Magyar jogász-újság, 1906 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1906 / 8. szám - Az utóházasság által való törvényesítés anyakönyvi feljegyzése a régi felekezeti s a mostani állami anyakönyvekben

128 Magyar Josrasz-UjsAg V. évi. telenitett házasság) meg sem köthető, a törvényesités tényének anyakönyvi feljegyzését állandóan megtagadják. Különösen érdekes e részben azoknak a házasságon kívüli viszonyból származott gyermekeknek törvényesitési kérdése, kik 1895. évi október hó 1-seje előtt, tehát az állami anyakönyvvezetés életbelépte előtt katholikus anyától s izraelita apától születtek s kiknek szülői a polgári házasság életbelépte után az 1894. évi XXXI. t.-cz. alapján érvényes házasságot kötöttek. Ily esetekben is természetesen elsősorban is az képezi a vizsgálat tárgyát, ha váljon a törvényesitésnek előfeltételei rendben vannak-e ? Ámde azt tudjuk, hogy 1895. október 1-je előtt nálunk keresztény és izraelita felek érvényes házasságra nem léphettek, mert fennállott közöttük a kultusz diszparitasz házassági akadálya, amely alul felmentés egyáltalán nem szokott volt adatni. Itt nem lesz érdektelen megemlíteni, hogy mikép kell megítélnünk azt a házasságot, melyet 189). évi okt. hó 1-seje előtt keresztény és izraelita vallású magyar állampolgárok, külföldön, — mondjuk Ausztriában — oly módon kötöttek, hogy mindketten megelőzőleg ugyan ott felekezeten kivüliekké lettek. Az ilyen házasságot olybá kell tekintenünk, mint keresztény és nem keresztény között kötött házasságot; mert 1895. évi október hó 1-seje előtt magyar állampolgár törvényeink szerint a bevett és elismert vallásfelekezeteken kívül nem állhatott, minélfogva a házasságra lépők a házasságkötés idejében is azon vallásfelekezetet hívének tekintendők, amelynek kötelékéből hazai jogunk szerint érvénytelenül kiléptek s így közöttük a kultusz diszparitas a házasságkötés idejében is fennállott s ezért házasságuk az 1894 : XXXI. t. cz. 138. §-a alapján érvénytelennek tekintendő. Az uj házassági törvény a kultusz diszparitast, mint házas-sági akadályt megszüntetvén: ezáltal e nagy válasz falat végleg ledöntötte. E törvény alapján mondotta ki a m. kir. kultuszminiszter 1896. évi szeptember hó 29 én kelt 33.942. sz. körrendeletében követendő elv gyanánt, hogy a ku'tusz diszparitas, mint nem isteni jogon, hanem csak közszokáson alapuló házassági akadály, a mai változott viszonyok között már oly akadálynak, — mely az utóházasság általi törvényesitést kizárná, — nem tekinthető, miért is más akadály nem létében az 1895. évi október hó 1-spje előtt keresztény és izraelita vallású szülőktől házasságon kivüli viszonyból született gyermekek, ha a szülők utóbb az 1894 : évi XXXI. t.-cz. alapján érvényes házasságot kötöttek, törvényesitendők. Ezen kormányhatósági rendelettel a jelen kérdés azonban korántsem nyert tényleges szabályozást, mert a kath. egyházi hatóság e rendelkezés daczára az anyakönyvi feljegyzést, a fentemiitett okokból azután is megtagadta. Az egyházi hatóság ezen megtagadó álláspontjával szemben polgári törvényeink nem nyújtanak módot arra, hogy a felsőbb közigazgatási hatóságok ezen anyakönyvi bejegyeztetést az egyházi hatóság említett magatartása ellenére foganatosíthassák. A kath. és görög keleti egyházakban az anyakönyvek vezetése tekintetében ugyanis a politikai hatóságok felI ügyeleti joggal nem bírván, így az 1879 : XL. i t.-cz. 60. §-a, mely szerint kihágást követ el az a lelkész, ki abban az esetben, ha az anyakönyvben törvénytelen születésűnek bejegyzett gyermek az illetékes hatóság által jogerejüleg törvényes születésűnek nyilváníttatott, a hatóságnak ama meghagyását, hogy a törvényessé nyilvánítást, vagy a törvényesitést az anyakönyvbe bejegyezze, — nem teljesiti, — ezen esetekben alkalmazást nem nyerhet. Az ilyen törvényesitési eseteknek egész sorozata, tömege fordult s fordul elő a gyakorlatban ma is. E kérdés még máig sincs véglegesen és megnyugtató módon szabályozva. Az állami anyakönyvvezetés életbeléptétől számitólag teljes hat éven keresztül nem is történt ezen igen fontos kérdés rendezése érdekében semmi komolyabb intézkedés. Hat éven keresztül az uj törvényesitési kérdések egyáltalán nem voltak dűlőre vihetők. Mindazok a törvényesitési ügyek ugyanis, — melyekben a I feljegyzést az ismert okból az egyházi hatóság megtagadta, — további intézkedés végett a kultuszminiszterhez mutattatnak be. A kormányhatóság először csak 1902. évben kísérelte meg e kérdésnek a rendezését és pedig a következő megkerülő intézkedés képében. A felterjesztett törvényesitési esetekben, — hol az egyházi hatóság a merev elutasító álláspontra helyezkedik, — a törvényesítendő gyermek születési anyakönyvi kivonatát maga a kultuszminiszter látja el megfelelő törvényesitési záradékkal oly hozzáadás mellett, hogy amennyiben egy ujabban ; beszerzett kivonat esetleges záradékolásainak i szüksége a jövőben fenforogna, a záradékolás a kultuszminisztériumban a fél kérelmére bármikor meg fog történni. Ezen kisegítő megoldási módozat a 30.374/903. sz. kultuszminiszteri rendelet szerint az 1902. évi február hó 15-én e tárgyban hozott miniszteri tanácsi határozaton alapszik. Ezen — még máig is gyakorlatban lévő — módozat az 1895. okt. 1-től 1902. évig terjej dőleg fennállott tarthatatlan helyzeten kétségen kivül sokat javított. E megkerülő rendelkezés nagy hordereje elvitathatlan. A gyermek születési anyakönyvi kivonatára rávezetett kormányhatósági záradékolás a törvényesített leszármazást hiteltérdemlő módon igazolja, azonban nem alkalmas arra, hogy e kérdéshez fűződő fontos köz- és magánérdeket a megkívántató ' mérvlen kielégítse — s e részben minden aggoI dalmát eloszlasson. Nevezetesen az egyházi ha-