Magyar igazságügy, 1892 (19. évfolyam, 37. kötet 1-6. szám - 38. kötet 1-6. szám)

1892/37 / 1. szám - Fustel de Ooulanges. (1. r.)

66 Dr. Tarnai János avagy most már feledett vallásoknak százados folyamatban született utódai? váljon eredetiek-e, avagy csak letűnt civilisatiók homályos emlékei ? Mainap, hol nem csak szántás-vetés végett forgatják a földet; hol azon reményben ássák fel belsejét, hogy az emberiség régi történetének maradványaira akadhatni: mai nap előbb az ismert nagy korszakok számos nyomait hozták napfényre ; azután a történet előtti idők történetének elemeit fedezték fel; a művészet remekeire bukkantak oly korban, melyről eddig azt hitték, hogy nem ismerte a művészetet. A történelemben ép annyi csodát látunk, mint a többi tudományokban ; akár a múltba tekintsünk — ez a történelem, — akár a jövő századok hajnalát nézzük — ez a történelem philosophiája : oly végtelen láthatárok tárulnak fel előttünk, hogy a tudás vágyával egyetemben az időhiány aggodalma fog el bennünket. Egy intiuitióval értjük meg az ember nagyságát és parányiságát. Ilyenek voltak az emberiség első vallásai és a család első szervezete. E vallás az ember lelkéből vette isteneit. Egy másik, lassanként vagy egyidejűleg fejlődött vallás a physikai természetben találta fel isteneit. «Ha az élő erő és a benne lévő lelkiismeret érzete szülte az emberben az Istenség első gondolatát, akkor az őt környező is semmiségbe ejtő végtelenség más irányt jelölt vallási érzetének . . . Folyton a természetet látta; a civilizált élet szokásai még nem vontak fátyolt az ember és a természet közé E szépségek és nagyságok elbájolták vagy elvakították látását. Élvezte a világosságot, félt az éjtől és ha megújulni látta az egek fényét, hálát érzett magában . . Mindig a tisztelettel és szeretettel vegyes félelem fogta el e hatalmas természettel szemben. Nem tudta, hogy a föld, a nap, a csillagok egy test részei; nem támadt benne a gondolat, hogy egy Lény kormányozza őket. Midőn először vetette tekintetét a külvilágra, azt valami zűrzavaros állománynak képzelte, melyben versengő erők küzdöttek egymás ellen . . . Ezekből az erőkből magához hasonló ugyanannyi személyt alkotott; elismerte függőségét, kérte és imádta őket.*2 Ez a vallási eszme uj alakjává lett. E két vallás, a halottak és a természeti erők vallásai, sohasem vegyültek össze, sohasem harczoltak egymás ellen. Egymás mellett állottak fenn, a mig a görög és római társadalmak léteztek. A halottak vallása mozdu latlan maradt. A dogma elmosódott, eltűnt: puszta szokás-cultus maradt, melyet semminemű hit nem élesztett; de a szertartások se nem módosultak, se nem enyhültek. Értelmük feledésbe ment. de tiszteletük megmaradt. A másik vallás ellenben folyton megújult és gyarapodott. Az istenek megszaporodtak. Jött idő, mikor Rómában csaknem annyi isten volt, mint polgár. Ha valamely család a természetnek valamely physikai ténye* Az ősi község, III. k. II. fej.