Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 1. szám - Az atya haszonélvezete a Tervezet szerint

0 Magyar Jogász-Ujság III. évf. A törvény szövegében a világosság a fő és ezért az esetleg félremagyarázható szöveg használata kerülendő, nehogy ez akár a jogvédők, akár a jogszolgáltatók részéről pro és kontra vitatható legyen s különféle döntésekre alkalmat adjon. Az osztrák polgári törvénykönyv 150. §.-a szintén határozott rendelkezést tesz arra nézve, hogy ezen haszonvétel az atya hitelezője által lefoglalható ne legyen. Az 1877: XX. t.-cz. 25. §.-a szól jelenleg érvényes jogunkban e kérdésről, mely szakasz a kiskorú gyermek érdekeit védelmezi, azonban annak éppen nem világos szövegezésénél fogva azok, kik a gyakorlati élettel foglalkoznak, tudják, mennyi hatósági eljárás, öszszeütközés, felsőbb hatósági elvi határozat fordult elő s provokáltatott e kérdésben, a felek s igen sokszor a kiskorúak kárára. Ezt el kell kerülni, különösen akkor, midőn a régi tévedés sok helytelen magyarázatra, felesleges munkára adott eddig is alkalmat. Ez az egyik fontos kérdés, mit e szakasznál szükséges megvitatni, van még egy másik is. Az atyai haszonélvezetet illetőleg az 1877. évi XX. t.-cz. 12. §.-ában igen helyes intézkedés foglaltatik arra az esetre, ha a szülő oly javak haszonélvezetébe jut, melyek tulajdonjoga a kiskorú gyermeké. Ezen szakaszban foglaltakhoz hasonló irányú intézkedés a Tervezetben nem fordul, jóllehet éppen a gyakorlati élet igazolja, hogy az 1877. évi XX. t.-cz. 12. §.-ában foglalt jogi elvek átvitele az uj Tervezetbe nagyon szükséges és kivánatos. A Tervezet 314-ik §.-a ugyan kimondja azt, hogy: va kiskorú gyermek vagyonán* az atyának törvényes haszonélvezete van, tehát ez alatt azt értjük, hogy a kiskorú gyermek tulajdonát képező minden vagyon felett, ha csak az ellenkező kikötve nincs, az atya törvényes haszonélvezettel bir, s ezen jog az atyát eo ipso törvényes jogánál fogva megilleti. Az életben azonban előfordul oly eset is, hogy a kiskorú gyermekre akár végrendeleti uton, akár egyéb jogügylet pl. ajándékozás, adás-vétel stb. vagy más módon javak szállanak át olyképpen, hogy azokra nézve mig az atya él, annak haszonélvezeti joga fentartatik, illetve egyenesen annak részére átadatik. Az atya ily esetben a haszonélvezetet nem a fenthivatkozott 314. §. alapján birja, hanem birja azt az örökhagyó vagy ajándékozó jóvoltából, adományából s az ily haszonélvezetre tulajdonképpen a Tervezetben : „a személyi szolgalmak alatt" a 731—778 §.-ban tárgyalt haszonélvezet szabályai irányadók. Legalább is az ily módon szerzett haszonélvezetre ezt lehet vélelmezni s ily esetben a gyermek érdekében csupán a szülői jogon s kötelességen alapuló, a Tervezetben 27Tik §. alatt megállapított tartás s nevelés érvényesítése követelhető az atyától. De ha elfogadjuk, hogy azon atyai haszonélvezet, melyet az iménti módon szerez, nem oly természetű, mint a 314. §-ban szabályozott törvényes haszonélvezet, akkor annak megterhelését illetőleg is más felfogás érvényesül, mint amit a Tervezet hivatkozott szakasza megállapít. Szükséges tehát, hogy e kérdés a Tervezetszövegében világosan megoldassék s ellenkező magyarázatokra alapul ne szo'gálhasson, mert a bírói gyakorlat vagy felsőbb hatóságok szerte variáló határozatainak lehet szülő oka, nem csekély kárára az érdekelt feleknek. Nézetünk szerint a Tervezet szövegében kimondandó lenne, hogy az atyára, vagy anyára ily módon jutott haszonélvezet hasonló jogi természetű a 314. § ban szabályozott atyai törvényes haszonélvezettel s épen azért át nem ruházható, nem terhelhető s bíróilag le nem foglalható. A gyakorlati élet alapján szerzett tapasztalat indit bennünket arra, hogy e kérdés már a Tervezetben világos megoldást nyerjen, nehogy később tömeges zavarokat idézzen elő a törvény elmagyarázható homályos volta. Az életben sokszor előfordul, hogy vagyonos nőtlen nagybácsik, vagy közel rokonok a családi név fentarlása, vagy egyéb okok miatt vagyo nukat vérrokonaikra akarják hagyni, azonban a rokon tékozló és könnyelmű. Ily esetekben a tulajdonjogot a már megszületett s meg születendő gyermekekre hagyja, az életfogytiglani haszonélvezetet pedig a könnyelmű öcsnek, vagy rokonnak adja át. Már most mi következett ebből a múltban, az 1877. évi XX. t.-cz. életbe lépte előtt? Az, hogy a hitelezők megrohanták a haszonélvezetet s azt bíróilag teljesen lefoglalván, az öcs, vagy rokon családja a legnagyobb nyomorba jutott, a nagy család küzdött a mindennapi kenyérért, azon gyermekek, kikre gyakran több száz, vagy ezer holdas birtok tulajdonjoga volt bekeblezve, a haszonélvezet birói zárlata folytán a nyomornak lettek odavetve s még arra sem volt költség, hogy a társadalmi állásnak megfelelő nevelésben részesüljenek. A hitelezők kegyének, vagy a zárgondnok jóakaratának köszönhették, hogy a tulajdonukat képező nagy vagyonból a megélhetésre valamit kaptak. Ez történeti tény, a most már archívumokban levő poros akták s egy nemzedék szenvedése igazolja azt, mit elmondtunk. Az ily eseteket kívánta jövőre megszüntetni az 1877. évi XX. t.-cz. 12 §.-a. Ha tehát a multat felidézni nem akarjuk, az emiitett szakasz intenczióját figyelembe kell venni az ujabb törvény alkotásánál. E szakasz szellemének átvitelét tehát az uj polgári törvénykönyvbe szükségesnek tartjuk, mert mint fentebb előadtuk, nagyon könnyen megeshetik, hogy az ily módon