Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 2. szám - A feltételes megkegyelmezés a német szövetséges államokban tekintettel a többi államok ez irányu gyakorlatára [1. r.]

52 Magyar Jogász-Ujság Hl. evt. gyaláson van-e, vagy pedig valami más helyen, olyan emberek társaságában, akiket a perrendtartás nem köt, hogy olyasmi történhetik, amit hallanunk kell. A napilapoknak a tárgyalás alatt levő perrel szemben tanúsított magatartását, leveleket, melyeket a közreműködő személyek egyike vagy másika kapott, és hasonló dolgokat beszélnek meg fesztelenül, anélkül, hogy az elnök ez elé akadályokat gördítene, sőt gyakran maga az elnök az, aki a tárgyalás folyamán rátér az ilyen dolgokra, amelyek gyakran olyan zajosan tárgyaltatnak, mintha csakis ezekről a dolgokról, nem pedig a vádlott bűnösségéről volna szó. Pedig a törvény aligha engedi meg ezeket a dolgokat és mindazoknak, akik az ilyen fejtegetéseknél közreműködnek, tudniok kellene, hogy ezzel a törvényes a'apot elhagyták. Erre való tekintettel senki sem veheti rossz néven a szaksajtótól, ha rámutat ennek az eljárásnak helytelenségére, mely sérti a tárgyalás méltóságát, sőt magát az igazságszolgáltatást is komolyan veszélyezteti. Hogy miről lehet szó a tárgyaláson, azt a törvény és csakis a törvény határozza meg. Minden elterés nem egyéb, mint önkény . . . Kétségtelen, hogy nemcsak joga, de kötelessége is az elnöknek, hogy az esküdteket illetéktelen befolyás ellen megvédje ; ellenben az ügyész nem jogosult hasonló nyilatkozatok megtételére, amelyek csak illetékes helyről nyilváníthatók ; de magának az elnöknek is van alkalma az esküdtek tanácskozását közvetlenül megelőző rezuméban az esküdtekhez ilyen értelmű figyelmeztetést intézni; ha ezt azonban előbb teszi, jogtalanul jár el és azt a gyanút kelti, hogy tulajdonképen a sajtó rendszabályozását czélozza, amihez az elnöknek joga nincs." Kodifikáczionális szemle. A feltételes megkegyelmezés a német szövetséges államokban, tekintettel a többi államok ez irányú gyakorlatára. A mult évi február hóban a német birodalmi igazságügyi hivatal, az előző évekhez hasonlóan, jelentést terjesztett a birodalmi gyűlés elé, melyben a föltételes megkegyelmezés intézményének eredményeit ismerteti. Az 1903. évi jelentés a külföldi államoknak a föltételes elitélésre vonatkozó törvényhozásáról is közöl áttekintést, azonkívül pedig azokat az általános elveket ismerteti, amelyek a német szövetséges államokban a föltételes megkegyelmezés alkalmazásánál 1903. évi január hó 1-étől érvényben vannak. A jelentéshez csatolt statisztikai táblázatok áttekinthető képét nyújtják ennek az intézménynek, fennállásától kezdve az 1902. év végéig, I. Az 1903. évi január 1-től érvényes általános elvek. A birodalmi igazságügyi kormány az érdekelt szövetséges államok kormányaival bizonyos alapelveket állapított meg, melyek a bizonyos tekintetben eddig fenállott eltérések megszüntetését és a büntetés feltételes elhalasztásának egységes szabályozását czélozzák. Ezek az alapelvek a következők: 1. A büntetés föltételes elhalasztása első sorban olyan elitélteknél alkalmazandó, akik a bűncselekmény elkövetésének idejében 18. életévüket még meg nem haladták. 2. Azokkal szemben, akik már előzetesen szabadságvesztés büntetésre Ítéltettek és büntetésüket egészben vagy részben már kitöltötték, a büntetés föltételes elhalasztása csak különös figyelmet érdemlő esetekben alkalmazandó. 