Magyar jogász-újság, 1903 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1903 / 2. szám - Ellátási szerződés

2. sz. Magyar Kodifikáczió 29 ingók, termények időnként való kiszolgáltatásában állapítani meg s csak ha ez czélra nem vezet, következzék ezután a készpénzbeli járadék megállapítása. Ennek a közbeneső fokozatnak felállítása szükséges a földmives osztály érdekéből, melynél a természetbeni ellátás és a pénzbeli járadék között nagy az ugrás. A földmives nem pénzgazdaságot folytat, nem pénzből, hanem terményekből él és sokszor évekig nem szorul rá, hogy életszükségleti •czikket pénzen vegyen, mert a lehetőségig mindent maga állit elő, s igy bizonyos meghatározott mennyiségű terményt mindig könnyebben ki tud szolgáltatni, mint bizonyos összegű pénzt, mert hogy ezt megtehesse, előbb terményét kell eladnia; a jogosult is a terményt azonnal felhasználhatja s nem kell előbb bevásárolnia azt. Különben is a pénzbeli járadék az árfluktuáeziók szerint vagy sok, vagy kevés lesz, s ennek hátrányaitól mindkét fél megóvandó. Hogy miért nem helyes a járadékra való átváltoztatást csupán az 1520. §. esetére szorítani, az ezen §. szemügyre vételéből legott kitűnik. Ezen §. ekéje nem nagyon mélyen szánt. Abból az esetből indul ki, hogy az egyik fél vétlen. Ez pedig épen olyan gyakori eset, mint az, mikor mind a két fél hibásnak tűnik fel a biró előtt, mert hiszen a legtöbbször a felek már huzamosabb ideig keserítették egymást, mig valamelyik rászánja magát, hogy a bírósághoz forduljon, s akkorára már ö közöttük s legtöbbnyíre tanuk nélkül annyi minden történt, hogy teljességgel nem állapitható meg, hogy melyik is tört több borsot a másik orra alá. A viszálykodás esete sincs tehát kellőképen méltatva. Az ellátásnak helyettesíthető dolgok vagy készpénzből álló járadékra való átváltoztatása eseteit tehát bővíteni kell. Másként rengeteg nagy igaztalanságok állanak elő. Igaz, hogy ez sérti a felek szerződési szabadságát, de hát azon az 1520. §. már rést ütött. A suprema lex mégis az, hogy a mennyi lehet, maradjon meg a szerződésből, de ezen elvont posztulatum mellett senkinek se legyen az existencziája az által megsemmisítve, hogy az idők és körülmények változása folytán előállott uj helyzeteket bele erőszakoljuk a szerződés szük kereteibe. Erre pedig nincs egyéb expediens, mint a járadék. Az 1520. §-on kivül tehát szükségesnek tartom a következő rendelkezést: „Ha a felek életviszonyaiban utólag olyan változások állanak be, melyek figyelembe vételével a természetbeni ellátás kiszolgáltatása vagy elfogadása a felek egyike vagy másika lényeges érdekeinek nagyobb fokú sérelmével jár, vagy ha a felek viszálykodása esetéi e egyik felet sem találná a bíróság vétkesnek, az eset körülményeihez képest jogosítva van a biróság a kötelezeit ellátást pénzből vagy egyéb helyettesíthető dolgokból álló járadékra átváltoztatni." Elvileg barátja vagyok ezen átváltoztatásnak azért is, mert az vissza fog hatni ezen ügyletek terjedésének meggátlására, melyek természete nem igen engedné meg a természetbeni ellátásnak járadékra való átváltoztatását, mert az átruházott ingatlanok csak kivételesen képviselnek megfelelő tökeértéket. Nem tagadható el, hogy bizony sokszor czélszerübb, igazságosabb, helyesebb volna „tabula rását" csinálni az egész ügyletből s a feleket egymástól megszabadítani. Az in integrum restituczió legtöbbször többet érne bármilyen egyéb birói határozatnál. A birói bölcseség is relatív, emberi dolog. A járadékra való átváltoztatás kérdése nehéz mérlegelés elé állítja a bírót s a biró hajlandó a gordiusi csomót karddal ketté vágni, a mely operáczió nem kívánatos, miután az anyagi igazság vérvesztésével jár. A természetbeni ellátásnak járadékra való átváltoztathatása nagyot bővít a szerződés korlátain s könnyű szerrel alkalmazhatóvá teszi azt a felek változandó életviszonyaihoz s igy erre annyival nagyobb szükség van, minél inkább fent akarjuk tartani a szerződés tulajdonképeni czélzatát. Az átváltoztathatóság még szükségesebbnek jelentkezik, hogyha az az álláspontunk, mint az indokolásé, hogy t. i. az ilynemű szerződések felbonthatására nézve az általános elvek irányadók. Ezek kivételes ügyletek, az egyéneket életfogytiglan összelánczolják s igy helyén volna a felbonthatóság kivételes szabályozása is. Ez azonban igen sok és nagyfokú nehézséggel jár, meg kell tehát elégedni azon expedienssel, amit az ellátásnak járadékra való átváltoztatása nyújt, ezt azonban kellőképen ki kell használni. Azt kell főszempontul venni, hogy az ilyen ügyletek nem favorizálandók. Nagyon soknál hijjával vagyunk a morális elemnek. A jogosultnál a dologtalanság szeretete, a kötelezettnél a jogosult halálára való spekuláczió jelentkezik s nagyon sokszor az egész ügylet csak színlelt. A jiürök magvait az ügylet legtöbbször magában hordja. Mindezek oly vonatkozások, melyekkel szemben helyén van bizonyos preventív szabályozás. Ez álljon először is közjegyzői okirati kényszerből, minek szükségét az ügyletnek a felek egész életére kiható nagy fontossága s azon körülmény indokolja, hogy leggyakrabban egyszerű földmives emberek kötik az ilyen ügyleteket, akiknél a kellő belátás nem mindig van meg s a szerződésekhez szükséges jogi garancziákat jogi készültség nélküli egyén nem képes