Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 24. szám - Adalék a magyar magánjogi kodofikáczió történetéhez

496 Magyar Jogász-Ujság III. é\V gyakorlására nézve is teljesen elegendő lenne. A vizsgálatot megelőzőleg csak oly tartamú joggyakorlat kivánható helyesen meg, mely átlagosan elegendő arra, hogy a gyakorlati vizsgálat letételéhez szükséges gyakorlati ismeretek megszerzését biztositsa a nélkül, hogy a vizsgálat idejét a jelöltek magasabb életkorára tolná ki. A különböző jogi pályák tekintetében az önálló működéshez szükséges alaposabb gyakorlati képzettséget tehát a vizsgálat letételét követő gyakorlattól kell várni. Ez, amint érintettük, a kir. közjegyzői állásokra nézve, már jelenleg is törvényileg meg van szabva; a birói és ügyészi állásokra nézve pedig az által van biztosítva, hogy ezen állások elnyeréséhez magasabb életkor betöltése kivántatik meg s e mellett a kinevezési jog lehetővé teszi a megfelelő képzettségű jelöltek kiválasztását, s ezen kivül a hivatali szervezetben a biró és ügyész funkcziója folytonos ellenőrzés alatt áll. Mindez hiányzik az ügyvédi pályánál, miért is igazoltnak mutatkozik az, hogy az önálló ügyvédi működés előfeltételeként ily további gyakorlat folytatása kivántassék meg. Az uj gyakorlati vizsgának szabályozása a részletekben önként érthetőleg még számos intézkedést fog szükségessé tenni, amelyeket részint maga az alkotandó törvény, részint rendeleti útra maradó szabályozás fog felölelni. Mint főbbeket emelhetjük ki ezek közül, a joggyakorlati képzésnek, az ügyvédi eskü letétele módozatainak, az utógyakorlatot folytató jelöltek jogállásának, a joggyakornokok nyilvántartásának és felügyeletének szabályozását, s a szükséges átmeneti szabályokat. Jogi oktatásunknak és jogi vizsgálatainknak reformja e főbb vonásokban vázolt keretben, ha nem is oldaná meg a felmerülő kérdéseket minden várakozást teljes mértékben kielégitő módon, kétségtelenül megfelelne annak a czélnak, hogy a fennálló állapotokat a lehetőség határai között javítsa s kedvezőbb fejlődés alapjait megvetve, az általánosabb és gyökeresebb reformra való átmenetet előkészítse. Ebből a szempontból e reform megvalósítása immár elodázhatlan szükségletet elégítene ki s igazságügyi érdekben is felette kívánatosnak tekinthető. Dr. Szászy Béla, igazságügyminiszteri osztálytanácsos. yCAdalék a magyar magánjogi kodifikáczió történetéhez. Az összehasonlító jogtudomány és a jogtörténet tanúsága szerint a magánjog fejlődésének magasabb fokán természetszerűleg és szükségképen megjelenik a kodifikáczió, a joganyag rendszeres egészbe foglalása. A jog legbensőbb tulajdonsága a határozottság (flxirozottság); a jog annál tökéletesebben teljesiti hivatását, minél pontosabban határozza meg azt, a mi jogos, a jognak megfelel; a jogviszonyok világos megállapítása, a jogkörök tiszta elhatárolása, a jog lényegének követelménye. Midőn az életviszonyok (gazdaságiak, erkölcsiek stb.) még egyszerüek,;a szokás jól szabályozhatja azokat, az élet fejlődésével azonban mindnehezebben tudja teljesíteni a szokás szabályozó hivatását. Mert a szokás által teremtett jog természeténél fogva nem oly könnyen ismerhető fel, nem oly világosan jelentkezik, mint a miként azt az életnek komplikált viszonyai mindjobban megkívánják. Kiválóképen illusztrálja a jognak a kodifikáczió felé haladását a római jog története. De nem kell idegen területre mennünk, hiszen a hazai jog története is tanúságot tehet arról, hogy a szokásjog a fejlődés magasabb fokán már nem elégítheti ki a társadalmi élet igényeit. Halljuk Werbőczytől, a Hkv. ajánlásában (commendatio), hogy milyen volt az ötszáz éves fejlődés után a magyar magánjog állapota. „Hozzáfogok — mondja ő — az e tartományokban (vidékeken) mai napig hallatlan és nagy szégyenünkre, de még nagyobb veszteségünkre, annyi század lefolyása alatt elhanyagolt munkához, t. i., hogy az országnak eddigelé szétszórt, csonka, zavart és nem egészen összeillő statútumait és végzeményeit, törvényeit és szokásait egybefoglaljam és összekapcsoljam." A Hkv. királyi jóváhagyása (approbatio) is lerajzolja a szokásjogi állapotot s ennek visszás következményeit. A XV. század elején érzi először a magyar törvényhozás a jogállapot reformálásának szükségét. Albert király 1439. t.-ének 1. czikke szól ígyen: „Először, hogy ennek az országnak régi törvényeit és szokásait . . . amennyire azt igazságosan és tisztességesen és a főpapoknak, báróknak és az ország nemeseinek tanácsával és segítségével tehetjük, korábbi mértékük és állapotuk szerint fogjuk visszaállítani, kiegészíteni és megjavítani." Itt még egész általánosságban nyilvánul az óhaj a jogállapot rendezésére. Mátyás, az igazságos volt az első, aki ennek az óhajtásnak eleget akart tenni. Az 1486. törvény az u. n. decretum május, (nagyobb decr.) a hazai jog kodiíikácziójának első kísérlete. A törvény bevezetésében világosan kifejezi a czélját is : a rendetlenségek (inordinationes) és az ártalmas visszaélések (perditas abusiones) megszüntetése és állandó szabályok és dekrétumok alkotása (statuta et decreta . . . stabilia condere), amelyek „pro legibus et jure scripto perpetuo haberentur", amelyeket soha se lehessen megváltoztatni uj törvényekkel: — íme ez lebegett a törvényhozó előtt.