3. A kiszabott szabadságbüntetés tartama a föltételes halasztás engedélyezését elvileg nem zárja ki. 4. A föltételes halasztás engedélyezéséről az ítéletet kimondó bíróságnak nyilatkoznia kell. 5. A halasztás tartama az elévülési időnél rövidebb tartamban, még pedig az olyan büntetéseknél, melyek 2 év alatt évülnek el, legalább egy évben, az olyan büntetéseknél ellenben, melyek csak hosszabb idő után évülnek el, legalább 2 évben állapítandó meg. Ad 1. alapelv. Ámbár első sorban a fiatalkorú bűnösök veendők figyelembe, a 18 éven felüli elitéltek sincsenek elvileg kizárva a kedvezményből. Ezt az elvet egyébiránt már eddig is követték a legtöbb szövetséges államban. Ettől eltérőleg csak Badenben nem vették figyelembe az 1901. év végéig a felnőtteket, ellenben Hamburgban és Schwarzburg-Sondershausenben az volt az elv, hogy a fiatalkori és felnőtt bűnösök teljesen egyforma elbánásban részesitendők. Hamburg az 1. alapelvhez hozzájárult, épségben hagyva a szenátusnak azt a jogát, hogy esetről-esetre a felnőttekkel szemben gyakorolhassa a föltételes megkegyelmezést Ami a föltételes elitélést a külföldön illeti, a belgafranczia törvények (1888. május 31-iki, illetve 1891. márczius 28-iki törvény) a fiatalkori és felnőtt bűnösök között különbséget nem tesz. Ugyanez áll Massachussetsre (1878., illetve 1880 óta), Luxemburgra (1892. máj. 10-iki törvény), Genfre, Waadtra és Tessire (1892., illetve 1897. illetve 1900. évi törvények) és Portugálra (1893. jul. 6-iki törvény) nézve is. Ellenben meghatározott korhatárt állapit meg : Magyarország (1892. évi tervezet szerint, a 20 életévet), Neuenburg svájczi kanton (az 1891. évi február 12-iki törvénynyel a 25 életévet); ismét más államok, mint például Anglia (1887. aug 8-iki Probation of first offenders Act.) és az ő példájára a következő angol gyarmatok is : New-Seeland és Queensland (1886.), déli Ausztrália (1887.), Kanada (1889 ), Viktória (1890.) nyugoti Ausztrália (1892.) és déli New-Wales (1894), nemkülönben Norvégia is (1899. május 2-iki törvény) azon különös méltánylást érdemlő körülmények között, amelyeknek fenforgása esetében a feltételes elitélés alkalmazandó, kifejezetten megemlítik a tettes fiatal korát. Ad 2. alapelv. 1903. január 1-éig a legtöbb államban főképen első izben elitéltek részesültek a büntetés föltételes elhalasztásának kedvezményében. Szászországban nagy súlyt helyeztek arra a körülményre, vájjon az illető nem volt-e már hasonló bűncselekmény miatt előzőleg elitélve. Az előző Ítélet nemére vonatkozólag nem mindenütt tettek különbséget. Lippe fejedelemségben csak azokat az elitélteket vették figyelembe, akik még szabadságvesztésbüntetésre nem lettek elitélve. Ismét más államokban a szabadságvesztésbüntetés kitöltése volt irányadó. Azokat, akik már „ültek", elvből, vagy legalább rendszerint kizárták a feltételes halasztás kedvezményéből (elvből: Badenben, Schaumburg-Lippében, Lübeckben ; rendszerint: Bajorországban, Württembergben, Hessenben és Szász-MeiningenbeD). A 2. alapelvben foglalt szabályozás által a feltételes megkegyelmezésnek az a jelentősége, hogy a bűnöst az első íogságtól megmentse, lényegében fönmaradt ugyan, de ez még nem meríti ki teljesen a jelentőségét ennek az intézkedésnek. Annak kijelentése által, hogy