Magyar igazságügy, 1892 (19. évfolyam, 37. kötet 1-6. szám - 38. kötet 1-6. szám)

1892/37 / 1. szám

Az akarat a szerződésben 45 jutott, kiadni tartozik — ismét nem, mert igy ígérte, hanem mert a másé van kezében (re). Az ingyenes szerződések elleni idegenkedés annyira megy, hogy a gyakorlat még a tisztán liberális szerződéseket is a visszterhesek mezébe kénytelen ölteni. Hartman n többször idézett értekezésében közöl egy esetet az angol gyakorlatból (Thomas v, Thomas), mely e tekintetben jellemző. Egy férj halálos ágyán tanuk előtt sajnálatát fejezte ki a felett, hogy nejének nem eleget hagyományozott végrendeletében és kivánatát jelentette ki, hogy a hagyományon felül még vagy a családi házat vagy egy megfelelő összeget kapjon. Néhány nappal a gyorsan bekövetkezett halála után, az elhunyt testvére, mint végrendeleti végrehajtó, az örökösök beleegyezésével szerződést köt az özvegyasszonnyal, oly tartalommal : hogy az elhunyt végső akarata iránti kegyeletből az özvegy ingyen lakhassék a házban, minek ellenében a házat jó karban tartsa. A szerződés itt az örökösök részéről nyilván az örökhagyó iránti kegyelet indokából, Jiberalitatis causa történt ; a bíróság elismerte a szerződést, de azon jellemző indokolással, hogy a házfentartás iránti kötelezettség ellenértéket képez (good consider.ation) : elvileg a liberális szerződés csak mint visszterhes ösmertetett el. Az ajándékozási szerződés el nem ismeréséből következik a visszteher nélküli e 1 e n g e d é s érvénytelensége is, mint az angol jogban a hires «Pinnels case> óta el van ismerve. (Hartmann ib. 173. 1) Pinnel 1600-ban adósától részfizetést fogadott el oly kijelentéssel, hogy e részfizetéssel egész követelését kiegyenlítettnek tekinti. Pinnel utóbb mégis beperelte az elengedett hátrálékot és a bíróság egyhangúlag megítélte, mert a kinek nagyobb összeg jár, az kisebb Összeg fizetése által semmiesetre ki nem elégíthető (— «by no possibility a lesser sum can be a satisfaction to the plaintiff for a greater sum»). Az, hogy a felperes beleegyezett abba, hogy a hátrálék el legyen engedve, tekintetbe nem jön. Mértékadó nem az, hogy a hitelező mit akar, hanem mit kapott: nem a consensus, hanem a res. íme, e rövid történeti és jogösszehasonlitó körültekintés hadd készítse elő a következő fejtegetéseinket. Nemcsak a kezdetleges jogtörténetben, hanem két oly fejlett forgalmú népnél, mint a későbbi rómainál és a mai angolnál, mily meglepő elvi ellentét az «akarategyezmény» mindenhatóságához ! A subjectivismus, mely a cpacta sunt servanda* elve alapján a szerződés Összes hatásait a szerződő felek belső akaratából származtatja, mely a német közmondást «Des Menschen Wille ist sein Himmelreich* jogi axiómává emeli, e népek jogában ismeretlen. Nem a subject i v akarat, hanem bizonyos objectiv tényalapok azok, mikhez e jogok a maguk hatásait fűzik. Nem mondom, hogy a római jogtudomány ez elvi alap tekintetében mindenkor tisztában