Magyar jogász-újság, 1903 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1903 / 2. szám - Ellátási szerződés

28 Magyar Kodifikáczió II. évf. A temetési költségektől eltekintve, minden a dolog természetéből folyik. A temetési költségek azonban az ellátás fogalma alá nem tartoznak egyáltalában s azokat ide bevonni nincs helyén s ha szabályozni akarja a T. a temetési költségek ki által való viselését, tegye azt más helyen. Az ellátás és temetési költségek között semmi fogalmi összefüggés nincs; a temetési költségeknek külön szerződésbeli kikötés nélkül az ellátásra kötelezett terhére tétele egyszerű átvétele az ilyen szerződések chablonjának s innen bátran kimaradhat. A lakás, élelem, ruházat, betegség esetén ápolás, gyógyítás azonban benne vannak az ellátás fogalmában, amit igy kodifikálni épen ezért talán nem is szükséges, bár helytelennek nem is mondható, mert kizárja, hogy a jogosult az ellátás fogalma alatt külön kereseteket igényelhessen. Azonban fontosabb mindezeknek a mikéntje. Ez a „miként" nem szokott a szerződésekben kellően körvonaloztatni, s itt van szükség magyarázati szabályra. Az indokolás szerint is az ilynemű szerző dések főleg az alsóbb néposztálynál fordulnak elő sürüen. Ez helyes kiindulási pont s megadja a helyzet kulcsát. El lehet mondani, hogy az ilynemű szerződések általánosságban ugy mennek foganatba, hogy a tartás, illetőleg ellátás természetben, közös háztartásban, illetőleg együttélés mellett szolgáltattatik ki. Ez a szabály, a többi eset a kivétel s a kivételeknél a szerződő felekről méltán feltételezhető, hogy a jogosult részére valószínűleg több kényelmet, a kötelezettre pedig nagyobb terhet róvó pontozatokat bele foglalják a szerződésbe Hogy a természetbeni ellátás és pedig együttélés mellett a rendszerinti alak, ezt az élet mutatja, igazolásául annak, hogy nagyobb terhet, vagy több jogosítványt az átruházni szokott ingatlanságok értéke nem is igen bírna meg. Ha már magyarázati szabályra van tehát szükség, akkor azt kellene kodifikálni, hogy „kétség esetében az ellátás természetben és közös háztartásban szolgáltatandó ki". Hogy a T. előtt is ezen alak állott, az látszik az 1520. §-ból, mely arról az esetről intézkedik, mikor a viszony folytatása a viszálykodás folytán tűrhetetlenné válik, ami nyilván a közös háztartás és természetbeni ellátás esete s igy a szerkezet nyilván hézagos a most javalt rendelkezés nélkül, ami tehát fölveendő. Egyoldalú az 1519. §. azon rendelkezése, mely szerint „aki más személy életfogytiglani ellátására kötelezte magát, kétség esetében oly ellátásban tartozik őt részesíteni, mely szükségleteinek és viszonyainak megfelel". Ez az ellátásra jogosult érdekeinek a szerződéstől független biztosítása. Holott az ilyen ügyletek mindig individualizáltán birálandók el, s megeshetik, hogy a jogosult szükségletei megnyirbálandók és az ö viszonyainak figyelembe vétele mellett nem lehet elzárkózni az ellátásra kötelezett viszonyainak figyelembe vételétől sem. Nagy nehézséget csinál továbbá az is, hogy azok a szükségletek és viszonyok változásnak vannak alávetve. A T. rendelkezése alatt „mindenkori" szükségleteket és viszonyokat kell érteni, ezek pedig akként változhatnak, hogy épen magának a jogosultnak érdeke ellen fordul azon szabályozás, hogy a jogosult őt lakással, élelemmel, ruházattal ellátni stb tartozik, mert sokkal jobban megfelelne az ő érdekeinek s a változott viszonyoknak is azon rendelkezés, hogy az ellátás járadékra változtassék át. De ellenzi az egyoldalú szabályozást a kötelezett érdeke is, melynek sokszor az ellátás járadékra való átváltoztatása jobban megfelelne. Az 1519. §. első mondatát tehát elhagyandónak vélem, mert ami ebben van mondva, az ugy is részben a dolog természetéből, s az ellátás fogalmából folyik ; a bíróságok minden olyan rendelkezésüknél, melyek által valakinek szükségleteit kivánják fedezni, ezen szükségleteket eo ipso a viszonyok figyelembe vételével a maguk valóságában nézik, részben pedig ezen rendelkezés a jogosult érdekeinek egyoldalú kiemelésére s arra vezet, hogy a szükségletek és viszonyok változása ad absurdum vigye az ügyletet. Amire szükség nincsen, hanem inkább modus vivendikre van szükség, ilyeneket kell nyújtani a törvénynek azokra az esetekre, mikor a szerződés csődöt mond. A „miként" körébe tartozik azon rendelkezés is, a melyet az 1520. §. kifejez. Ismer tehát a T. két „mikéntet". Az egyik az általános, az 1519. §. első mondatában utóbbi az 1520. §-nál, a különleges. Nem szerencsés a megkülönböztetés, mert, mint fentebb rámutattam, a mindenkori szükségletek és viszonyokhoz alkalmazkodó ellátás fogalmában benne rejlik a járadék, a mennyiben a biró épen a szükségletek és viszonyokhoz alkalmazkodva lesz kénytelen járadékot állapítani meg. Egyébként is, ha már a szükségletek és viszonyok figyelembe veendők és ha a dolo<>természete szerint figyelembe veendők a köte* lezett méltánylandó érdekei is: nem helyes a járadék megitélhetését kifejezetten csupán az 1520. §. esetére szorítani. Mielőtt tovább mennék, megjegyzem, hogy a pénzbeli járadék megállapítása előtt még helyén valónak találnám egy közbeneső fokozal felállítását, hogy t. i. a biró jogosítva legyen a felek életviszonyainak figyelembe vétele mellett a tartási kötelezettség egyenértékét bizonyos