Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 2. szám - A feltételes megkegyelmezés a német szövetséges államokban tekintettel a többi államok ez irányu gyakorlatára [1. r.]

2. 8Z. Magyar Jogász-Ujság 53 olyan bűnösöknél, akik már előzőleg szabadságvesztésre ítéltettek és büntetésüket, egészben vagy részben kitöltötték, a feltételes halasztás csak különös esetekben alkalmazandó, meg van adva a lehetőség arra, hogy azok is, akik szabadságvesztésre elitéltettek ugyan, de megkegyelmezés, elévülés, vagy más ok miatt büntetésüket még el nem szenvedték, a feltételes megkegyelmezés jótéteményében részesüljenek. Ebből következik, hogy azokban az esetekben is, amikor az elitélt egy izben már sikerrel részesült feltételes kegyelemben, a feltételes halasztás as előző elitélés ellenére is újólag alkalmazható. Belgiumban és Francziaországban ellenben a büntetés ismételt feltételes elhalasztása ki van zárva. Mert ezen államok törvényei a feltételes elitélés feltételéül azt szabják meg, hogy az illető előzőleg még ne lett légyen bűntett vagy vétség miatt elitélve.1) Luxemburgban, Genfben, Waadtban és Tessinben, szintén nincsen helye a feltételes elitélésnek, ha az illető már előzőleg szabadságvesztésre Ítéltetett. A svájczi első tervezet azonban, az 1896-iki tervezet felülvizsgálatával megbízott szakbizottság határozatának megfelelően, a szabadságvesztés büntetés ki nem töltését fogadja el irányadónak. Az angol és portugál, nemkülönben az angol gyarmatok törvényei is megkövetelik, hogy az illető teljesen büntetlen előéletű legyen. A többi külföldi törvények nem a büntetőjogi feddhetlenséget, hanem a vádlott eddigi jó magaviseletét tekintik részben kifejezetten (1892. évi norvégiai törvény, 1902. évi büntető törvénykönyv, érvénybe lépett 1904. január 1.-én), részben implicite a büntetés feltételes elengedésénél conditió sine qua non-nak. (L. a 3. alapelvet is.) Ad 3. alapelv. Egyes államokban a halasztás tárgyát képező büntetés nem volt bizonyos határok által korlátozva, viszont más államokban a föltételes halasztás szempontjából csak a hat hónapi fogházat meg nem haladó szabadságvesztés büntetések vétetnek figyelembe, anélkül azonban, hogy a hosszabb tartamú szabadságvesztésbüntetésre ítélt egyének már eleve ki lettek volna zárva ebből a kedvezményből. Lübeckben a 6 hónapnál hoszszabb tartamú büntetéseknél a feltételes megkegyelmezés ki volt zárva. Bajorországban, Württembergben, Odenburgban, Lippében rendszerint, Badenben kivétel nélkül csak a három hónapig terjedő büntetéseknél tették megfontolás tárgyává a feltételes megkegyelmezést. A 3. alapelv nem vonja meg a szabadságvesztés tartamának határát. Ennek az elvnek olyképen történt megfogalmazása, hogy a kiszabott szabadságvesztésbüntetés tartama a föltételes halasztás engedélyezését „elvileg nem zárja ki", arra mutat, hogy a halasztás rendszerint csak rövidebb tartamú szabadságvesztésbüntetések esetében engedélyezendő. Különben pedig a 3. alapelv nem kívánja az eddigi gyakorlatot megszüntetni, ') Arra az eselro ugyan, ha a feltételesen elitélt a megszabott időn belül nem követett el ujabb büntetendő cselekményt, a franczia törvény kimondja, hogy: la condamnation sera comme non avenne. Ez azonban csak azt jelenti, hogy a büntetés végrehajtása ipso iure elesik. Tessin svájczi kantonnak 1900. deczember 12-iki törvénye szintén azt mondja: „az elitélés meg nem történtnek tekintendő", és ennek az intézkedésnek ugyanazt