Magyar igazságügy, 1892 (19. évfolyam, 37. kötet 1-6. szám - 38. kötet 1-6. szám)

1892/37 / 1. szám

2 8 Dr. Fleischmann Sándor pontjából igaza van Dr. Riessernek. hogy ha már meg akarjuk tartani a törvény rendszerét, az ötödik czim feliratát igy javasolja szövegezni : «A főnök képviseletéről a segédszemélyzet által. Czégvezetők és kereskedelmi meghatalmazottak*; a hatodik czimét pedig igy: «A főnök és a segédszemélyzet egymáshoz való viszonyáról.> Itt volna tán helye általános elveket felállítani arra nézve, mennyiben felelős a főnök személyzete mulasztásaiért, vájjon csupán a vele szerződővel vagy harmadik személyekkel szemben is felelős-e. Kivánatosnnk tartaná, hogy uj társtag belépése az üzletbe felvétessék a felmondási okok közé a segéd javára, mig a főnök halála ugy ennek örököseit valamint a segédet is feljogosítsa a elmondásra. Az ügynökökre nézve mellőzendőknek tartja a tüzetes és különösen a nürnberg iconferentia 14. ülésében javasolt szabályokat, mert szemben a kereskedelmi forgalom által megteremtett változatosságokkal ily rendelkezések csak bonyodalmakat szülhetnének. Az ügynökök jogkörének szabályozását inkább a kereskedelmi szokásokra vagy pedig a magánjogra bizná. * * * Áttérve a kereskedelmi társaságokra, szerző kifejezetten hibáztatja a magyar kereskedelmi törvény rendszerét, mely az úgynevezett «stille Gesellshaft»-ot nem veszi fel a kereskedelmi társaságok sorába, a mely társasági forma a német jogéletnek immár nélkülözhetlen alkatrészévé vált. A stille Gesellschaft — Goldschmidt meghatározása szerint be nem jegyzett betéti társaság — könnyűvé teszi oly egyéneknek, akik nem akarnak mint valamely kereskedelmi társaság tagjai szerepelni, tőkéjük tetszés szerinti gyümólcsöztetését, és nincsen rá ok. miért vonja, el a törvény ezen tőkéket az ipar és kereskedelemtől. A közkereseti társaságra vonatkozólag a német kereskedelmi törvény 113. §-a (magy. törv. 89. §) ellen sok oldalról azt hozták fel, hogy a -belépő társtagot arra kényszeríteni, hogy feleljen a a belépése előtt a társaság által vállalt kötelezettségekért, megakasztja a társulás szabadságát és jogi szempontból ezen rendelkezés nem is indokolható. Bár tán a jogi szempontból felhozottak bírnak is jogosultsággal, a praxis épen nem találta tulszigorunak ezen rendelkezést, sőt épen a praxis embereinek kívánságára szóról szóra átment a sveiczi kötelmi jogba. Kétségtelen, hogy, ha végig nézünk döntvényeinken, a magyar praxis szempontjából is constatálhatjuk, hogy ezen tulkeménynek látszó rendelkezés a társaságok hitelét erősbiti, mert minden uj társtag uj garanczíát képvisel. Sajnos, nem nyilatkozik azon nagyfontosságú és a német irodalomban sokat vitatott kérdés tekintetében, vájjon a társaság ellen hozott marasztaló Ítéletet az egyes társtagok ellen