Magyar igazságügy, 1890 (17. évfolyam, 33. kötet 1-6. szám - 34. kötet 1-6. szám)

1890/33 / 2. szám

100 Dr. Nagy Feréncz hátra, mint uj és oly javaslatot készíteni, mely kielégítőbb alakban van szerkesztve. Ha ellenben azt találnók, hogy nem a javaslatokon mult, hanem maga a szóbeliség rendszere lépett fel előttünk idegenül, akkor természetesen nem is lehet egyszerűen uj javaslatról szó, hanem más következményeket kell levezetni.' Lássuk tehát : Nem egyszer lett már felhozva, hogy a modern törvényhozás általában kevés tekintettel van arra, hogy magát szélesebb körben is megértesse. Annyira jogászias, annyira tudományos, hogy épen azok nem értik meg, a kik számára a törvényt csinálják. Innen van az, hogy a jognak azon alaptétele, miszerint a törvényt mindenki tudni tartozik, merőben íictióvá valt. De az ujabb magyar törvényhozás még arra sem néz mindig, hogy oly nyelven beszéljen, a melyet a magyar jogászközönség megért. Erről sokat lehetne beszélni, épen ugy, mint arról, a mi ezzel összefügg, hogy miért van nálunk elmélet és gyakorlat között gyakran sokkal nagyobb ellentét, mint bárhol egyebütt ? Annyi bizonyos, hogy a külföldi nevezetesen német mintákat, melyekhez kényszerítve vagyunk csatlakozni, mert saját nemzetünkben a modern jogintézmények még nem fejlődtek ki, nemcsak abban szolgainak irányadóul, a mit tartalmaznak, hanem arra nézve is, a hogyan szerkesztve vannak. Miután pedig a németnek más a gondolkozásmódja s különösen a német jogtudomány sokkal magasabban áll, mint a miénk : ennek természetes következménye, hogy midőn mi a német törvényhozási termékeket nemcsak tartalmukban, hanem szellemükben és nyelvükben is követjük, ezzel azt a távolságot, mely a létező állapot és a meghonosítandó intézmények között úgyis létezik, még fokozzuk, a helyett, hogy azt lehetőleg csökkenteni törekednénk. Nem lehet mármost tagadásba venni, hogy a perrendtartási javaslatok sem törekedtek nagyon arra, hogy az átvezetést a fennálló jogból az uj rendszerre megkönnyítsék. Különösen a Plószféle javaslat, (mert az Emmer-é nem lévén egy teljes perrend alakjában és a véglegesség gondosságával kidolgozva, kevésbé jöhet tekintetbe), minden szövegezési és irályi jelessége mellett is, bizonyára nem volt ugy szerkesztve, hogy azt a magyar jogászközönség saját eszmevilágába nehézség nélkül átültetni képes lett volna. Azonban legyünk igazságosak. Ha összehasonlítjuk a perrendtartási javaslatokat más törvényekkel és javaslatokkal, melyek alkotmányunk visszaállítása óta idegen mintára készültek, meg kell adni, hogy e részben alig van különbség köztük. Legfelebb az szolgált a perrendtartási javaslatok hátrányára, hogy maguk azok a külföldi minták, melyeket szem előtt tartottak, voltak nehezebben megérthető alakban szerkesztve, mint azon minták, melyeket a többi javaslat követett; a mint hogy tényleg Németországban is sok a panasz az uj perrendtartás mesterkéltsége, nehéz megérthetősége miatt. Ha tehát mégis azt találjuk, hogy a magyar