Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 1. szám - A bizonyítás terhe a jelenlegi jogban és a Tervezetek szerint [1. r.]

1. sz. Magyar Jogász-Ujság 3 mégis csak az képezi, hogy felperes azokat a ténybeli elemeket, a melyek mint egyes téglák az ő jogát alkotják, a biró előtt bizonyítani tudja, hogy tudatában legyen ugy a fél, mint a biró annak, hogy mit tartozik az egyik és mit a másik fél bizonyítani. A gyakorlat terén működő jogászok előtt elkoptatott dolgot említek azzal, hogy a periratokban és a szóbeli tárgyalásokon számtalan vita van a felett, hogy a felek melyikét terheli a bizonyítás és hogy a bírósági ítéletekben napirenden van az a jóformán stereotip kitétel: felperest (vagy alperest) terhelte ennek és ennek a bizonyítása. Az 1881 : LIX. t.-cz 69. §-a a perújítást a bizonyítás terhe alapján szabályozza. Az én czélom csupán a bizonyítás terhének a kérdésével foglalkozni. A bizonyítás mikéntjére, a mely hiszen magának az egész bizonyításnak a tana, nem terjeszkedem ki. Csupán azt óhajtom vizsgalat tárgyává tenni, hogy a bizonyítás terhének a kérdése mennyiben és miként van szabályozva a jelenleg érvényben levő magyar jogban, minő irányban fejlődött a meglevő jogszabályok alapján a magyar birói gyakorlatban a bizonyítás terhének a kérdése, hogy továbbá állitanak-e fel és minő szabályokat a bizonyítás terhére nézve a magyar polgári perrendtartás és a magyar magánjog tervezetei, helyesek-e ezek a felállítandó jogszabályok és végül állíthatók-e fel elméleti szabályok a bizonyítás terhére nézve ? * A magyar magánjog még kodifikálva nem levén, azokat az alapelveket, a melyek a bizonyítás terhét a polgári perben szabályozni akarják, a polgári perrendtartásban, nevezetesen az 1868 : LIV. t.-cz -ben, az 1881: LIX. t.-cz.-ben és az 1893: XVIII. tcz.-ben kell keresnünk. A két előbbi törvényczikk a rendes eljárásra, az utóbbi ugy a rendes, mint a sommás eljárásra vonatkozik. Az 1893 : XVIII. t.-cz. 64. §-ának második bekezdése kijelenti, hogy a bizonyítási teher szabályait, valamint azokat a jogszabályokat, melyek szerint valamely ténykörülmény egyáltalán vagy az ellenkező bebizonyításáig valónak tartandó, úgyszintén a törvényes vélelmeket azon §. intézkedése nem érinti. Ebből az intézkedésből kitetszőleg az 1893 : XVIII. t.-cz.-kel szabályozott sommás eljárásban is érvényesek jelenleg is mind azok a szabályok, a melyek a bizonyítási teherre vonatkozólag az 1893 : XVIII. t.-cz. előtt alkottattak, de viszont, a mint a később előadandókból látni fogjuk, helytelen volna ebből a törvényhelyből azt a következtetést levonni, hogy a szóban forgó törvényczikk nem tartalmaz olyan intézkedéseket, a melyek a bizonyítási teher kérdését nemcsak, hogy érintik, de egyes irányokban részletesen szabályozzák is. Egyébiránt ezt a következtetést már maga az kizárja, hogy az idézett törvényhely csak annyit jelent ki, mikép ennek az {egyetlen) §-nah a rendelkezése sem érinti a bizonyítási teher szabályait és a törvényes vélelmeket. Az 1893 : XVIII. t.-cz.-nek még egy másik §-ából is megállapítható az, mikép a bizonyítási tehernek előző törvények által alkotott szabályai a sommás eljárásban jelenleg is érvényben vannak. Ez a §. a 13., a mely szerint a polgári peres eljárás szabályai, melyek nem kizárólag különösen a sommás eljárásra vonatkoznak, a sommás eljárásban ezentúl is alkalmazandók, hacsak az idézett törvényből más nem tűnik ki. Minthogy pedig a bizonyítási tehernek a polgári peres eljárásban megirt szabályai nem vonatkoztak kizárólag a sommás eljárásra, azok a szabályok a sommás eljárásban is jelenleg is alkalmazandók. Az 1893 : XVIII. t.-cz. 215. §-a, az idézett t.-cz. 64 § át is felvette azok közé a §§. közzé, a melyek azon törvény életbelépte után indított rendes perekben alkalmazandók. E szerint ezekben a rendes perekben a bizonyítékok szabad mérlegelésének a nagy elve szintén helyet talált, habár a rendes perekben továbbra is fentartották az Írásbeliséget, a mely mellett pedig a bizonyítékok szabad mérlegelése a maga tisztaságában nem valósulhat meg. Ki van tehát terjesztve a rendes perekre az 1893 : XVIII. t.-cz. 64. §-ának az az intézkedése is, hogy ez a §. a bizonyítási teher szabályait és a törvényes vélelmeket nem érinti. 1. §. A bizonyítás terhe meg nem jelenés esetében. A rendes eljárásban az 1868: LIV. t.-cz. 111. §-a van érvényben. E szerint a §. szerint: „Ha alperes törvényszerű megidéztetése folytán a perfelvételre kijelölt határnapon a kiszabott órán tul két óra alatt meg nem jelenne, a keresetben felhozott tények és állitások, a mennyilen magának a felperesnek bizonyítékai által meg nem czáfoltatnak, valóknak tartandók s alperes a felperesi kérelemhez képest meg nem jelenése miatt elmarasztalandó. Ha ellenben felperes nem jelent meg és alperes az eljárás szabályai szerint védelmét előterjeszti, a védelemre felhozott ténykörülmények, a mennyiben a keresetlevélhez mellékelt bizonyítékok által meg nem czáfoltatnak, szintén valóknak tartandók s ha ezek által a kereseti jog megerőtlenittetik, felperes a keresetével elutasítandó." Az alperes meg nem jelenése esetében tehát a felperes nem tartozik bizonyítani; a mint a törvény kifejezi, a keresetben felsorolt tények és állitások valóknak tartandók, helyesen szólva, nem a tények és állitások, hanem a keresetben állított tények tartandók valóknak. Annak azonban, hogy alperes, meg nem jelenése miatt marasztalható legyen, hivatalból vizsgálandó két előfeltétele van, az egyik az, hogy alperes, a mint a most tárgyalt §. mondja, törvény szerint