Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 23. szám - Észrevételek a Főelőadmány Teljeskoruságához

458 Magyar Jogász-Ujság III. évf. a viszonyok félre ismerésével alkotott törvények szomorú tárházából néhányat idézhetünk. Midőn alkotmányos életünk derengett és szabadabban mozoghattunk, a liberálizmus szép elveitől áthatva, minden békót fel akartunk szabadítani. Hogy nagyobb forgalmat csináljunk s ne legyen az üzleti világban nehézség s akadály, eltörültük az uzsorát tiltó törvényeket az 1868. évi XXXI. törvényczikkel s mindenki vehetett annyi kamatot, amennyi tetszett, ezzel szabad téit nyitottunk az uzsorának. Rövid idő alatt, a különben is a jobbágyság felszabadítása által bizonyos tekintetben válságos gazdasági viszonyok között élő középosztály vagyonilag rohamosan pusztulásnak indult, vele együtt a volt jobbágyság egy része s az uzsora virágzott annyira, hogy később, 1877-ben, kénytelen volt a törvényhozás ujabb, erélyesebb intézkedésével az elhamarkodás korrektivumát alkalmazni, sőt e téren később is kénytelen volt még szigorúbb korlátokat vonni (1883 : XXXV. t.-cz.). A feléledő liberálizmus nem helyes alkalmazása volt az is,- hogy a volt jobbágyi birtok korlátlan parczellázását megengedte, mely eddig tiltva volt s csak hatósági engedélylyel s korlátozással lehetett parczellázni. Ez nem egyezett a szabad szellemmel s a tulajdont korlátozta, ezért ezt megszüntettük az Í871. évi. LHI. t czikk (IX. fejezete) rendelkezésével. Azóta hányszor és hányszor panaszkodnak a politikusok, gazdasági szakemberek, nemzetgazdák, hogy a parasztbirtok annyira el van aprózva, miszerint a vagyonosodás s a gazdasági érdekek károsodnak s folyton tanakodnak a korrektivum felett s még a régi korlátozó törvényeknél is szigorúbb korlátokat ajánlanak, mely ismét ellenkezik a tulajdon s a szabadság elveivel. Annak idején ezen is lehetett volna segiteni, ha e tekintetben a korlátlan szabadság helyett a középutat választva, észszerűen és okos előrelátással tágítjuk a régi jobbágyvilág korlátait. Ezenkívül még törvénytárunk sok oly törvényt • produkál, melyek külföldi példákon haladva az eszmék átültetésével több kárt, mint hasznot hajtottak, pl.: az 1872-ik évi (VIII. t.-cz.) ipartörvény a túlságos szabadság adásával bizony nagy károkat tett kisiparunknak s ezt is módosítani kellett az 1884. XVII. törvényczikkel. Hogy végül a külföldi utánzat sokszor mily kevéssé vált be, itt van a gyámi törvényben (1877 : XX.) alkotott családtanácsi intézmény, melynek végrehajtása a megkísérlés stádiumán tul nem ment. Mindezekkel azonban nem azt akarjuk igazolni, hogy minden külföldi példa vagy utánzat rossz, hanem azt, hogy a külföldi mintákat óvatosan, a körülményeknek megfelelőleg, előrelátólag kell alkalmazni. Ne kövessük tehát feltétlenül a szép elméletet és a külföld példáit, mert ott, mint emiitettük, más viszonyok s más emberek vannak s ami jó ott, nem mindig válik be nálunk, ami elméletben helyes és szép, nem mindig jó eredményű a gyakorlatban. Százados gyakorlatunk szerint nálunk az ember 24-dik életéve betöltésével éri el testi és szellemi fejlettségének azon fokát, hogy saját ügyei vitelére alkalmas s hogy érettsége által dolgaitugy intézheti, hogy többé gyámkodásra nem szorul. Ez volt az általános elv, felfogás; s ha voltak egyesek, kik sokkal ifjabb korban is már érettek voltak minden önálló cselekvésre, voltak kik még a 24. év betöltésével sem érték el teljes érettségüket. A teljeskoruság általános korhatára azonban a 24. év volt. Ezzel szemben most az önálló jogi cselekvés kora 21. életév betöltésében állapittatik meg a Főelőadmány kijelentése szerint. Midőn ily fontos kérdésben döntő határozatot akarunk provokálni, minden oldalról s igy anthropologiai szempontból is tanul mányoznunk kell a kérdést. A teljes testi fejlettséggel rendesen szorosan összefügg a szellemi fejlettség, érettség; az orvosi tudomány azt tartja, hogy a fiuk növekvése s testi fejlődése 23—24 éves korukig tart, tehát az imént jelzett korban érik el testi fejlődésük tetőpontját. Miután pedig a szellemi érettség szoros összefüggésben van a testi fejlődéssel, nagyon indokolt régi hazai jogunk álláspontja, midőn a teljes érettség bekövetkeztével a 24 éves korban állapítja meg a teljeskoruság kezdő határát. A régiek nagyon figyeltek arra, hogy akit teljes jogi cselekvő képességgel felruháznak, testileg is fejlett legyen s szellemi s testi érettsége párhuzamban álljon egymással. A római jog szerint nagykorúak azok leltek, kik életük 25. évét betöltötték. E korban már mindkét tekintetben az érettségnek s fejlettségnek jelen kellett lenni. A teljeskoruság kezdő határául a 21 év betöltését tehát korainak tartjuk, épen azért azon komoly kérdést tesszük fel, váj jon a teljeskoruság ily módon leendő megállapítása megfelel e a viszonyainknak? Vájjon 21 éves korában, annak betöltésével, oly érett-e az ifjú, hogy önálló, korlátlan cselekvési képességgel felruházható-e ? Arra nézve, hogy mikor lehet valaki önálló, még a Tervezet indokolása és a „Főelőadomány" észrevételei is egymással bizonyos ellentétben vannak, mert a főelőadomány észrevételei (5. lap) szerint: „Kétségtelen tény az, hogy a társadalmi és gazdasági viszonyaink között az önálló életpálya alapítása még a magasabb előkészületet igénylő tudományos pályáknál is korrábban, nevezetesen a 24. évet kéthárom évvel megelőzőleg veszi kezdetét". — mig