Magyar igazságügy, 1892 (19. évfolyam, 37. kötet 1-6. szám - 38. kötet 1-6. szám)

1892/37 / 2. szám

A kereskedelmi törvény revisiójához törvényünknek a szövetkezetekről szóló czime egyike a legtökéletlenebbeknek és Jeghézagosabbaknak. Nem fognak, ugy remé'lem, hosszadalmassággal vádolni, ha kereskedelmi törvényünk e czimével behatóbban akarok foglalkozni, mert hiszen nyilt titok, hogy tisztességes szövetkezet nálunk csak küzdelmek árán létezhetik és ha alakult is, rendszerint a szövetkezeti tagok kizsákmányolására használtak fel őket. vagy pedig a komoly törekvésű társulások inkább más, hogy ugy mondjam «maganjogi» alakot választottak és a legkülömbözőbb «egyletek* czége alatt működnek. Nem akarok azon vitákkal foglalkozni, melyekkel köteteket töltöttek meg a német jogászok, hogy vájjon kereskedelmi társasag-e a szövetkezet vagy sem. Elég konstatálni, hogy mindazon törvényhozások, melyek a szövetkezetekkel foglalkoztak, kivették őket a kereskedelmi jog keretéből, azokat külön törvényes szabályozás tárgyává tették, sőt a német és osztrák törvények annyira mennek, hogy a szövetkezet bejegyeztetése nem is a rendes czégjegyzékben történik, hanem a czéghivatal által kezelt «Genossenschaftsregister»-ben. Első sorban különös megfontolás tárgyát fogja képezni, vájjon a különböző czélok megvalósítására alakult szövetkezetek, vagy szorosabban a kereskedelmi törvény 223. §-ában felsorolt szövetkezet-fajok valamennyien egy és ugyanazon módon szabályozhatók-e, vájjon oly intézkedés, mely az egyik szövetkezet jellegével megfér és annak fejlődését előmozditja, nem akadalyozza-e meg a másiknak életműködését. Mert ne feledjük el, hogy kereskedelmi torvényünk minden habozás nélkül — és nézetem szerint helyesen — a szövetkezetek közé feltette a kölcsönös biztosítótársaságokat, a mely szövetkezeti alakzat pedig sok tekintetben külömbözik a többiektől ugy, hogy igen befolyásos és tekintélyes jogászok még mindig kétségbe vonják a kölcsönösen biztosító társaságok szövetkezeti minőségét. Az fogja tehát a kereskedelmi törvény ii.czimében foglalt rendelkezések helyességének próbakövét képezni, ha azok kivétel nélkül minden szövetkezetre nézve alkalmazhatók és alkalmazásukban üdvösek. Ezen egyöntetű szabályozás azonban csak akkor lehet sikeres, ha a törvényhozás arra szorítkozik, hogy megállapítsa azon feltételeket, melyek mellett a törvényhozás azokat, mint személyösszeségeket elismeri, ha megállapítja általános körvonalakban a szövetkezet belső organisatióját és azoknak viszonyát harmadik személyekkel szemben, De azonnal ellenmondásokba tévelyedik és inconsequentiákat teremt a törvényhozás, mihelyt — miként kereskedelmi törvényünk teszi — kötelező szabályokat állit fel az üzletvezetésre és a tagoknak egymáshoz és a szövetkezethez mint egészhez való viszonyára nézve. Már mostan eltekintve azon kerettől, a melybe a II. czim