Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1904 / 1. szám - Biró és ügyvéd - Igazságügyi állapotok Poroszországban
1. sz. Magyar Joj igász-Ujság 2!) r ját viszonyainál fogva beláthatja, hogy az ember életére, egészségére vagy testi épségére nézve, veszélyt okozhat vagy a veszélyt fokozhatja, még abban az esetben is, ha valóban kár nem okoztatott, 5—500 írtig terjedhető pénzbüntetéssel vagy 3 naptól 3 hónapig terjedhető elzárással büntetendő. Ha a büntető törvénykönyvben az államnak az egyesek és a köz anyagi és immateriális javaira vonatkozó érdeke jut kifejezésre, nyilvánvaló, hogy egy 1803. évbeli büntető-törvénynek a javak azon értékelése szolgál alapul, amely az akkori időnek megfelel. Arra az óriási értékváltozásra, amely egy évszázad alatt nemcsak az anyagi, hanem az immateriális javakat is érte, az osztrák büntető törvénykönyv természetesen nem lehet figyelemmel. Nemcsak érthető tehát, hanem elkerülhetetlen, hogy az olyan javak, melyeknek értékét csak az ujabbi időben ismerték fel, nélkülözik a büntető törvénykönyv oltalmát, ha csak az igy támadt hiányokon ujabb törvényekkel nem segítettek. Szocziális eszméket az ostrák büntető törvénykönyv nem ismer. A gazdaságilag és társadalmilag gyengébb csak az uzsora által való kizsákmányoltatása ellen talál büntetőjogi védelmet. Ámde a törvényhozót, aki a reá bizott feladatot, mondhatnók fényesen oldotta meg, nem érheti gáncs. Az 1852. évbali törvényhozónak nem a büntetőjogi reform volt a feladata. De miként fogja a jelenkor törvényhozója a reá várakozó feladatot megoldani ? Szerencsének mondható-e hogy az osztrák legfelsőbb bíróság a büntető törvénykönyv betűiben nem lát sérthetetlen szentséget? Tény az, hogy a semitőszék döntvényét nem egy biró jobban respektálja, mint magát a törvényt. A joggyakorlat ilyképen az osztrák büntetőjog roskadozó tálait az élet örökzöld repkényével vonta be és a romokból uj élet fakad." — A „Jogtudományi Közlöny" mult évi deczember hó 18-án megjelent 51. számban Schwarz Gusztáv dr. egyetemi tanár a polgári törvénykönyv előkészítési munkájának lassúságát kifogásolja s ennek során azt mondja: „Mitévők legyünk hát? ímmel-ámmal ezt a nagy munkát tető alá hozni nem lehet. Szerintem kettőnek kell történnie, hogy dűlőre jussunk. Egyik a munka szervezésére, másik a munka érdemére vonatkozik. Szervezés tekintetében: az állandó bizottságnak igazán állandóvá kell lenni. Fel kell vennie munkálatát ott, ahol félben hagyta, még pedig ugy, hogy állandóan ülésezzék többször hetenként és ugy, hogy tagjai mindaddig, mig a munka be nincs fejezve, kizárólag neki szenteljék erejüket. Ezt a dolgot nem lehet a minisztérium egyik osztályában végezni, számos más ügy mellett és között, mely ugy a vezető tag, mint a segéderők kezét leköti. Az öt szerkesztő tagot is kirekesztőleg ennek az ügynek kell megnyerni két-három évre, más hivataluk, vagy állásuk teendői alól fel kellene magukat ez idő alatt mentetniük. Ily permanens testület ily permanens tanácskozás mellett — szerintem — 3 év alatt elvégezheti a munkát. A mostani tessék-lássék munka mellett pedig sohasem érjük meg a végét. Másik észrevételem a munkának érdemére vonatkozik. A közzétett tervezet nagyjában a német kódex variánsa. Részei e tekintetben is egyenlőtlenek ugyan: egyes szakaszokban merőben forditással, másokban változatokkal és csak kicsi részökben saját konczepczióval van dolgunk. De még azokon a részeken is, melyek a német mintától távolabbra esnek, a német törvénykönyv nyomását erősebben érezni meg, mint ahogy az Magyarország politikai és tudományos presztízsével megférne. Ha 1867. óta kelt törvényeink érdemileg a német „Rechtsgebiet" termékei: Magyarország polgári jogrendjének századokra szóló törvénykönyve nem lehet a német czivilkodex mása. Ha egyebet nem tudunk csinálni, hagyjuk félbe az egészet és várjuk meg, — mint Savignyék várták Németországban — hogy az utánuk következő nemzedék emberebb munkát végezzen. De én azt hiszem, telik Iölünk is. Az első tervezetet ugy fogom fel, hogy szerkesztői megbirkóztak benne a német törvénykönyv imponáló anyagával, de még keresztül nem tudtak rajta jutni, tízen a munkán mindenkinek egyszer át kellett volna esnie, elhaladni mellette nem lehetett. De közepében megrekednünk sem szabad. Amit Ihering ugy fejezett ki, hogy „a római jogon keresztül, de a róma jogon tul," azt ugy kell variálnunk, hogy „a német kódexen keresztül, de a német kódexen tul". Még ott is, ahol tartalmilag a német kódex megoldását követjük, alakilag magunkévá kell azt speczifikálnunk. Ha a kis Svájcz képes volt megtalálni Huber javaslatában a maga saját útját az olyan imponáló két alkotás között, milyen egyfelől a franczia Code, másfelől a német polgári törvénykönyv : meg kell azt találnunk minekünk is. Sőt a módszerre nézve is tanulhatunk a svájczi tanártól. Amint ő tette, nekünk is arra kell törekednünk, hogy a viszonyainknak, gondolkozásunknak, hagyományainknak megfelelő egyszerűbb technikával, egyszerűbb nyelvvel fejezzük ki azt, amit a németek a törvényhozási nyelvnek eddig páratlanul abstrakt zsargonjával kifejeztek. Arra a szinte mathematikai pontosságra, mit a német kódex minden szakaszban és minden szóben megvalósított, nekünk törekednünk sem kell. Ha ilyesmire törekszünk, akkor igazán nem fog más hátramaradni, mint a német kódexet egyszerűen leirni, mert ezt a feladatot a németek igazán ugy oldották meg, 'hogy mi velük nem versenyezhetünk. De a mi feladatunk más. A magyar kódex kevésbé mathematikus és kevésbé abstrakt kell hogy legyen, mint a német. Ha kevésbé pontosak lesznek is a mi meghatározásaink ; ha nem is fordítunk annyi furfangot arra, hogy a törvény betűje a szabályozott jogviszony minden képzelhető legritkább változatát is felölelje ; ha olykor a német törvénykönyv Jegszőrszálnyibb disztinkczióival és kontradisztinkczióival szemben az elv felállításával érjük is be és a többit a biró méltányérzetére bizzuk, amint bizza a franczia, angol gyakorlat, de bizza százados hagyomány szerint hazai jogunk is: ha ez általegyszerübb, érthetőbb, áttekinthetőbb lesz a mi törvénykönyvünk, a magunké lesz és magyar lesz. A csodálat mellett, melylyel a német törvénykönyv eddigi páratlan technikája iránt adózunk, szükségünk lesz visszaemlékezni arra a naivitásra és egyszerűségre, amit jogéletünk az osztrák polgári törvénykönyvben megszokott, amint Huber svájczi tanár a franczia Code és a német törvénykönyv közt ásta meg a maga munkája medrét, ugy meg kell azt ásnunk minekünk a német törvénykönyv és az osztrák kódex között: modernebbnek és lechnikailag korrektebbnek kell lennie ez utóbbinál, de egyszerűbbnek emennél. Oly szakasznak pedig, mely merőben, forma szerint is csak a német kódex szakaszának fordítása: ngyetlenegynek sem szabad megmaradnia. Politikai becsület dolga az, — hogy másról ne szóljak — hogy a magyar polgári jog nem a német törvény, hanem a saját maga nyelvén szóljon. Végtelenül sokat mulasztottunk és vétkeztünk e tekintetben a modern állam első berendezésének sietős munkájában az utolsó 33 év alatt. Ideje, hogy ennek vége szakadjon." — A „Jogállam" ez évi januári füzetébe Baumgarten Izidor dr. koronaügyész-helyettes Törvény és Bíróság czim alatt jogbölcseleti tanulmányt irt, melynek eszmékben gazdag tartalmából kiemeljük a következőket: „A változott politikai, gazdasági és társadalmi viszonyok teljes tekintetbevételére csakis a biró képes, aki a törvény alkalmazásánál az időközbenbeállott evoluczió természetes hatását számba venni tartozik. A jog valóságos tudománya feltételezi nemcsak a törvény szövegének, hanem annak a „milieu"-nek ismeretét is, melynek szabályozása a törvény hivatása. Ez a „milieu" pedig az érző, gondolkodó és szenvedő emberiség. A biró törekedjék tehát arra, hogy folytonos és