Magyar igazságügy, 1891 (18. évfolyam, 35. kötet 1-6. szám - 36. kötet 1-6. szám)

1891/35 / 5. szám - Magyarország közjoga. (Államjog.) Irta Nagy Ernő, a közjog tanára a nagyváradi kir. jogakadémián. Második, átdolgozott kiadás Budapest, 1891. 367 lap

376 Irodalom óta életbe lépett s az előbbi kihihirdetési mód között levő nagy alkotmányi különbséget csak meg sem érinti. Nagyon könnyen bánik el szerző a közjogunkba a. nf ™et irodalomból sajnos becsempészett úgynevezett szükségrendeletekkel, igazában a törvény-felfüggesztő rendeletekkel. A mit a regi közjog hosszasan tárgyalt, azt ő vagy 20 sorban elvégzi, a jog torrasok tanánál. Mert ez a szükségrendelet semmi mas mint torvenyfelfüggesztés, ezért tárgyalja Cziráky egyenesen ez alatt a czim alatt : Jus suspendendi legis efíectum és a Jus eminens-nél. Hogy a kir. biztos küldése, hogy a rögtönitélő bíróságok létesítése ez alá a fejezet alá tartozik, az Nagy Ernő közjogából nem tűnik ki, és ezekkel a tárgyakkal nem is foglalkozik, de igenis azzal, miképen függesztetnek föl külföldön a törvények. A törvényfelfüggesztésnek alkotmányi szabályozására nézve csak az 1848. III. t.-cz. 32. §-ában és az 1868. XLI. t.-cz.-ben vél némi analógiát találni, a mi nagy tévedés és hiba. Ferencz király 1813-iki rendelete, a királyi biztosok alkalmazásának az esetei, szolgáltatják idevonatkozólag a preczedenseket. De az 1715. VIII. és az 1741. XXII. t.-cz. a legklasszikusabb törvényes rendezései közjogunkban a törvény felfüggesztésnek, mivel az adó- és ujonczmegajánlási legkardinalisabb jogokra vonatkoznak. Ezeket magyar közjogi munkában meg kellene találni, ellenben a szükségrendeleteknek onnan ki kell küszöböltetni. Siralmas a kép, melyet szerző a magyar szabadságjogokról fest. A német theoria, különösen Laband befolyása alatt, jogtechnikai szempontból ezeknek a jogoknak alanyi jogi minőségét megtagadva, arra az eredményre jut (95. 1), hogy ezeknek «a jogoknak, mint a polgárok külön jogainak előadását nem is lehet logikailag, hanem csak történelmileg magyarázni. E jogok elősorolásával azt fejezzük ki. hogy a polgároknak ma szabad bizonyos cselekvés, a mi azelőtt tiltva volt , . .» Nem bocsátkozhatunk annak fejtegetésébe, helyes e, végleges-e ez a német álláspont, és hogy miként lehet ezeket a jogokat konstruálni ; egyszerűen utalunk az angol és amerikai közjogi irodalomra, s fölvetjük a kérdést, váljon ha a németeknek volna aranybullájuk, s abban a II. czikk, ha volna Werbőczyjük s abban az I. r. 9. czim, hogyan kezelnék a szabadságjogokat? De ha szerző mindezek daczára belément a szabadságjogok előadásába, akkor másként kellett volna-, p. o. a személyes szabadság jogát meghatározni és megalapítani. Azt mondja ugyanis (97. 1.): «A személyes szabadságjoga azt jelenti nálunk, hogy az állam polgárát minden jogtalan támadásokkal szemben, ugy bel- mint külföldön oltalmazza; hogy fog-