Magyar igazságügy, 1892 (19. évfolyam, 37. kötet 1-6. szám - 38. kötet 1-6. szám)

1892/37 / 2. szám

Dr. Fleischmann Sándor illesztetett, kereskedelmi törvényünknek 224—230, 240—257. §§-aiban foglalt azon rendelkezések, a mennyiben a fentebb emiitett általános szabályokat tartalmazzák, nagyban és egészben megállhatnak és különben is teljesen megegyeznek a continens Összes törvényeinek vonatkozó rendelkezéseivel. Kifogásolandó itt csak az volna általánosságban, hogy a törvény, nem tekintve a szövetkezetek és részvénytársaságok közötti, azok lényegében rejlő külömbségekre, emezek terminológiáját minden válogatás nélkül alkalmazza amazokra is. Nem szabad tehát ama szakaszok ismétlését sajnálni, hol a részvénytársaságokra tétetik egyszerűen utalás, mert mint alább kimutatom, azok nem alkalmazhatók mindenben a szövetkezetekre és igy okvetlenül zavarokra szolgáltatnak alkalmat. Azon kérdés, vájjon megerigedtessék-e, hogy szövetkezetek tagjaik korlátolt felelősségével alakulhassanak, elkeseredett vitákra adtak alkalmat. Elméleti szempontból a kérdés nincs eldöntve, de aki elfogulatlanul vizsgálja a korlátolt felelősség mellett felhozott érveket, kénytelen lesz konstatálni, hogy ezek a komoly kritikát ki nem állják. A korlátolt felelősség nem egyéb félrendszabálynál és ezmindig káros. A szövetkezet közös üzletkezés mellett, kölcsönös támogatással akarja czéljait elérni «wirthschaftliche Zwecke durch wirthschaftliche Mittel.» Vagy biznak a tagok egymásban és vállalalatukban, akkor hat mindegyik egész vagyoni és gazdasági személyiségével támogassa a szövetkezetet, vagy pedig nem bizik, akkor ne szövetkezzék; a szövetkezetnek nem az a czéija, hogy az üzletrészekkel spekuláljanak. És a korlátolt felelősség éppenséggel nem egyéb, mint útmutatás ezen speculatióra. Egy-két üzletrészt koczkára tesznek és ha nem kamatoz busásan, akkor ott hagyjuk. Innen van, hogy az ily szövetkezetek csakhamar elvesztik komoly jellegöket, az igazgatóság nem tesz egyebet, mint minden lehető és lehetetlen eszközzel tagokat verbuvál és ha betekintünk a czégjegyzékbe, azt fogjuk tapasztalni, hogy a tagok névjegyzéke félévről félévre annyira változik, hogy alig marad meg a tagok 9/10 része egy-két hónapnál tovább. És ezt még mindig «szövetkezet »-nek nevezik, holott bizony szövetkezésről alig lehet szó, még kevésbé arról, hogy az ily ingadozó tagok komolyan foglalkozzanak a szövetkezet ügyeivel. Ezt teszi éppen a részvénytársasággal való veszedelmes analógia, mely a szövetkezeteket, persze a korlátolt felelősség mellett alakultakat, nem a közös érdekkel biró tagok társulásává teszi, hanem egyszeüen nagy nehezen a tagokra kényszeritett üzletrészek tömegévé degradálja. Erezte ezt az osztrák «Genossenschaftsverband» és a harmadik összgyülésen egyhangúlag azon határozatot hozta, hogy: «Die beschránkte Haftung der G e n o s s e n s c h a f t e n behindert die gedeihiiche Entíaltung des oester-