Magyar jogász-újság, 1903 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1903 / 24. szám - A bűnvádi perrendtartás 326. §.-ához - A bünvádi perrendtartás 326. §-ához

24 sz. Magyar Jogász-Ujság 465 sajátjából költekezett, költségei megtérítését az egyesülettől annyiban követelheti, amennyiben azokat a körülményekhez képest józanul szükségeseknek tarthatta. j) Az egyesület köteles azt a kárt, amely az igazgatóságot az egyesületi ügyek vitele következtében saját hibáján kivül éri, neki megtéríteni. Olyan véletlen kárért, amely az ügyvitellel okozati összefüggésben nincs, bár annak alkalmából merült fel, az egyesület nem íelelős. k) Az igazgatóság a kikötött jutalmat követelheti. Ha tisztének betöltése hibáján kivül lehetetlenné válik, amennyiben már szolgálatokat teljesített, azok fejében a jutalom aránylagos része illeti. 10. §. Az egyesület megszűnik: a) ha az az idő, amelyre alakult, lejárt és a szerződést nem hosszabbították meg; b) ha a 4. §. szerint vagy a 7. §. 9. pontja értelmében a megszűnést elhatározzák és c) ha a 3. §-ban jelzett semmiségi esetekben az egyesületet az ennek székhelye szerint illetékes királyi járásbíróság, akár valamely érdekelt fél kérelmére, akár a királyi ügyész szorgalmazására feloszlatja. A királyi járásbíróság végzése ellen a királyi törvényszékhez s ha ennek végzése az első bíróságétól eltér, a királyi ítélőtáblához felfolyamodásnak van helye. 11. §. Ötven koronától hatszáz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel és két hónapig terjedhető elzárással büntetendők azon egyesület alapitói, igazgatói vagy ügyvivői, amely egyesület a feloszlatását kimondó jogerős birói határozat után törvénytelenül tovább fennáll vagy újra alakul. Ugyanez alá a büntetés alá esnek mindazok, akik valamely feloszlatott egyesület tagjainak összejövetelét bármiképen előmozdítják. Dr. Raffay Ferencz egyetemi magántanár, eperjesi jogakadémiai ny. r. tanár. A bűnvádi perrendtartás 326. §.-ához. Felmerült azon véleménynyel szemben, hogy főmagánvád visszavonása esetében a B. P. 326. §-a 4. pontjának rendelkezése folytán felmentő itélet hozandó, e nézetet teljesen helytelennek vallom és az általam néhány éven át a gyakorlatban is követett azon perjogi felfogás helyességét kívánom az alábbiakban röviden kifejteni, hogy a fentérintett esetben nem felmentő ítéletet, hanem megszüntető végzést kell hozni. Igaz ugyan, hogy a B. P. 326. §-nak 4. p. felmentő itélet hozatalát rendeli az esetre, ha a magáninditványra jogosult indítványát visszavonta. Az is igaz, hogy a B. P. 13. §-ának 9. bekezdése a magáninditványra jogosult egyén meghatározásánál a btk. 110. §-ra hivatkozik. S végül az is áll, hogy a btk. 110. §-ban említett sértett fél fogalma alá az inditványi bűncselekmények összes sértett felei vonhatók. Csakhogy a felvetett kérdés eldöntésénél azt kell vizsgálnunk, hogy vájjon a „magánI indítványra jogosult" fogalom összeesik-e a B. P. értelmében is bármely inditványi bűncselekményben sértettnek fogalmával? Az általam helyesnek vitatottal ellenkező véleményt nyilván e kérdés igenlő módon való megoldása idézte elő, mert csak ha a magáninditványra jogosult fogalom alatt az összes inditványi bűncselekményekben sértett felet — tehát a főmagánvádlót is — értjük, indokolható meg az, hogy a főmagánvád visszavonása esetén is a 326. §. 4. pontja alkalmazandó. A dolog azonban szerintem nem igy áll, mert a magáninditványra jogosult és a főmagánvádló fogalom egymást épen nem fedik. Mig ugyanis a B. P. életbeléptetése előtt a bűncselekmények csak akként voltak osztályozhatók, a mint azok hivatalból, vagy csak a sértett fél indítványára avagy felhatalmazás vagy kívánatra üldöztetnek, addig a B. P. a vád képviselete szempontjából a bűncselekményeket következő csoportokra osztotta: á) hivatalból és a sértett fél indítványára üldözendő bűncselekményekre, a mennyiben ez utóbbiakat a 41. §. magánvád tárgyaivá ki nem jelöli; b) felhatalmazási vétségekre; c) magánvád eseteire. A magánvád eseteit tehát külön csoportba | osztotta B. P. a magáninditványra üldözendő j bűncselekményektől, s a különbséget a kettő közt abban állította fel, hogy mig amabban a vádat rendszerint a királyi ügyészség, addig ebben a magánvádló képviseli, vagyis mig a magáninditványra jogosult egyúttal nem okvetlenül vádló is, addig a magánvádló rendszerint az, s mig a magáninditványra jogosult — ha önállólag jár el — pótmagánvádlónak, addig a magánvádló ugyanily esetben íőmagánvádlónak hivatik. Ezekből, azt hiszem, teljes határozottsággal kitűnvén az, hogy a B. P. szerint a magáninditványra jogosult és a magánvádló két teljesen küiönböző fogalom, miután valamely törvénynek szavai az illető törvény által alkotott fogalmak értelmében veendők, nyilvánvaló, hogy — mint már fentebb előrebocsáttatott — a B. P. 326. §-ban említett magáninditványra jogosult szó alatt a magánvádlót is érteni nem szabad. Ily értelmezés mellett — figyelemmel arra, hogy a magánindványra jogosult indítványának visszavonása esetén vád azért még fennáll,