Magyar jogász-újság, 1905 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1905 / 1. szám - Az ügyvédi kamarák mozgalma 1903--ban - Angol kriminalstatisztika

1. 8Z. Magyar Jogász-Ujság 25 jogtudomány nagyrészt kiragadta a nép kezéből. A nép­és társadalmi élet egyik leglényegesebb alkotó része a népen kivül álló, külön, sajátos, másodrendű intéz­ménynyé lett. A népélet a jogászok érdekében gyámság alá helyeztetett A jogászok ugyan azt fogják mondani, hogy ez a népéletre nézve csak szerencse, de sokan, akik gondolkodnak, más nézeten vannak. Az emiitett tény még nagyobb jelentőséget nyert az által, hogy a „jogászi gondolkozás" és a nép érzelme: nemcsak nem vágnak egybe, hanem alapjában ellentmondanak egy­másnak. Amaz formális, a cselekményen alapul, holott ez a fősúlyt gyakran nem a külső cselekmény alakjá­ban nyilvánuló jelenségre, hanem a cselekmény okaira, rugóira, körülményeire helyezik és magát a cselekményt csak a körülmények által előidézett jelenségnek tekin­tik. Mindkét felfogásnak kétségtelenül megvan a maga jogosultsága; a népies gondolkodási mód azonban ve­lünk született, a jogászit ellenben csak belénk nevelték. Mily gyakran halljuk, hogy valamely fiatal joghallgató büszkén kérkedik : „Már megtanultam jogilag gondol­kodni !* Szegény, nem sejti, hogy ezzel tulajdonképpen azt mondja: „Eldobtam magamtól a józan észt és he­lyette idegen gondolkodási módot erőszakoltam ma­gamra." A szabatos vagy zavaros gondolkodáshoz ennek semmi köze, mert hiszen más tudományágakban, a technikai, ipari és kereskedelmi szakban Jegalább is éppen oly szabatosan gondolkodnak az emberük, mint a bíróság tárgyaló termeiben. Minthogy pedig a jogá­szok az állam életére mérvadó befolyást gyakorolnak, az idegen gondolkodási mód gyakran összeütközésbe kerül a józan észszel. A józan ész fellázad a gyámko­dás ellen, mely elnyomja és sok tekintetben elfogja előle a szabad, egészséges, éltető levegőt, sőt azt néha meg is mérgezi. Ezen nyilvánvalóan nagymérvben egész­ségtelen viszonyok következményei hol csöndesen, hol zajosabban nyilvánulnak. A nép nem érti meg az igaz­ságszolgáltatást, mely idegen elem a népéletbea. Az, aki magát jogaiban sértve érzi, ösztönszerűleg vágya­kozik arra, hogy jogai megvédése érdekében személye­sen, saját énjével álljon a sorompó elé. De ettől a jogától egy harmadik személynek, az ügyvédnek érde­kében megfosztották. Azt az embert, aki saját szemé­lyében a legközvetlenebbül érdekelt fél, egyszerű számmá alacsonyították le, amely fölött két idegen ember, aki az igazi tényállást alig ismeri, meghatározott paragrafu­sok alapján veszekszik. Az ügyvédek nem azt állítják előtérbe, ami valóban igaz, ami tehát jogos is, hanem azt, ami az ügynek használhat vagy árthat. A legszen­tebb emberi tulajdonság, a jog és igazságosságra való törekvés, az üzleti ügy színvonalára sülyed alá, mely­nek eldöntése gyakran a véletlen esélyeitől függ. A lát­szólag legegyszerűbb ügy végtelen sok időbe, bosszú­ságba és költségbe kerül és mindez azért történik, amit az ember igaz jogának tart. Csodálkozhatunk-e ezek után azon, ha a laikus ember sok, jogilag teljesen he­lyes ítéletben súlyos igazságtalanságot lát és ez okból bizalma a bíróságok iránt mindinkább megfogyatkozik. Hány ember helyezkedik már arra az álláspontra, hogy inkább mindent feláldoz, csak perre ne kerüljön a do­log. És ez szomorú, szégyenletes állapot, mely egyúttal súlyos vád az igazságszolgáltatás ellen. Nem lehet tehát csodálkozni azon, ha a leigázott laikus elem alkalmilag a sajtóban feljajdul, sokkal nagyobb csoda az, hogy gyakrabban nem teszi és hogy állapotát türi. — Az igazságügy és belügy különvá­lasztása alkotmányos államoknak egyik lényeges alapfeltétele és alkotmányos garanciája. Az osztrák igazságügyminiszter saját kezében összpontositotta az igazságügyi kormányzat és a belügyi kormányzatnak vezetését, amely a politikai alapaxiomákkal