Magyar jogász-újság, 1903 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1903 / 22. szám - Mommsen Tivadar. 1817-1903

424 Magyar Jogász-Ujság II. évf. X JOGELET. Mommsen Tivadar f. Vi(1817-1903.) A 80-ik életévét, amelyet a zsoltár az emberi kor végső határának mond, jóval meghaladva, végre Mommsen Tivadar, a német történettudomány szeniora is lerótta a mulandóságnak köteles adóját, charlottenburgi csöndes tuszkulánumában. Eletének utolsó heteiből maradt reánk az a fénykép, amely majdnem minden német képes folyóiratban napvilágot látott és amely az öreg tudóst ábrázolja, amint könyveket, amelyeket munkájához használt, maga visz vissza a könyvtárba. Ebben a szellemi és testi épségben jelenik meg képzeletünkben Mommsen Tivadar, akiről senki sem hitte, hogy nem éri meg 90-ik születésnapját. Mommsen Tivadar Gardingban (Schleswigben), ahol atyja lelkész volt, született 1817. évi november 30-án. Ebb en a kis városkában, melynek ma is alig van 1500 lakosnál többje, telt el Mommsen ifjúsága, itt élvezte mindazokat az előnyöket, melyeket a falusi élet nyújt, itt vezette be őt édes atyja a klasszikus nyelvek ismeretébe és az akkori humanisztikus műveltség egyéb ágaiba. Két testvérével, Ágosttal és Tychoval együtt, itt vetette meg alapját későbbi kiváló tudásának, itt sajátította el a régi nyelveket, amelyeknek alapos ismerete későbbi eredménydus kutatásainak fundamentumául szolgált. Mommsent édes atyja jogásznak szánta; amikor tehát 1838-ban a kiéli egyetemre került, első sorban a jogtudományi előadásokat hallgatta, anélkül, hogy a régi nyelvek mivelését elhanyagolta volna. Kiváló tudományos képzettségei már akkor oly mérvben vonta magára az archeológusok figyelmét, hogy Mommsen, minek utána rövid ideig Altonában, mint magántanár működött, a berlini tudományos akadémia támogatása folytán három évi tanulmányútra mehetett Olaszországba és Francziaországba. Ennek a tanulmányútnak az eredménye volt az a számos tudományos monográfia, amit évek hosszú során át irt. Visszatérve Németországba, a hirlapirói pályán próbálkozott és átvette a chleswigholsteini hirlap szerkesztését Rendsburgban. De még ugyanezév őszén lemondott állásáról és elfogadta a meghívást, mely őt a lipcsei egyetemre szólitotta, mint a jogtudományok rendkívüli tanárát. De éppúgy, mint Virchov, akit azért, mert résztvett az akkori politikai mozgalmakban, megfosztottak a berlini egyetemen viselt tanári állásától, Mommsen is megszenvedett érte, amiért részt vett az 1848- és 1849-iki forradalmi mozgalmakban ; megindították ellene a vizsgálatot, melynek eredményeképen 1850-ben elmozdították a tanári állástól. Mommsen akkor, mint sok más forradalmár is, vendégszerető otthonra talált Svájczban, ahol 1852-ben a római jog rendes tanára lett a zürichi egyetemen. Két évvel későbben azonban már a breslaui egyetemen működött ugyancsak mint a római jog rendes tanára; 1858-ban, amiután 1854. és 1855-ban hires munkájának, a „római történet'''-nek három első kötete már megjelent, meghívták a berlini egyetemre, melynek azóta teljes 45 esztendőn át volt a tanára. Hogy az ó-kor történetének hires tanárát, mindabban a kitüntetésben és megtiszteltetésben részesítették, ami csak osztályrészül juthat a nagy tudósoknak, — az ismert dolog. A királyi tudományos akadémia örökös titkárának nevezte ki; ezt a tisztséget 1874-től 1895-ig viselte. Bel- és külföldi tudományos testületek versengtek azért a kitüntetésért, hogy Mommsent tiszteletbeli tagjaik sorába fogadhassák. Róma, hogy háláját nyilváníthassa az agg tudósnak, aki életének java részét áldozta arra a czélra, hogy az örök város történetét kutassa és felderítse, 1896-ban díszpolgárává választotta Mommsent, II. Vilmos császár pedig a berlini tudományos akadémia 200 éves fönnállásának néhány év előtt ünnepelt jubileuma alkalmából korlátlan elismerését nyilvánította Mommsennek, mint hisztoriografusnak. Mommsen irodalmi működését 1843-ban egy „Be collegiis el sodalitiis Romanorum" czimü monográfiával kezdte meg, későbben az olasz tájszólásokról irt nyelvészeti tanulmányokat ; főmunkája azonban a már emiitett „Római történet", melynek 5-ik kötete 1886-ban harmadik, első kötete pedig a folyó évben kilenczedik kiadását érte meg, — oly siker, mely szorosan vett tudományos munkánál majdnem páratlan. Ámbár ez a mű a történetírás terén egyike a legkiválóbb munkáknak, mégis kifogásokét emeltek ellene. Hibájául rótták fel, hogy Mommsen az ó kori Róma viszonyaira modern fogalmakat alkalmazott meg nem engedhető mértékben, hogy bizonyos előítéleteket tanúsított egyes történeti alakok iránt, akiknek jellemét ennek folytán ellenszenvesnek tüntette fel, anélkül, hogy ezek erre okot szolgáltattak volna. Mások viszont azt vitatták, hogy épen az elavult terminológia mellőzése és a modern viszonyokra való vonatkoztatások képezik a terjedelmes munkának legkiválóbb előnyeit, hogy épen az élénk, minden absztrakt megcsontosodottságot kerülő leírásoknak köszönhető, hogy Mommsen munkája nemcsak a szaktudósoknak szolgál forrásmunkául, hanem nélkülözhetetlenné vált minden müveit embernek, aki azokat a hiányos képzeteket, amelyeket a római kultúráról és államról még gimnazista torából megőrzött, plasztikus és színdús tartalommal akarja kiegészíteni. Számtalan egyéb munkái közül, amelyeket csak részletes biográfiában lehetne teljes számban fölsorolni, különös méltatást érdemel a berlini akadémia kiadásában megjelent „Corpus inseriptionum latinarum". Mommsen ennek a vállalatnak valóságos lelke volt, amennyiben nemcsak, hogy a munka tervét készítette el, hanem az anyag feldolgozását vezette, sőt részben maga is teljesítette. Jelentőségteljes munkát végzett a „Monumenta Germaniae hútorica" szerkesztésénél is, amely munkából a'„Chronica minora" czimü részt a (a 4—7. századokra vonatkozóan) ő adta ki. Az évek hosszú sora, ugy látszott, nyomtalanul surrant el Mommsen fölött, aki hasonlított a jó borhoz, amely minél régibb, annál tüzesebb. Aki az utóbbi időben láthatta a 86 éves tudóst, amint a villamoson is a magával vitt könyveket tanulmányozta, nem győzte eléggé bámulni Mommsen ruganyosságát, testi épségét. A természet kiszámíthatatlan szeszélyénél fogva Mommsennek vékony, sipitó hangja volt, amely nem volt alkalmas arra, hogy a parlamenti viták hevében ér-