés és az utóházasság tényének bejegyzése magát az utóházas?ág által való törvényesités beálltát is tanusitja-e, azaz, ha váljon az ilyen gyermekek, kiknek születési anyakönyveztetésénél ezen két körülmény ilyetén módon bejegyeztetett, törvényesített származásúaknak tekintendők e s mint ilyenek atyjuk családnevének viselésére jogosultak-e ? A felfogások e részben a legutolsó időkig — az A. T. módosításáról szóló 1904. évi XXXVI. t.-cz. megalkotásáig — szerfelett ingadozók, nagyon eltérők voltak s ezen bejegyzések hatályát illetőleg az utolsó időkig kétségek maradtak fent. A fenti kérdésre a feleletet a most emiitett 1904. évi XXXVI. t.-cz. 19. §-ának utolsó s utolsó előtti bekezdése félremagyarázhatlan világossággal megadja. A vonatkozó törvényhely szó szerinti szövege ez : „A felügyelő hatóság bármely érdekelt fél kérelmére megelőző vizsgálat alapján elrendelheti, hogy az utólagos házasság bejegyzése után, vagy azzal egyidejűleg az anyakönyvben a törvényesités is feljegyeztessék. Az eljárást a belügyminiszter az igazságügyminiszterrel egyetértőleg rendeleti uton szabályozza". Ezek után megállapíthatjuk, hogy az 1894. évi XXXIII. t -cz. 41. és 43. § ai értelmében eszközölt anyakönyvi feljegyzések az utóházasság által bekövetkezett törvényesités tényeit semmi körülmények között sem tanúsítják, valamint megállapíthatjuk azt is, hogy az A. T. az utóházasság által való törvényesités tényének anyakönyvi feltüntetésére módot egyáltalán nem nyújt, s ennek alapján végezetül megállapíthatjuk azt is, hogy 1895. évi október hó 1 tői a mai napig is, — tehát egy évtizedet meghaladó időn át — az állami anyakönyvbe az utóházasság által bekövetkezett törvényesitésnek ténye egyáltalán nem volt feljegyezhető és minthogy az 1894. évi XXXIII. t.-cz. módósitásáról szóló 1904. évi XXXVI. t. cz ezideig még nem lépett hatályba, ily irányú feljegyzés az állami születési anyakönyvbe még mai napig sem teljesíthető. Arra nézve, hogy e törvényesitési kérdésekben érdekeltek száma csupán magában a fővárosban mily nagy, szolgáljanak tájékozásul a következő adatok: A fővárosban működő öt állami anyakönyvvezetőség évenként átlagosan 20—22.000 születési esetet anyakönyvez. Csak 20.000 születést véve évenkint alapul s visszamenőleg 10 évet véve számításba: a budapesti állami anyakönyvekben több, mint 200.0^0 születési tétel tartatik nyilván. Már most, ha néz-