Magyar igazságügy, 1892 (19. évfolyam, 37. kötet 1-6. szám - 38. kötet 1-6. szám)

1892/37 / 1. szám

Az erőszak és fenyegetés fogalma a büntetőjogban 3 tunk, midőn az értelem a motivatio munkáját már befejezte. Ezt megelőzőleg vagyis akkor, midőn még csak a vágyak chaoticus rendezettlensége küzd az azok teljesítése ellen és mellett szóló érvekkel, addig csak vágyakozásról szólhatunk, de akaratról nem. Mihelyt azonban az értelem megállapodásra jutott, mihelyt a motivatio biztos révbe került, nyomban kidombordodik egy határozott irány, mely egy bizonyos eseményhez vezet, s természetes dolog, hogy ezzel egyidejűleg megszületik az akarat is, mely mindaddig megmarad, mig vagy létesül a cselekmény, vagy arról lemond az értelem. Világos igazság az, hogy az akaratnak ezen tartamosságában több phasis van; s a curia épen azt nem határozta meg ítéletében, hogy a kényszernek, mint ható-erőnek, az akaratot melyik phasisában kell megtámadnia. A német birodalmi törvényszék 1879. okt. 21-én kelt ítéletében ezen speciális kérdéssel foglalkozván, kijelenti, hogy : «Der §. 240 des St. G. B. schützt die Freiheít der Willensentschliessung in Beziehung auf die Vornahme einer Handlung oder einer Duldung oder Unterlassung gegen widerrechtliche Anwendung von Gewalt oder Bedrohung mit einem Verbrechen oder Vergehen*2 Mint látjuk a Reichsgericht a kényszer ható-erejét az akarat-elhatározás szabadságára vonatkoztatja, tehát az akaratnak azon phasisára, midőn a vágyból az akarat embriója a psychikai világban létrejő. Miután a Reichsgericht már több ítéletében tett hasonló kijelentést, ebből azon következtetést vonhatjuk le, hogy ezen enunciatum a német birodalom legfőbb bíróságának gyakorlata. Bruck csaknem a Reichsgericht álláspontján van (Zur Lehre von den Verbrechen gegen die Willensfreiheit 1875) ; mennyiben a szabadság ellen irányuló bűncselekmények tárgyát a z akaratszabadságban keresi. Jól mondja erre Binding: «Dann wáre das eigentliche Freiheits-Verbrechen die Narkotisirung. da sie zum Wollen unfáhig macht» (Normen II. k. 225. lap). Olshansen az akarat genetikus tartalmában már különbséget tesz, s azt mondja, hogy <es richtet sich alsó das Vergehen der Nöthigung gegen die Freiheít der Willensbethátigung (nicht der Willensentschliessung) eines Anderen.» Ugyanezen nézetet vallja: Binding, Hálschner, Geyer. Herbst; Liszt stb. Hálschner a tételt még körülírással is megvilágítja: «Die Nöthigung richtet sich gegen die persönliche Freiheit d. h. gegen die Bethátigung des Willens mittelst leiblicher B e w e g u n g e n. sei es, dass solche Bewegungen verhindert oder erzwungen werden sollen, nicht aber gegen 2 Rechtsprechung í. k. 9. lap. 1*