Magyar igazságügy, 1892 (19. évfolyam, 37. kötet 1-6. szám - 38. kötet 1-6. szám)
1892/37 / 1. szám
2 Vargha Ferencz Nálunk ez irányban úttörő volt a kir. curiának 1889. decz. 4-én 4207. sz. a. kelt ítélete, melyben classicus indokolás kíséretében van kimutatva az, hogy a rablás s zsarolás közt a határvonalat nem az képezi, mintha az előbbinél az átadás illetve átvétel egyidejűleg történnék az erőszak s fenyegetés alkalmazásával, míg a zsarolásnál e kettőt bizonyos időmennyiség választja el egymástól ; hanem az, hogy a rablás alkotó eleme a vis absoluta, ellenben a zsarolásé a viscompulsiva. A curiának ezen kijelentése szerint azonban csak a rablás és a zsarolás közti különbség van meghatározva : tehát eldöntetlenül maradt még huszonhét delictumra vonatkozólag a kényszer-állapot problémája. Annál jogosabban nevezhetem büntetőjogunknak eme kérdését problémának, mert a codex a fenyegetés fogalmát egy pár helyen meghatározza, az esetek többségében ellenben nem. A hol pedig ezt meghatározza, a meghatározásokban rejlő különbözőség által egyrészt, másrészt az által, hogy eme meghatározás sok helyen elmarad: a kérdést még szövevényesebbé teszi. Az erőszak s fenyegetés tartalma azonban csak másodsorban, vagyis akkor tárgyalható, ha ezen külerőknek iránya már ki van fejtve. Az erőszak s fenyegetés kiindulási pontja lehet többféle, annak nyilvánulása pedig, az élet ezer és ezer alakulatára tekintettel: számtalan ; de a jelenségeknek ezen sokfélesége végeredményben összefolyik egy csatornába, melynek eredménye a kényszerállapot. Sem az erőszak, sem a fenyegetés nem büntetőjogi fogalom ezen kényszerhelyzet nélkül, mely itt mint okozat szerepel. Miután az erőszakos cselekményeknél e fogalom mindenütt előfordul, azt kell vizsgálni, hogy mi annak lényege és büntetőjogilag releváns sajátossága. Igaz, hogy az erőszak által véghez vitt bűncselekményeknél az okozatosság lánczolatában ez az utolsó lánczszem; ennek daczára, sőt épen ezen indokból ezt kell elsősorban kifejteni, hogy igy az egymásból folyó fogalmak deductiója lehetséges legyen. A kényszer a szabadság ellentéte vagyis ennek a lenyügözése. Hogy ennek mire kell vonatkozni, az kézen fekvő dolog. Részletesen kimutatja a curiának fent hivatkozott 4207/89 sz. ítélete, hogy a kényszer passiv tárgya zsarolásnál az akarat.1 Az ítélet nem terjeszkedik ki azonban arra, hogy az akaratot, genetikus szempontból mikor, mily állapotában támadja meg. Tudjuk nagyon jól, hogy egy öszszerü eseményre vonatkozólag akaratról, mint létező psychikai tünetről, csak akkor szólhaV. ö. az ítélet indokolását «Jogi szemle > II. k. 3. szám.
