Magyar jogász-újság, 1903 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1903 / 24. szám - Fogalommeghatározások a polgári törvénykönyv tervezetében

II. évfolyam. Budapest, 1903. deczember 15. 24. szám. MAGYAR JOGÁSZ-UJSÁG A JOG MINDEN ÁGÁT FELÖLELŐ FÉLHAVI FOLYÓIRAT SZERKESZTIK : DR. BARNA IGNÁCZ BUDAPESTI KI R. ÍTÉLŐTÁBLAI BIRÓ DR. RÓSA FERENCZ BUDAPESTI UGYVED Fogalommeghatározások a polgári törvénykönyv tervezetében. A polgári törvénykönyv tervezetét előkészítő állandó bizottságnak a szerkesztés módszerére vonatkozó ama megállapodása, hogy ,,a törvénykönyv rendelkezéseket tartalmazzon, ne tantételeket; amiért is a fogalommeghatározások és elméleti konstrukcziók lehetőleg kerülendők", (1. Jegyzőkönyvek. I. köt. 15. 1.), a modern kodifikáczionális teknika általánosan elfogadott alapelve, amelyet a legújabb törvényhozási alkotásokban úgyszólván kivétel nélkül megvalósítva találunk. A kritika nálunk is — tudtommal legalább — helyesléssel vette tudomásul a szerkesztő bizottság föntidézett elvi megállapodását; csak legutóbb kifogásolja ezt a Magyar Jogász-Ujság mult év 22. számában „Birtokvédelem és sommás visszahelyezés" czim alatt megjelent érdekes czikk. A t. czikkiró ur helyteleníti, hogy „a Tervezet nem mondja meg, mi a tulajdon és mi a birtok''. Hiszen a szerkesztő bizottság azon álláspontjából, hogy a kodeksz rendelkezéseket és ne tantételeket tartalmazzon, helyesen nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy a fogalommeghatározások kihagyandók, mert a „fogalommeghatározás nem tantétel" 1 „A tantétel ugyanis általános, (!) tételes (!) vagy jogfilozófiai (!) elvet jelent, mig a fogalommeghatarozás valamely jog, illetőleg instituczió vagy jogügyletnek, ezt a másiktól megkülönböztető lényeges tartalmának és tulajdonságainak körülírása". Megerősíti ez érvelés még azt is, hogy ha a törvényhozó egyes jogintézménynek egész fejezeteket szentel, akkor mintegy .,pro domo" neki okvetetlen el kell készítenie az illető jognak vagy jogügyletnek fogalommeghatározását, hogy azt minden egyes rendelkezésnél mértékül használhassa. Ez esetben a definiczió elhagyása „természetellenes". Alig hihető ugyan, hogy az idézett czikkben fölhozott s itt kivonatosan ismertetett érvek bárkinek szemében is tévesnek bizonyítanák a polgári törvénykönyv szerkezetét előkészítő bizottság emiitett s itt kiindulási pontul vett tételét, (aminek illusztrálására legyen elég hivatkozni arra, hogy maga a szóban forgó czikk is konstatálja alább, hogy pl. „a tulajdonjognak külön meghatározása tényleg felesleges, miután ezzel körülbelül tisztában van mindenki") : mindazonáltal nem árt rámutatni nagyjában azon indokokra, amelyek behatása alalt a modern kodifikáczionális teknika a helyeslendő elvet elfogadta és követi. A főérv nyilván az, hogy a jogban teljesen szabatos, minden tekintetben korrekt definicziókat adni rendkívül nehéz, sőt szigorúan véve a dolgot, nem is lehetséges. Vegye magának kiki a fáradságot és analizálja e szempontból akár a német pandektajogi, akár a magyar magánjogi tankönyvekben előforduló definicziókat s tapasztalni fogja, hogy azok a meghatározandó fogalomnak csak leglényegesebb vonásait ölelik föl, anélkül, hogy az egésznek hü tükrét nyújtanák. Ezt elérni csak körülírás utján lehetséges. *) Minden más definiczió tökéletlen. Viszont a körülírás technice nem definiczió. De nincs is szükség arra, hogy a törvény valamely jogintézménynek körülíró definiczióját adja a szövegben, hiszen ez. a tételes rendelkezésekből könnyű szerrel konstruálható. Ha pedig a kodeksz más definicziót tartalmazna, nem körülírást, hanem olyant, aminőt a t. czikkiró ur kívánni látszik, csak tökéletlen képmását adja az illető fogalomnak. Az eddig mondottak megvilágítására szolgáljon a következő példa. A mai dogmatikában az uralkodó felfogás szerint (1. Savigny, •Windscheid, Unger, Dernburg, Regelsberger stb.) az elévülés a kereseti jognak (igénynek) megszűnése, mert a jogosított jogát a törvényben megszabott idő alatt nem gyakorolta. Egy kiváló német iró, Grawein önálló monográfiában kísérelte meg e definiczió megjavítását. Szerinte az elévülés a kereseti jog megszűnése, mert a jogosított a törvényben megállapított idő alatt elmulasztotta ama cselekmények véghezvitelét, amelyeket a jog az elévülési idő folyását félbeszakító okoknak minősít. Nem akarva itt e meghatározások behatóbb kritikájába bocsát!) Nálunk e kérdéssel érdekesen foglalkozik Zsögöd: Fejezetek kötelmi jogunk köréből. II. köt. 135—138.