Magyar igazságügy, 1891 (18. évfolyam, 35. kötet 1-6. szám - 36. kötet 1-6. szám)

1891/35 / 5. szám - Magyarország közjoga. (Államjog.) Irta Nagy Ernő, a közjog tanára a nagyváradi kir. jogakadémián. Második, átdolgozott kiadás Budapest, 1891. 367 lap

Irodalom 373 tekintetében egyenlővé teszi, nem látva, hogy fennebbi meghatározása meg nem állhat, mert ugyanaz a törvényhozás, mely a zsidókat polgári jogok tekintetében egyenlővé tette az ország polgáraival, vallási tekintetben köztök s a keresztény polgárok közt viszonosságot nem létesitett, minél fogva a zsidó vallásra való áttérés lehetetlen, a házasságkötés keresztény és izraelita között nincs megengedve s az izraelita vallás ma is csak elismert, nem bevett s igy vagy nem polgári jog a vallásgyakorlat s a vallási viszonosság joga, vagy ha az, akkor a magyar törvényhozás, mely az 1867. XVII. t.-cz.-ben az izraelitákat az ország keresztény lakosaival mindenben egyenjogositotta vallási tekintetben, ez egyenjogositást az 1868. LIII. t.-cz.-kel visszavonta. Az eddig emiitett nagy hibák jórészt onnan erednek, hogy szerző a külföldi alkotmányjogi irók fogalmaival akarta a magyar alkotmányt megmagyarázni. Még szembeszökőbbek lesznek hibái, ha alkotmányunknak azokról a részeiről lesz szó, a melyeknek a külföldi intézményekben nincs semmi analógiája. így a királyi hatalom, a szuverenitás, a törvényhatóságok állása a magyar közjogban olyan, a melynek hiába keressük párját másutt. A magyar alkotmánynak teljes rendisége idejében is oly közjellege volt, király és nemzet benne ugy összefonódtak, a minőt sehol másutt nem találunk. A mily bizonyos monarchikus jellege, ép oly kétségtelen, hogy az alattvalók az országgyűlésen, a megyében a szuverén hatalomnak egyenes osztályosai, nemcsak a király hatalmának ellensúlyozói. Az államhatalomnak nem egyedüli alanya a király, mert mint Werbőczy mondja (Hk. II. 3. cz.) ca nép addig, a mig királyai nem voltak, maga alkotta a törvényt, miután azonban a katholikus vallásra tért s királyt választott, erre ruházta a törvényhozást és a többi felségi jogokat; ez időtől fogva magok a királyok az ország népét összegyűjtvén és tetszését megkérdvén, kezdettek végezést szerezni, mint a mi időnkben is szokott lenni. A Fejedelem mindazonáltal csak a maga indulatjából és fejétől, jelesen oly dologban, a mi az Isten és a természet törvénye ellen lenne, avagy a Magyar nemzet régi szabadsága ellen volna, semmit nem szerezhet és végezhet, hanem az ország népét egybe kell híni és meg kell kérdeni . . . Gyakran pedig az ország népe közakarattal végez valami közönséges haszonra való dolgot, és irva beadja a Fejedelemnek ... És ha a Fejedelem az eféle végezést javalja és jóváhagyja . . . törvény gyanánt kell megtartani.* Ily alap mellett nem lehet a monarchikus elvet oly mérvben nálunk fölállítani, mint a német theoriában, a hol az absolut fejedelemség előzményei alapján fejlődött ki, annál kevésbbé, mert a királyi hatalom átszállása az utódra nálunk sem történik meg ipso jure a királyi előd halálával s nem áll Magyarországon a szerző