homlokegye­nest ellenkezik. Ily értelmében a bécsi „Vaterland" ezen kumulácziót veszélyes preczedensnek mondja és ezen kijelentését a következő megjegyzésekkel kiséri: „A jogszolgáltatás függetlensége az államnak leg­értékesebb java. Ausztriában tulsok alkalom nyilik arra egyes nemzetiségeknek vagy pártoknak kisebb enged­mények utján kedvezményeket nyújtani és ezeket ez uton is a kormány részére megnyerni. Az, aki a hatalmi eszközök tömegét egyesíti magában, mindazon eszközök­kel rendelkezik, melynek folytán különböző engedmények vagy kompenzácziók utján politikai szükségleteit kielégí­tendő, magának ez uton kedvezőbb pártcsoportosuláso­kat, konstellácziókat biztosithat. Nem-e közelfekvő, — mondja az emiitett lap — a veszély, hogy ily enged­mények a jogszolgáltatás területén is kerestetnek és nyújtatnak is és hogy bírósági funkczionáriusokkal szem­ben oly feltevés foghatna helyet, amely a szigorú jog­nézletekkel és jogrenddel nem volnának könnyen össze­' egyeztethetők ? És nem-e igaz az, hogy még a legna­I gyóbb politikai előnyök is nagyon drágán volnának | megfizetve, ha azoknak megszerzése csak egyetlenegy I biró lelkiismeretét is nyugtalanítana és ha a nép csak legkisebb töredékének a törvények részrehajlatlan ke­zelésébe vetett hitét megingatná? A kormány, amely amúgy is igen sok oldalról a legnagyobb bizalmatlan­sággal találkozik és gyakran azzal vádoltatik, hogy czél­jának szolgáló hatalmi eszközöket nemzetiségi ellenszol­gáltatásokkal cseréli fel, nem teheti ki magát azon gyanúnak, hogy Themis templomát is luogo di trafficó­ként használja fel és azért a kormány jól teszi, ha mérlegelni fojga, hogy az államhatalom egyes ágainak minden alkotmányos államban megkívánt és érvényesí­tett különválasztása egy külön igazságügyminiszter ki­i nevezése utján külsőleg is kifejezésre juttassék-e." Az osztrák sajtó a „Vaterland"-nak eme kirohaná­sát rokonszenves helyesléssel kiséri és több minisz­teri tárczának ezen kummuláczióját ellentétben lévőnek állítják azon alkotmányjogi alapelvekkel, amelyek az igazságügy és közigazgatás különválasztását kiván­ják meg. — A „Jogtudományi Közlöny" karácso­nyi számában C o n c h a Győző egyetemi tanár, a buda­pesti magy. kir. tudományos egyetemen a politika tanára, a legutóbbi képviselőházi házszabályváltoztatásra nézve pro és kontra felhozott érvekkel foglalkozva, a kér­dést a közjog és alkotmányjog szempontjából vizs­gálja és eszmefejtésének során végül azon kérdést veti fel, hogy minő közjogi helyzettel kerülünk szembe, ha az országgyűlés valamelyik háza a határozathozatalra fennálló virtuális jogát aktuálissá akarja tenni. E felve­tett kérdés megoldásához a következőképen vezet: A kérdés az lesz, van-e erre föltétlen szükség ? Ha van szükség, de a jogszerű mód hiányzik a határo­zathozatalra, szabad-e a jogszerű módot mellőzni ? S itt merül föl a további kérdés. Csak a jog-e az ország­gyűlés viselkedésének a legfőbb szabálya ? Ha föltétle­nül szükséges, hogy az országgyűlés határozzon és jog­szerű módon nem határozhat, a vitás kérdés már ki­siklott a jog szabályai szerint való megoldás köréből s I átsodortatik az életnek a jog által körül nem irt, csak erkölcsi mérlegelés alatt álló terére. Azt ugyanis az al­kotmányjog előre általában meg nem szabhatja, minő események és különösen mikor fognak a jövőben be­állani s ehhez képest azt sem, kell-e és mikor ily előre nem látható eseményekkel szemben az országgvülésn°k határoznia Törvényeink között csakis az 1715 : VIII. t.-czikknek 3. s-a s az ezt határozottan megerősítő 1741 : XXII t.-cikk rendelkeznek ily előre nem látható esemény tekintetében, midőn kimondják, hogy az ellenségnek az országba ütése, vagy kitört háború okából az ország­gyűlés helyett az úgynevezett „Concursus regni", vagyis i bamar összegyűjthető országgyűlési tagok is megajánl­hatják a háborúra szükséges adót.

Next

/
Thumbnails
Contents