Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 1. szám - A bizonyítás terhe a jelenlegi jogban és a Tervezetek szerint [1. r.]

4 Magyar Jogász-Ujság III. évf. legyen idézve, a másik az, hogy a keresetben állított tények együttvéve kiadják a felperes által perbe vitt jognak összes alkotó elemeit. Az első kellék nem csupán alaki, nem csak arra vonatkozik, hogy a kézbesítési vevény szerint az idézés helyes-e, hanem vonatkozik arra is, hogy maga a perbevonás helyes-e ? Csak akkor, ha ez az utóbbi is helyes, tekinthető törvényszerűnek az idézés. Azoknak a tényeknek az állítása és bizonyítása alól, a melyek alapján a bíróság a perbevonás törvényszerűségét megállapíthatja, az alperesnek a tárgyalásról elmaradása sem ment fel. Ezeket a kellékeket részint az 1868 :LIV. és az 1893: XVIII. t.-cz. részint pedig az anyagi magánjogi vagy a közigazgatási törvények, sőt az egyes miniszteri rendeletek is tartalmazzák. Ilyen szabály van lefektetve az 1868: LIV. t.-cz. 84. §-ában, amely szerint olyan személyekért, akik gyámság vagy gondnokság alatt állanak, a gyám, illetőleg gondnok idézendő, arnely szerint továbbá a 33. § ban említett jogi személyek az igazgatóság vagy az alapszabályokban kijelölt közegek által, községek az előljáró, kir. kincstár a kincstári ügyészség, a közalapítványok a közalapítványi ügyigazgatóság által képviseltetnek. Ilyen szabály az 1877: XX. t.-cz. 15. §-ában foglalta az a rendelkezés, hogy az atya kiskorú gyermekeinek törvényes képviselője. Ilyen szabály a róm. kath. egyházi jognak a bíróságok által nálunk is elfogadott az a szabálya, hogy a megyés püspök van hivatva a felügyelete alatt álló összes egyházak és alapítványok képviseletére. Az anyagi törvények rendezetlensége következtében maga a joggyakorlat is kénytelen volt kövezetes alkalmazás által jogszabályokat állítani fel arra nézve, hogy egyes jogalanyokként jelentkező alakulatokat a perben kik képviselhetnek ; így állították fel és alkalmazzák a bíróságok például azt a jogszabályt, hogy a volt úrbéresek közönsége mint vagyonjogi alany az őt érdeklő polgári perbe a község mindenkori bírája által alperesként beidézhető. A második kellék, amelyet a bíróság a kereset megbirálásánál az ellenfélnek a perfelvételre meg nem jelenése esetében is hivatalból vizsgál, az, hogy a keresetben állított tények valóságuk esetén a perbe vitt jog alkotó elemeit kiadják-e ? És csak ha kiadják, adható hely a keresetnek, ellenkező esetben a keresetett el kell utasítani. Szemben azzal a nézettel, hogy az alperes meg nem jelenése esetén a bíróság a kereset jogalapját ne vizsgálja, hogy a jogalapitó tényállítások helyességéte vagy helytelenségére való tekintet nélkül a kereseti kérelemnek megfelelő ítéletet tartozik hozni, én a magam részemről azt a nézetet tartom helyesnek, a mely szerint a bíróság azt, hogy a kereseti tényállítások valóságuk esetén a keresetbe vett jog megalapítására alkalmasak-e, hivatalból köteles vizsgálni és amely szerint ha ezek az állított tények jogalapitásra nem alkalmasak, a kereset elutasítandó. A bírósági eljárás komolysága, az a fontos közjogi érdek, hogy az államhatalom ne vétessék igénybe a józan észszel esetleg össze sem egyeztethető határozatok meghozatalára, eléggé megokolják álláspontomat. És ezekkel az érvekkel szemben nem bir elég nyomatékkal sem az az ellenérv, hogy az ellenmondás következtében, már t. i. a hol ez a jogintézmény szervezve van, az ilyen ítélet hatálylyal amúgy sem fog birni, mert elvégre is a bírósági eljárás komolyságát az ellenmondás meg nem őrzi, sem az az ellenérv, hogy a bíróság munkája meg van könnyítve, ha a jogalapot az alperesnek meg nem jelenése esetében nem tartozik megvizsgálni mert az ebben a kevés munkakönnyitésben rejlő érdek elenyészően csekély a bírósági eljárás komolyságának nagy érdekéhez képest. A bizonyítás terhét illetőleg az 1868 : LIV. t.-cz. 111. §-ának az a tétele hivja fel figyelmünket, hogy a kereseti tényállítások annyiban tartandók valóknak, amennyiben magának a felperesnek bizonyítékai által meg nem czáfoltatnak. A keresethez csatolt bizonyítékokat tehát a bíróság megvizsgálja, még pedig alaki és tartalmi tekintetben. A most tárgyalt §. szerint felperes kereseti tényállításai, ha az alperes a per felvételére törvényszerű idézés ellenére meg nem jelent, valóknak tartandók s alperes a felperes kereseti kérelméhez képest elmarasztalandó. A bíróság tehát, az előbbi bekezdésben emiitett korlátozással, az alperes meg nem jelenése esetében valóknak tartja a felperesi tényállításokat és mert ezeket valóknak tartja, marasztalja az alperest. A bírói gyakorlat abban a kérdésben, hogy mi a jelentése és a jelentősége ennek a valóul-tartásnak, valóul elfogadásnak, a legnagyobb mértékben ingadozó. Valamely tényállításnak a valóul tartása, valóul tekintése, valóul elfogadása, perrendi vélelem arra nézve, hogy az a tény, amelyet a felperes keresetében állított, megtörtént, való. Ha pedig ez igy van, a birósági ítéletben a perrendtartás alapján megállapított vélelemmel szemben az ellenfelet terheli annak a bizonyítása, hogy a valóul tartott tény nem való. Ennek a logikai folyománya aztán az, hogy a meg nem jelenés következtében a 111. §. első bekezdése alapján hozott Ítélet esetében is a perújítás során az ellenfelet, tehát az alperest terheli annak a bizonyítása, hogy az alapperi ítéletben valókul elfogadott tényállítások nem valók. A meg nem jelenés alapján hozott ítélet ellenében is tehát ép oly kevéssé elég a valókul elfogadott tényállítások valóságának a tagadása, mint a mennyire nem elég a kontradiktórius tárgyalással és bizonyítási eljárással befejezett perek megújítása esetében. A 111. §. ezen szükségszerű folyamányaival szemben csak