Magyar igazságügy, 1890 (17. évfolyam, 33. kötet 1-6. szám - 34. kötet 1-6. szám)

1890/33 / 2. szám

A polgári törvénykezés reformja IOI jogá^zközönség a perrendtartási javaslatok iránt sokkal hidegebb magatartást tanúsított, mint más javaslatokkal szemben ; hogy a mig más javaslatokat minden idegenszerűségük daczára, tárgyalási alapul elfogadott, sőt némelyek törvényekké is váltak, a perrendtartási javaslatokhoz közelebb lépni sem óhajtott: lehet-e igazságosan azt állítani, hogy egyedül a javaslatok alaki idegenszerűsége szü te ezt a magatartást? Azonos okok. azonos okozatok : miért nem részesültek tehát a perrendlartási javaslatok legalább is ugyanaz m bánásmódban, mint többi társai ? N< m alapos-e tehát valóban az a feltevés, hogy nem annyira a javaslatok alakjában, mint inkább azok tartalmában kell a jogászközönség idegenkedésének okát keresni ? Nem-e csakugyan maga a szóbeliség rendszere volt az, melynek teljes idegenszerűsége miatt a magyar jogászi közvélemény a javaslatokkal közelebbről foglalkozni a legjobb akarat mellett sem tudott? Ha egyébiránt erre positiv bizonyítékot akarunk, könnyű ezzel is szolgálni. Tudvalévő dolog, hogy még mielőtt a j ivaslatok megjelentek volna, a magyar jogászegyletben széleskörű vita volt azon elvek fölött, melyeken a szóbeliség rendszere felépítendő. Maguk a javaslattevők is nyilatkoztak több ízben, közölve egyúttal azt az állaspontot, melyet elfoglaltak s melyre nézve közöttük a permenet különbségén kívül azon ismeretes ellentét keletkezett váljon a szóbeli tárgyalás mellett az előkészitő periratok ítéleti alapul szolgáljanak e vagy nem ? Bizonyára a magyar jogászegylet tagjai azok kozé tartoznak, a kik a magyar jogászság aristrokratiáját képezik; a kikről egyúttal fel lehet tételezni, hogy a szóbeliség behozataláról nemcsak beszélnek, hanem azt komolyan is akarják. Azt hinné tehát az ember, hogy ha már szélesebb körökben nem, legalább ilyen testületben meg lesz a kellő tájékozottság a szóbeliség lénye és közelebbi tartalma iránt, hogy legalább ilyen válogatott társaság tud a dologhoz annyit, a menynyi annak teljes megértéséhez s a követendő irány kijelölésére szükséges. Ámde mit tapasztaltunk ezen sokat igérő vita aiatt : Először is azt, hogy nem volt meg a biztos tájékozottság az iránt, hogy miiyen is tényleg a szóbeliség a külfö'.dön ? hogyan van az részletesen keresztülvive a törvényben úgymint a gyakorlatban? Kgyik egyfélét, a másik másfelé: állított, a többség pedig bizonyára nem volt abban a helyzetben, hogy meghatározza, kmek van igaza ? Még ziláltabb volt azonbm a vita az iránt, hogy miképen vitessék keresztül nálunk a szóbeliség? Mondhatnia hany felszólaló, annyi vélemény s nemcsak a részletekben, de a legfőbb alapkérdésekben sem v^lt megegyezés Hát ha ilyen tájékozatlanság uralkodott még a magyar jogászegyletben is, képzelhető-e, hogy azon kívül nagyobb volt a tájékozottság? Nem kell-e ellenkezőleg arra következtetni, hogy a jogászvilág nagy zöme még annvit sem tudott a szóbeliségről, mint a jogászegylet közöisége? S ilyen nagyrészt egészen tájékozatlan közvéleménytől vártuk volna azt, hogy a szóbeliség