az értelmet tulajdonítja, mint Francziaország és Belgium. A visszaesésre vonatkozó intézkedések hatályukban kifejezetten fentartatnak. melynek értelmében nemcsak az első sorban kiszabott szabadságvesztésbüntetések képezik a feltételes megkegyelmezés tárgyát, hanem pénzbüntetéseket behajthatlanság esetében helyettesítő szabadságvesztésbüntetések is. Eszerint tehát az, aki kizárólag pénzbüntetésre volt Ítélve, ugy mint eddig, ezentúl is csak abban az esetben részesülhet a büntetés feltételes elengedésében, ha az ellene kiszabott pénzbüntetés behajthatlan. Az érvényben levő belföldi törvények a feltételes elitélés szempontjából rendszerint nem tesznek különbséget pénz- és szabadságvesztés büntetés között, csak Portugália korlátozza a feltételes elitélés intézményét kizárólag szabadságvesztésbüntetésre. Hasonló intézkedést tartalmaznak a a magyar, a németalföldi és a svájczi tervezetek. A feltételes elitélés tárgyát képező szabadságvesztésbüntetés minimumát azok az államok, amelyek, ellentétben a németországi elvvel, mely erre nézve határt nem szab, a feltételes elitélést korlátozzák — többnyire 6 hónapi tartamban állapítják meg. A svájczi és németalföldi tervezet is ezt a maximális határt állapítja meg ; a németalföldi tervezet a mezei károk, koldulás és csavargás miatt kiszabott büntetéseket a feltételes elitélés kedvezménye alól kivonja. Az uj norvégiai büntetőtörvénykönyv a maximális határt hat havi elzárásban és három havi fogházbüntetésben állapítja meg. Az angol törvény szerint (hasonlóképen az angol gyarmatokban érvényes törvények szerint is) csak azok a cselekmények vehetők figyelembe, amelyek két évnél, az 1892.évi magyartervezet szerint pedig csak azok, amelyek egy évnél súlyosabb fogházzal nem büntethetők. Neuenburg svájczi kanton a feltételes elitélést csak a lopás, sikkasztás és csalás legenyhébb eseteiben engedi meg. Egyebekben a külföldi törvények — eltekintve a tettesnek a második alapelvnél kifejtett büntetőjogi feddhetlen előéletétől — a feltételes elité és föltételeiként a bűncselekmény jelentékíelenségét, kiváló méltánylást érdemlő enyhítő körülményeket, a tettesnek eddigi jó magaviseletét, bevallását, a cselekmény indokait, az okozott kár megtérítését, a visszaesés valószínűtlenségét, a cselekmény elkövetése óta hosszabb idő elteltét emelik ki, mind olyan momentumok, amelyek amúgy is alkalmasak a büntetés enyhítésére. 4. alapelv. A feltételes halasztás engedélyének javaslatba hozása 1903. január 1-éig Poroszországban és a többi államok legnagyobb részében a járásbíróságok és ügyészségek hatáskörébe tartozott. Az ítélkező bíróság közremüködhetésére meg volt adva a lehetőség Württembergben és Mecklenburg-Schwerinben, amennyiben az Ítélkező bíróság fel volt jogosítva az ítélethozatal alkalmával oly értelmű határozatot hozni, hogy a büntetés elhalasztását indokoltnak tartja. Württembergben ezenkívül a bíróságtól a végleges megkegyelmezés kérdésében is szakvéleményt kértek. Hessenben, ha a végrehajtó bíróság nem volt azonos az ítéletet kimondó bírósággal, a két bíróság kölcsönös megállapodása rendeltetett el. Ita a két bíróság véleménye eltérő volt, az ítéletet kimondó biró felterjesztést tett az ügyben, ha kegyelmi tény szükségét látta fenforogni. SchaumburgLippében a büntetés végrehajtásának elhalasztását ugy az ügyész, mint az ítélkező bíróság is indítványozhatta. Brémában az indítvány megtételére kizárólag az Ítélkező bíróság volt illetékes.