Magyar igazságügy, 1892 (19. évfolyam, 37. kötet 1-6. szám - 38. kötet 1-6. szám)
1892/37 / 1. szám - Fustel de Ooulanges. (1. r.)
)( Fustel de Ooulanges. (Jules Simon beszéde az «Académie des Sciences morales et politiques> 1891. november 28-án tartott ülésében. Fordította Dr. Tamai János.) (Első közlemény.) Uraim ! Itt vagyunk Párisban, az Institut kupolája alatt és csak néhány év választ el a huszadik századtól. De arra akarom kérni, hogy akaratuk és képzelmük erejéből tekintsenek el e valóságtól s helyezkedjenek hátra több mint huszonöt századdal. A történelem még nem kezdődött meg. Oda nézünk Európának két pontjára, hol Görögország és Róma fognak állani, de csak a Homér előtti Görögországot és a Romulus előtti Rómát látjuk. Sem irott okmányaink, sem néma tanúink nincsenek: még romokat sem találunk. Ezen ősi nemzedékek csak a több századdal utánuk élt emberek emlékezetében hagytak nyomokat. Ott, e homályos hagyományokban kell keresnünk azt a keveset, a mit tudhatunk vagy sejthetünk. A mult sohasem hal meg teljesen az emberre nézve. Elfelejtheti, de mindig megőrzi magában. Eletének minden nyilatkozataiban elárulja és elmondja; apáink tudtunkon kivül feltámadnak bennünk. Bármennyire visszamegyünk múltjában az indo-európai fajnak, melynek ágai a görögök és rómaiak, nem találunk korszakot, mikor az ember nem hitt mas életben a mostani után és más világban, mint a milyen az, a melyben élünk. Nem mintha e távoli nemzedékekben megfogamzott volna a teremtés vagy az egy Isten és a testtől különálló lélek eszméje. Ily finomult képzeteik nem voltak. Mikor a fiu sirba tette atyja tetemét, bizton hitte, hogy a közötte és atyja között való kötelék változott ugyan, de nem szűnt meg. A halottnak anyagi szükségei voltak; azért nyújtottak neki eledelt, s azért temettek el vele bizonyos esetekben rabszolgákat és házi állatokat. Használhatott, árthatott a túlélőknek. Istene lett azoknak, a kiknek előbb feje volt. A család örökös vala; az apa mig élt, képviselte az ősöket; ha meghalt, hozzájuk tért és époly befolyást gyakorolt mint ők. Ilykép minden családnak voltak saját istenei: az ősök; vallása, melynek ura volt; titokban megőrzött szertartásai; papja: az apa, vagy ha ez nem élt, a legidősebb fiu.. E családi vallások idővel megváltoztak; külsejük módosult,' de
