Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 22. szám - Az elbirtoklás a Tervezet szerint [2.]

22. sz. Magyar Jogász-Ujsag 437 Sajnos, az Indokolásnak egyáltalán nincs tudomása e kérdés fontosságáról. Az öt kötetes, 3300 oldalas Indokolás 15 oldalon végez e témával. Nem kívánom az Indokolástól, hogy fejtegesse Edmund emiitett monológját, hogy czáfolja Dumas véleményét, azt azonban meg lehet tőle követelni, hogy ne csak oly frázisokat mondjon, mint „a házasság védelme", „a szülőik vétkében ártatlan gyermekek* stb., hanem hogy konkrété nyilatkozzék: miért tért el a mai jogállapottól, minő lesz a megindokolt intézkedések befolyása a házasságon kivül született gyermekek betegedési, halálozási viszonyaira, kriminalitására, az ellenök irányuló büntetendő cselekményekre és igy tovább. Dr. Engel Zsigmond. Az elbirtoklás a Tervezet szerint.*1 A birtoklás törvényes tartama különböző a rendes és rendkívüli elbirtoklásnál. Amíg ugyanis ingó dolgoknál a rendes elbirtoklás ideje 3 év, ha t. i. a birtok jóhiszemű és jogszerű, addig a rendkívüli elbirtoklás bekövetkezik ingó dolgoknál, ha a birtoklás jóhiszemű. 12 év, s ha az sem nem jóhiszemű, sem nem jogszerű, 32 év elmultával; ingatlanoknál szintén 32 év az elbirtoklás ideje. A Tervezet (633. §.) a rendes elbirtoklás idejét ingóknál 3 évben az osztrák, a zürichi, a szász, a bajor és a hesseni törvénykönyvek rendelkezésének megfelelően állapította ugyan meg. azonban szerintem az 1329. §-sal az összhangot teljesen figyelmen kivül hagyta, amelynek értelmében a követelés 10 év alatt évül el, de eltért a régi magyar jogból is, mert ez falusi javaknál 1 év és 1 napi időt kívánt meg az elbirtoklásnál. Nem rovom fel azonban a Tervezet hibájául azt. hogy az ingók rendes elbirtoklási idejét 3 évben állapította meg, mert az előreláthatóan mindig élénkülő forgalom érdeke és a jogi bizonytalanság megszüntetése folytán azt czélszerünek és indokoltnak találom. A rendkívüli elbirtoklás idejéül az ingóknál a 12 évet állapítja meg a Tervezet, amely intézkedés eltér ugyan a külföldi törvényektől, a mennyiben ezek azt általában 30 évben határozzák meg, azonban megegyezik a régi magyar joggal, mert a Hk. 1. o. 78. cz. 2. §. és 3 r. 15. cz.-ben szintén 12 évet kívánt meg a polgári javak tekintetében, már pedig a mai közés magánjogi viszonylatok közt helyesen csak azt lehet alapul venni, amely a magyar jognak a polgárok közötti elbirtoklását állapítja meg. Önként értetődik, hogy ennek a 12 éves elbirtoklásnak csupán a jogszerű birtoklás alapján van helye. *) Előző közleményt 1. a aln. számban. Ha pedig nem csak a jóhiszeműség, hanem a jogszerűség sem forog fenn a birtokosnál, akkor a Tervezet 32 évi birtoklást kiván meg, amely rendelkezésnek jogpolitikai okát fentebb ! már érintettem. Kiemeli a Tervezet 633. §-a, hogy „a birtokos nem szerzi meg (természetesen 12 év alatt) a tulajdonjogot, ha a birtok szerzésekor nem volt jóhiszemben, vagy ha utóbb megtudta, hogy a tulajdon őt nem illeti meg * Ezt a magam részéről felesleges óvatosságnak tartom, mert a 617. §-ban a jóhiszeműség alapelveit a Tervezet nemlegesen ugyan, de az ellenkező lévén bizonyítandó, ép azért tökéletes precizitással lefektette, amely szerint a birtokos nincs jóhiszemben, ha tudja, vagy csak súlyos gondatlanságból nem tudja, hogy a tulajdon, a haszonélvezet, vagy használat meg nem illeti, s igy elégséges volna a 633. §. első bekezdését következőkép megállapítani: „A Jci mqó dolgot, mint sajátját 12 éven át jóhiszeműen hirtoTcában tart, megszerzi a dolog tulajdonát (ellirtoJclás) " Az ingatlan elbirtoklása, ha az ingatlan telekkönyvezve van, nem esik egészen egy tekintet alá az ingók elbirtoklásával. A telekkönyvezett ingatlanra vonatkozólag ugyanis az a kérdés, hogy az elbirtoklás a tulajdon megszerzésére vezet, ellenkezik a telekkönyvnek a nyilvánosságra (puplicitás) fektetett sarktételével, amelynekértelmében aténylegesállapot, abirtoklás joggá nem változtatható. És épen ennél az oknál fogva néhány törvényhozás (bajor javaslat 3. r. 180.) kizárja a telekkönyvezett ingatlanra az elbirtoklást. A német polgári törvénykönyv pedig hallgatással mellőzi, s ez által zárja azt ki. Azonban még ez is szükségét érezte az elbirtoklást azzal a rendelkezéssel pótolni, hogy a 927. §. szerint az ingatlan lulajdonát felhívó eljárás utján az ö jogával ki lehet zárni abban az esetben, ha valaki az ingatlant 30 év óta. mint sajátját birja. Az osztrák polgári törvénykönyv (1455., 1368., 1498., 1500. §§.)már kifejezetten rendelkezik az ingatlanok elbirtoklásáról, s különösen az 1498. §-ból kifolyólag azt, mint a tulajdonszerzésére alkalmas módot állítja oda. A régi magyar jog — mint fentebb érintettem — nem tekintette az ingatlan elbirtoklását általában tulajdon szerzés módjául, hanem csak védelmi eszközül, de az 0. b. é. 21. §-a és az ennek és az osztrák polgári törvénykönyvnek alapján kifejlődött joggyakorlat az ingatlanok elbirtoklását már olybá veszi, mint amely a tulajdon szerzését eredményezi. Ezt a helyes bírói gyakorlatot a mi sajátlagos jogviszonyaink indolkolják, mert ott, ahol egyfelől a népnek a tkvi intézmény iránt való tájékozatlansága és indolencziája, másfelől a törvények és a bírói szervezet gyakori változása folytán minden községben számottevő azoknak a mennyisége, akik javára a tkvi tulajdonjog a