Magyar igazságügy, 1890 (17. évfolyam, 33. kötet 1-6. szám - 34. kötet 1-6. szám)

1890/33 / 1. szám - O'Connell

9 2 Szemle sincs, s ha van, nem teszik közhírré, hogy hol ? Szóval, a tartomány egész jogszolgáltatása megakadt. Biró és jog ez idő szerint nálunk csak a papíron létezik.» O'Connell. Karácson táján a Révai testvérek kiadásában Marczali Henriknek egy uj munkája indult meg füzetekben. Czime ; «A legújabb kor története. 1825—I88Í).» Szerző egyetemes irányánál fogva az ujabb jogfejlődés vonzó ismertetését is várhatjuk e munkától, s valóban már az első füzetben is találkozunk több oly fejezettel, melyek nem csak az általános olvasóközönséget érdeklik ; ilyenek az angol reformmozgalom s benne Bentham elméletének vázolása és O'Connel jellemzése. Az utóbbi fejezetet, mint egy nagy jogász-politikusra vonatkozót, mutatványul ide iktatjuk. «Az a hatalmas férfiú, ki ismét fényes politikai tényezővé tette nemzetét, és szavának erejével egyesíteni birta a nyomorban sinylő, félig barbár ir népet jogai kivivására, O'Connell Dániel (sz. 1774.) maga is egy régi királyi családra vezette vissza származását, és katholikus hite daczára az ország jobbmódu közbirtokosai közé tartozott. Szülei Francziaországban a jezsuiták s.-omeri collegiumában- neveltették és jogra taníttatták. Huszonnégy éves kora óta Dublinban működött mint ügyvéd, és ékesszólása — egyenlő folyékonyan beszélte az angol- és a kelta nyelvet —• és nagy törvényismerete által már is kitűnt. Egyúttal azonban már az unió előtt részt vett az azt megakadályozni akaró izgatásban. Szónoklata egészen magán hordja fajának jellegét, mindig erős kifejezést talál, sohasem tartja magát szorosan a tényekhez, de a mellett meg tud indítani, magával bir ragadni. Egyaránt kezeli a szenvedély és a gúny fegyverét. Nem csak nyelve, vallása is, melynek hű követője volt, oda lánczolta honfiai nagy többségéhez. Először akkor vonta magára a közfigyelmet, midőn 1815-ben párbajban agyonlőtt egy, az orangista (protestáns) párthoz tartozó tisztet. Majd mint a katholikus associatio vezére, a maga részére birta vonni az egész országot. Ez a társaság annyiban különbözött a régibb politikai egyesületektől, hogy tagjai csak igen csekély heti dijat fizettek, ugy, hogy a szegényebb nép is beléphetett. Ezért nem is igen csatlakozott hozzá sem a katholikus nemesség, sem a papság. A kormány ellenben eleinte szívesen látta működését, azt hitték, ez a nyilvános egyesület csökkenteni fogja a titkos bandák népszerűségét, és az általuk okozott bajokat. Idővel azonban az egész katholikus Írország rangkülönbség nélkül csatlakozott az associatióhoz, és az általok tartott meetingek mind veszedelmesebbekké váltak a közbékére nézve. Az ir protestánsok fenyegetve látták magukat, és az angol parlament 1825-ben kénytelen volt törvényt hozni a mindinkább nemzeti képviseletté fejlődő és nagy adót szedő katholikus egylet korlátozására. Ez a törvény eltiltotta mindazokat a társulatokat, melyek az állami és egyházi visszaélések orvoslásának örve alatt izgatnak, beavatkoznak a törvénykezésbe és pénzt gyűjtenek. Az associatio meg sem volt nevezve, és az angol kormány tilalma kiterjedt a protestáns irek hasonló szövetségeire, az orangista vagy braunsveigi páholyokra is. A parlamentben napról-napra erősbödő reformpárt felhasználta az alkalmat annak kimutatására, hogy az ir mozgalmat csak a katholikusok emancipatiója által lehet elfojtani. Hozzá csatlakozott még